Középpontban a színészek (5.) – Nagy Dániel Viktor

Középpontban a színészek (5.) – Nagy Dániel Viktor

Előzmény:

https://holnapmagazin.hu/cikkek/79245/

A Függőség című cikket, bevezetésnek terveztem. Folytatásként, az évad kedvenc előadásaiban szereplő, szívemnek kedves színészekről írok személyes megközelítésben.

Nehéz megfogalmazni, hogy miért is ők a kedvencek. De azt gondolom, talán azért, mert amellett, hogy óriási tehetséggel megáldottak, és csodás élményeket nyújtottak már nekem, nem csak egyszerűen eljátsszák a szerepeket, hanem a szereplők bőrébe bújnak. A karakter lelkébe ásnak, és teljes valójukban keltik életre őket. Közben úgy énekelnek, hogy a hangjuk a szívemig jut el.

***

Orlai Produkció – Budapest, Te!

Élménybeszámoló:

https://holnapmagazin.hu/cikkek/70048/

Fenti élménybeszámoló óta már többször láttam újra az előadást, és mindig üdítő élményt nyújtott. Remélem, a következő évadban is lesz szerencsém hozzá. Jó lenne még magamba szívni az élményt.

Bízom benne, hogy a mostani nehéz helyzetben is lesz még erre lehetőségem.

Az Orlai Produkció egyik korábbi facebook bejegyzése:

„Kedves Nézőink,

… a független magánszínházak nehéz helyzetben vannak. A túlélésünk a tét, ezért sosem volt nagyobb szükség Rátok, Önökre.

Többen kerestetek bennünket és kérdeztétek, hogyan tudnátok segíteni.

Ahogyan állami támogatásra sem pályáztunk, úgy adományokat sem kérünk.

Gyertek el az előadásainkra! A nyáron szerte az országban játszunk, nagy szeretettel várunk Benneteket a szabadtéri színházakban.

Több mint tucatnyi előadásunkat bármikor megnézhetitek online.

Hamarosan meghirdetjük szeptemberi és októberi műsorunkat – vegyétek meg elővételben jegyeiteket! A kedvező árú bérletek és páros jegyek struktúrája nem változik, a nyár végétől azok is elérhetővé válnak. (Azóta már meghirdetésre került az őszi műsor.)

Maradjatok és tartsatok ki mellettünk.”

 

Az Orlai Produkció számos értékes darabját láttam már, szükség van rá, hogy tovább működjenek. Én mindenképpen kitartok mellettük.

 

Nagy Dániel Viktor

Az Orlai Produkciós Iroda egyik előadásában (Happy Ending) láttam először. Bár kis szerep volt, de felkaptam rá a fejemet. Azután jöttek sorban a jelentősebb, hangsúlyosabb szerepek, jó volt látni a sok remek darabban.

Kiemelkedően megrendítő alakítást nyújtott a Leszámolás velem monodrámában, és a Hamis hangban (https://holnapmagazin.hu/cikkek/73277/).

Örömmel ismerek a hangjára, amikor szinkronizál, és a lemezbemutató koncert (Uránia) óta dúdolom a Wigama Lekko dalait, köztük az OtthonPontBudapestet. Már korábban is mesélt Budapestről sokszor 100 szóban (Száz szóban a Város). A Budapest, Te! esetében egy újabb nagyszerű előadásban.

Az Orlai Produkció készített az előadás kapcsán egy videó-sorozatot (ajánlom a többi részt is) a színészekkel Budapestről, a darabról:

Nagy Dániel Viktorhttps://www.youtube.com/watch?v=4ul6DybgEeU

 

A Brazilok című magyar film után, hamarosan újra a filmvásznon is láthatjuk, egy indiai filmben.

Korábbi szerepei közül a kedvencem: 100 szóban a Város (Mozsár Műhely)

Legemlékezetesebbek között: karantén utáni első program (2020 nyarán) – Wigama Lekko koncert a Hunyadi téren

Az egyik kedvenc Wigama Lekko dalom: Melengető (amelyből az egyik írásomban is idézek: https://holnapmagazin.hu/proza/archiv-palyazati-prozak/10104/ )

Itt meghallgatható: https://www.facebook.com/nagydanielviktor/videos/704890383647347

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_D%C3%A1niel_Viktor

 

A sorozatban megjelent cikkek:

Homonnay Zsolt – https://holnapmagazin.hu/cikkek/79380/

Sándor Péter – https://holnapmagazin.hu/cikkek/79481/

Nádasi Veronika (interjúval) – https://holnapmagazin.hu/cikkek/79570/

Borbély Richárd – https://holnapmagazin.hu/cikkek/79683/

 

  1. július 28. Szalay Hajnalka

Szólj hozzá!