Navratil Zsuzsanna Csilla képzőművész, művésztanár

Navratil Zsuzsanna Csilla képzőművész, művésztanár

Navratil Zsuzsanna Csilla grafikusművész, illusztrátor kiállítását a Szociális Gondozó Központ közösségi termében Szűcs Gábor Érd Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitotta meg. Szilaj Krisztina az Időseket Ellátó Központ tagintézmény vezetője örömmel köszöntötte a jelenlévőket és az alkotóművészt, majd Bagonyi Éva műsorvezető felkérte Mátyus Attila költőt, hogy saját versei elmondásával gazdagítsa a műsort. A művészpár ezt a produkciót közösen tervezte Mátyus Attila szavalata közben háttér zene szólt melyet Navratil Zsuzsanna Csilla elképzelése szerint valósult meg. A közös produkciót hálás tapssal jutalmazta a közönség. A pódium beszélgetés során Kiss Sándor kérdéseire válaszolt az alkotó, így Navratil Zsuzsanna Csilla grafikusművésztől megtudtuk: „Gyermekkorom óta rajzolok, festek. Szüleim kisgyerekkoromtól kezdve támogattak mindenbe, mikor észrevették, hogy szeretek rajzolni még jobban támogattak, hogy fejlesszem magamat.”- Nagy tisztelettel és szeretettel, hálával említette meg oktatói Pongrácz Éva pécsi festőművésznőt akinek tanítványa volt. Majd így folytatta: „Középiskolámat a Pécsi Művészeti Szakközépiskola alkalmazott-grafika szakán végeztem 1982-ben, szaktanáraim, Valkó László festőművész, Erdős János festő- és grafikusművész tanítványaként. A Magyar Képzőművészeti Egyetem alkalmazott-grafika szakán diplomáztam 1987-ben, Budapesten. Majd három év posztgraduális/mester képzésen vettem részt ugyanott, Zelenák Crescencia, Oláh György és Eszik Alajos képzőművészek tanítványaként. Rajz-és vizuális kultúra valamint művészettörténet, grafika tanári végzettséget is adott a diploma. Elismerésként a Nagyidai Neisel – díjat nyertem el. A Magyar Képzőművészeti Alap és a Magyar Tervező Grafikusok Szövetségének tagja vagyok. Tervezőgrafikai munkáim illusztrációim könyvek borítóin, mesekönyvekben, tankönyvekben, kiadványokon, plakátokon jelentek meg. Festek, rajzolok, tervezek, fotózom, performanszokban veszek részt. Százhalombattán a Sérültekért Alapítvány művészeti vezetőjeként ahol sérült felnőttekkel foglalkoztam, üvegképek tervezőjeként, dizájnerként, és művészetterápiát vezettem. Oktatóként grafikusnövendékeket tanítottam a Számalk képzésein. Művészeti és kézműves foglakozásokat tartottam minden korosztálynak. A Forrai Művészeti Gimnáziumban OKJ-s képzésen grafikusokat tanítottam, majd az Érdi Vörörsmarty Mihály Gimnázium rajztanára voltam.1995 óta Érden élek, három nagy lányom, egy unokám van, férjem Mátyus Attila költő. Jelenleg a Sóskúti Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola képzőművészeti tanszakán grafikus növendékeket oktatok Sóskúton és Tárnokon. Örömmel tölt el ez a munka, jó közösségben, lelkes gyermekekkel dolgozhatom együtt a jövőjükért. Célom a tudás átadása a képzőművészet a kézművesség iránt érdeklődő fiataloknak, hiszen életük gazdagodik a művészeti tevékenység megélésével, gyakorlásával, megismerésével. A Benta-Art Regionális Művészeti Egyesület tagjaként alkotótáborokban, művésztelepeken, közös kiállításokon veszek részt. Szeretem a természetet, a vizeket, hegyeket, megfigyelni az évszakok változását. Kísérletezem papírral, festékkel, digitális képeket alkotok, vászonra festek. Összegzek, emlékezem, átalakítok. A folyamat öröm. Alkotni jó. A www.temenos.hu oldalt férjemmel Mátyus Attila költővel hoztuk létre, egymás műveire reflektálva, alkotásaink bemutatására.” A beszélgetés során kiderült, hogy már főiskolás korában ő tervezte és készítette el Kolozsvári Grandpierre Emil: Harminc kalap, harminc majom című könyvének borítóját. Számos mesekönyvet, verses könyvet illusztrált és mindezek mellett lemezborítókat is tervezett többek között Presser Gábor: Az eltérített Télapó, valamint Kováts Kriszta – Fábry Péter – Dés László Szennyes az Óperencia című musicallemeze vagy a Szélrózsa Együttes lemezborítója, Székely Tündérország meselemezborítója. 2020 februárjában nyilatkozta Bálint -Ábrahám Edit újságírónőnek a következőket: ”Alig várom a tavaszt, amikor a természetben is lehet alkotni, festeni. A festészet és a térbe kilépő papírplasztika összekapcsolása érdekel, kísérletezni is nagyon szeretek. Soha nem reklámoztam magam, a feladatok mégis mindig megtaláltak. Fontos tervem, hogy a férjem verseit, könyveit illusztráljam, és a közös munkánkat szeretném kötetbe foglalni. Lehet, hogy egyedi kiadás lesz, de akár könyvsorozat is születhet belőle. Mindenképpen szeretnék az unokáknak – mire olvasni tudnak – egy olyan mesekönyvet szerkeszteni, amely történelmi sorrendben tartalmazza a meserajzaimat. Nem tudom, művészkönyv lesz-e vagy nyomtatvány, de egyet mindenképpen szeretnék elkészíteni. Igazi örömet szerzek vele magamnak is, amíg készül és persze azoknak a gyerekeknek, akik majd olvassák, lapozgatják” Mindezt azért fontos felidéznem, mert úgy nézz ki, hogy Mátyus Attila költőnek, hamarosan megjelenik egy verses kötete és a terv melyet Navratil Zsuzsanna Csilla elképzelt reméljük 2023-ban megvalósul. A kiállítás megnyitó egy festmény adomány átadásával zárult, Navratil Zsuzsanna Csilla egy téli egy karácsonyi alkotását adta át Bagonyi Évának, hogy kerüljön a Szociális Gondozó Központ folyosójának falára, gazdagítva ezzel a várost is, hiszen ez már a tizenhatodik adomány. Navratil Zsuzsanna Csilla munkáim az alábbi kiadók gondozásában jelentek meg: Móra Kiadó, Nemzeti Tankönyvkiadó, Springmed Kiadó, Solvay Pharma Kft, Abbott Products Kft, Akadémia Kiadó, Wunderman Kft, Dialog-Campus Kft, Hunga-Libri Kft , Evveness Kft Adoc-Semic Kiadói Kft , Drize kiadói Kft, Oltalom Egyesület,Sérültekért Alapítvány, Schenk Verlag. Végezetül a fontosabb díjakat és kiállítások sorolnám fel:1986 100+1 plakát,1987 Nagyidai-Neisel-díj (MKE),1987 Könyvheti plakát-pályázat különdíj(MKE)1988, 2000, 2002, 2004, 2006 Békéscsabai, Tervező-grafikai Biennálé,(Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum, Műcsarnok, Nemzeti Galéria)1989 Illusztrációs kiállítás, Bologna,1989 Illusztrációs kiállítás (Budapesti Művelődési Központ.),1990 Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest, 2002 llusztrációs kiállítás (Érdi Csuka Zoltán Könyvtár) ,2005 Cuki-galéria kiállítás (Érd), 2006 Százhalombattai tárlat BMK-Százhalombatta), 2007 Téli tárlat (Érd Művelődési Ház),2007 Ócsa, Alkotótelepi tárlat, 2007 Ócsa, Európa-nap kiállítás, 2008 Érdi tárlat, Szepes Gyula Művelődési Ház, 2009 Benta –Art művészcsoport kiállítása, Százhalombatta, 2009 Benta –Art művészcsoport kiállítása, Kolozsvár, 2010 Benta –Art művészcsoport kiállítása,Kolozsvár,2011 Benta –Art művészcsoport kiállítása, Budai Vár, 2012, Illusztrációk Mátyus Attila verseire egyéni kiállítás Százhalombatta, Mini Galéria, 2012 Érdi tárlatcsoportos kiállítás, Érdi Városi Galéria, 2012 Mesében a világgal – közösillusztrációs kiállítás Poszpisek Mártával Százhalombatta, Barátság Kulturális Központ,2012 Benta –Art művészcsoport kiállítása Százhalombatta, Óvárosi Közösségi Ház 2012 ARC- Óriásplakát kiállítás, Budapest, Hősök Tere, 2012 Festett Nyár Alkotótábor Óbányán Kiállítás, 2013 Benta –Art művészcsoport Nyári Tárlata Százhalombatta, Óvárosi Közösségi Ház, 2013 Üvegbe festve üvegkép kiállítás,Óbánya,2014 Festészet Napja Százhalombattán Kiállítás Százhalombatta, Barátság Kulturális Központ,2014 ARC kiállítás , óriásplakát Latabár Kálmán emlékére,2015 Téli tárlat , Érd, 2015 Százhalombatta Benta Art kiállítása, 2016 Véletlen.terápia-online kiállítás, 2016 Nagykörű Tóaljai összművészeti fesztivál, 2016 Magyar Festészet Napja, kiállítás Százhalombatta BKK, 2017 Magyar Kultúra Napja kiállítás BKK, 2017 Téli tárlat, Érdi Galéria,2017 MET Matricák kiállítás Budapest Próféta Galéria,2017 MET Kandinszkij parafrázisok kiállítás Budapest,2017 Szent Márton és az elesettek Nagydíj Szombathely Magyar Speciális Mozgókép Egyesület http://msmke.net/, 2017 Bolyongó lelkecskék –próbababainstallációs festések- Budaörs –kültér Galéria Zichy Major ,2017 Budapest Ráday utca, Bolyongó lelkecskék a térben.,2017 Rítus- kiállítás a Budaörsi Zichy Galériában a Hatokkal.,2018 Téli tárlat , Érdi Galéria,2018 Magyar Kultúra Napja Kiállítás a Százhalombattai Barátság Kulturális Központban Benta-Art művész csoporttal. 2019. 03.08. Érd Régi Parkvárosi Közösségiház,2019 Orfűi Őszi Tárlat2019 Téli tárlat, Érdi Galéria,2019 MANK ADY 100 Gála- Ady arcai kiállítás ,2019 Zichy Galéria, Budaörs ,2020 Orfűi Őszi Tárlat, 2020 Téli tárlat, Érdi Galéria, 2020 Zichy Galéria, Budaörs,2021 Magyar Kultúra Napja Kiállítás Százhalombatta BKK,2021 Dunai illúziók 1 Ercsiben ,alkotóverseny kiállítás, 2021 Szekszárd III. NEMZETKÖZI DIGITÁLIS MŰVÉSZETI TRIENNÁLÉ Szekszárd, 2022 Magyar Kultúra Napja Kiállítás Százhalombatta BKK, 2022 Pillangó hatás DIGITÁLIS Agora triennálé kiállítása, Budapest, 2022 Tristan Tzara- kiállítás Vízivárosi Galéria, 2022 Dunai illúziók 2 Ercsiben, alkotóverseny kiállítás.

Feketegyarmati Sándor

Szólj hozzá!