Egy író „margójáról!”

Egy író „margójáról!”

( Tudjátok), általában az olvasás hasznosságáról, csodájáról hallunk, ami természetesen igaz is, de annál kevesebbet beszélünk egy könyv megírásáról.
Volt szerencsém abban, hogy már fiatal koromban elragadott a belső késztetés arra, hogy leüljek és az időm nagy részét akkor még bontakozófélben lévő írásomra fordíthattam. Bár akkor született műveim csak engem szórakoztattak, mégis vissza gondolva, már ott olyan írások születtek, amik szerintem a mai napig megállnák a helyüket. S míg ma már csak egy – kettő műfajban szárnyalok, annak idején viszont képes voltam három – négy műfajt felváltva megírni. Lehet, hogy a fiatal „eszmesárnyalások” segítettek benne nem tudom. Ma már csak egyfajta téma foglalkoztat, azt viszont versben, novellában és regény formájában képes vagyok megírni.
Én is szeretek olvasni, magukat a könyveket, mint tárgyakat is nagy szeretettel tudom kézbe fogni, ahogy képes vagyok órákat eltölteni egy könyvesboltban. De nekem az olvasáshoz olyan feltételek kellenek, ahol átélni, beleképzelni, magam előtt megjeleníteni tudom a regény mondanivalóját. Valahogy úgy vagyok vele , mint egy „ királyi ebéd” elköltésével. Meg kell adni a módját. Hogy a végén „ jól lakottan” indulhassak tovább. Mert a mai napig tanulok abból, hogy milyen a regény szerkezete, felvezetése, bemutatása, kibontakozása.
Leülni írni nem olyan könnyű.
Sokszor kevés az elindulás. Annyi minden kell ahhoz, hogy az emberben minden össze tudjon érni az alkotás megvalósításához.
Míg egy könyvet fogok, leülök és elolvasok, addig egy könyv megírására szinte hónapokat, ( akár éveket) készül az ember.
Oda helyzet kell.
Annyira összeszedettnek kell lenni belül, hogy míg fogalmam sincs, hogy mit írok a következő oldalra, azért abban biztos vagyok, hogy mit akarok láttatni az olvasóval. Egy varázslat ez!
Az is annyira igaz, hogy a regény írás amolyan elvonulósoknak való, magányos lelkeknek. Hiszen ha beindul a késztetés amit külső tényezők zavarnak szüntelen, az az írás rovására megy, és ha elveszíti az alkotó a fonalat, az már nem fogja ugyan azt tovább szőni, mert a pillanatban létezés elillan!
Azt mondják, hogy könyvet írni bárki tud, hiszen gomba módra nőnek ki az „írok” a földből. Szerencsére sok tehetség születik, de nem mindegy, hogy az írások olvashatók – e, élvezhetők- e s emlékezetesek maradnak-e? Ha felteszik a kérdést egy könyv elolvasása után, hogy – lesz ennek folytatása?- na akkor elmondható , hogy érdemes volt időt, energiát belefektetni.
És érdemes folytatni!
Aki „őshonos” író az általában egészen korán érez az írásra hívást, még akkor is ha a ráeszmélést nem követi azonnal tett.
Ahogy szokták mondani „ ez az ember, már az anyukája hasában is tudta ezt” ez arról szól, hogy igen, nagyon is felismerhető az őstehetség az írók között is. Mert van különbség a valamit megírok és a valamit leírok között!
Tehát, ha valaki azt bátorkodná mondani egy könyv megjelenése után hogy, -ezt én is meg tudtatam volna írni- ( ahogy én is megkaptam első könyven ( A változás) megjelenése után), annak bátran nyomjunk kezébe egy papírt és tollat s hagyjuk hogy hagy bontakozzon ki az, ami eddig rejtve maradt benne.

Tisztelettel: F.M

“Egy író „margójáról!”” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. “de nem mindegy, hogy az írások olvashatók – e, élvezhetők- e s emlékezetesek maradnak-e? ”

    Nem mindegy, de ha nem olvassák el, ez nem derül ki. Sokan csak írnak, de másokra nem kíváncsiak, pedig attól leszünk gazdagabbak, ha másokat is olvasunk, nem csak írunk.

    Szeretettel: Rita🍁

  2. Kedves Margit!
    Egyetértéssel olvastam soraidat.
    Bizony!!! Mert van különbség a valamit megírok és a valamit leírok között!
    Szeretettel: gyöngyi

Szólj hozzá!