Ember és szerző, aki tollat ragadt: Kiss Magdolna Tünde

Ember és szerző, aki tollat ragadt: Kiss Magdolna Tünde

A tatabányai Tollkoptatók vezetőjeként az-az ötlet pattant ki fejemből, hogy kérdésekkel faggatom a kör tagjait. Kik ők? Mivel foglalkoznak? Mit szeretnek írni és olvasni? Ezekre a kérdésekre fognak választ kapni. Az első ember és szerző, aki vállalkozott rá Kiss Magdolna Tünde volt.

 

Szeretettel köszöntelek a mai interjúban. Kérlek, mutatkozz be pár mondatban!

 

– Kiss Magdolna Tünde vagyok. Három gyermekem van és egy unokám. Könyvtár –

magyar – angol szakon végeztem. Néha sikerült a szakterületeimen dolgoznom, a

rendszerváltás után viszont nem volt könnyű életem. Mire ismét jobbra fordulhatott volna

a sorsom, belebetegedtem a folytonos aggodalomba. Egy évig küzdöttem az életemért…

köszönet nagy tudású orvosaimnak és az ápolóknak. Túléltem, de betegnyugdíjas lettem

– a szövődmények miatt nem vállalhattam többé munkát. Barátaim gyermekeinek

segítettem a tanulásban. De itt vagyok és örülök, hogy még szüksége van rám

családomnak, barátaimnak. Hála az internetnek, barátaimmal is tarthatom a kapcsolatot.

Kiskorom óta barátaim a szavak, én ezt kaptam ajándékba születésemkor. Mindenem a

zene, a hagyományok ápolása és a nyelvművelés, írás, olvasás.

 

A civil életben mivel foglalkozol?

 

– Nyugdíjasként elsősorban a családomnak élek. Édesapámat ápoltam, most

édesanyámat gondozom és a gyermekeimnek segítek, amiben csak tudok. Házimunka,

egyebek. Rendezem a könyvtáramat, és segítem a tanulásban a hozzám forduló

gyerekeket, fiatalokat. Nem unatkozom sosem.

 

Az írás mellett milyen szabadidős tevékenységet végzel?

 

– Olvasok, zenét hallgatok, filmeket nézek, néha egy-egy koncertre is eljutok és

gondozom az internetes oldalaimat. Ápolom családi és baráti kapcsolataimat. Régebben

sokat sétáltam, utaztam – ez mára ritkult, de minden utazás örömforrás.

 

Ki vagy kik a kedvenc íróid, költőid?

 

– Gárdonyi Géza Egri csillagok c. könyve volt az első, amit felolvastam nagymamámnak,

azóta szeretem az ő könyveit. Később Verne, Jókai, Mikszáth könyveit faltam. Ma

Nemere István – korunk Jókaija – írásait figyelem, olvasom. Szeretem Bálint Ágnes és

Bodó Béla kedves meseregényeit, Szabó Magda, Tömörkény István és Fekete István

könyveit. Solohov Csendes Donját, Sinclair Lewis, Mika Waltari, Virginia Woolf, Henryk

Sienkiewicz, Kingsley Amis műveit olvasom szívesen. Néha kezembe kerül egy-egy mai

író könyve is.

Kifejezetten kedvenc költőm nincs. Inkább azt mondom, vannak kedvenc verseim

számos költőtől. Féltett kincsem Illés Gábor kötete, amit sajnos nem érhetett meg.

Édesanyja valósította meg álmát Gábor halála után. Ígéretes tehetség volt ez a

tatabányai fiatalember, örökké fájni fog korai halála.

Ha meg kell neveznem legalább néhány költőt, legtöbb kedvenc versemet Kosztolányi

Dezső, Tóth Árpád, Csorba Győző, Áprily Lajos írta és rajongok Arany Jánosért, a

legnagyobb szókincset használó költőnkért.

Gyakran olvasom irodalmi oldalakon kortársaim verseit, elbeszéléseit. Nagy örömmel

olvasom mindig Bakos József novelláit, érzésem szerint ma ő a legjobb ebben a

műfajban, persze csupán az eddig olvasottak között. Csodálom Kun Magdolnát, akinek

tollából könnyedén ömlenek a versek, többnyire 4 ütemű tizenkettes formában.

Könyvtáram legféltettebb kincsei a dedikált próza- és verses kötetek.

 

Mióta foglalkozol írással, és mi késztetett rá, hogy tollat ragadj?

 

– Még nem voltam 5 éves, amikor – nagymamám örömére – már folyékonyan tudtam

olvasni. Az írás képességét szüleim szerint nagypapámtól örököltem, aki szintén írt.

Édesanyám megőrizte kiskori verseimet, az elsőt hintázás közben hallotta, lejegyezte.

Untam a Hinta-palinta szöveget, illetve a ritmusára jöttek belőlem újabb és újabb

rigmusok. Ez volt a kezdet.

Mivel sokat olvastam, egyre bővült a szókincsem. Óvodás koromban egy kis

barátnőmnél csodálatosan illusztrált mesekönyveket láttam, lapozgattam, olvashattam

volna őket, de… értelmetlen volt a szövegük. Ekkor szembesültem a ténnyel, hogy a

világon más nyelvek is élnek anyanyelvünk mellett. Ekkor ’írtam’ az első prózámat, illetve

meséltem a történeteket, meséket a könyvek képei alapján Katicának, és ekkor

határoztam el, ha nagy leszek, megismerkedem ezzel a másik nyelvvel is, hogy

megértsem, mi van a képek alá írva.

Sejthető ebből, mi is a másik hobbim… Nagy élményem, hogy pár évvel ezelőtt

Budapesten találkozhattam Lawrence Norfolk íróval, és beszélgethettem vele – akkorra

már tolmács nélkül.

 

A vers vagy a próza áll hozzád közelebb?

 

– Valójában mindkettő. Ám annyira gyorsan jönnek a szavak, a gondolatok, hogy amikor

befejezek egy írást és elolvasom, látom, hogy ez is vers, nem próza.

Egyszer sikerült a kettőt ötvöznöm. Örkény István egyperceseinek hatására írtam egy

mini hangjátékot. Aki hallotta és véleményezte, szinte mind megemlítette különösségét,

vagyis azt, hogy bár novella, de érződik, hogy szerzője költői vénával megáldott ember.

 

Meséld el kérlek, hogy dolgozol egy írásodon?

 

– Van egy dobozom, tele cetlikkel, mert többnyire nem érzem késznek, amit írtam.

Félreteszem, majd hetek, hónapok múlva, amikor átnézem, néhány szöveg befejeződik

és ekkor bemásolom egy füzetbe. Olyan is van, például a hangjátéknak szánt novella

esetében, hogy leírtam egy mondatot, és folyamatosan formálódott a történet, nem telt

15-20 percbe, és úgy éreztem, kész. Elolvastam és meglepődtem. Nem láttam benne

semmi javítani, átírni vagy bővíteni valót. Ám olyan lelkiállapotban voltam, hogy utána

átaludtam szinte az egész napot. Minden írás folyamata olyan, mint a szülés. Boldoggá

tesz minden szellemi gyermekem, hát még ha tetszik is valakinek! …

A fordítás és a dalszövegek írása kicsit más. Volt, hogy motoszkált bennem egy dallam,

és angol szöveget írtam hozzá. Vagy magyar szöveget. Erőpróbaként átültettem

néhányat a másik nyelvre, kemény dió, hiszen sosem lesz ugyanaz a két nyelven. De

remek nyelvgyakorlási lehetőség.

Nemere István La Monto c. regényét például eszperantó nyelven írta, csak később jelent

meg magyarul is.

 

Melyek a hozzád legközelebbeső témák?

 

– Hétköznapjaink. Anyanyelvünk. Az írás maga, a versek. Érzelmeink: szerelem, hiány,

közöny, párkapcsolat, a természet. Gyermekek, mesék, ünnepeink. Szinte mindenről

eszembe jut valami. Nyitott szemmel járok, és meglátom, meghallom azt, amit más nem.

Átélem mások bánatát, örömét is és megjelenítem verseimben. Sokszor olyan mélyen

megérint valakinek a sorsa, története, annyira átélem, hogy egyes szám első

személyben születik róla a vers.

Siposné Marica írásait például ezért szeretem, ő meg prózában, röviden, tömören –

nagyon is élvezhető és érthető stílusban – meséli el élményeit. Mindent, amit a

hétköznapi ember talán észre sem vesz, ami nem érinti meg túlzottan. Szerintem ez az ő

küldetése, sikereinek titka. Űrt tölt be irodalmunkban, hozzá foghatóval még nem

találkoztam. Bár elhinné nekem végre, hogy igenis fontos szerepet tölt be

irodalmunkban! Boldogság, hogy barátomnak érezhetem.

 

Tapasztalataid szerint a mai emberek milyen típusú műveket olvasnak szívesen?

 

– Régebben lektűrnek, ma végre magyarul szórakoztató irodalomnak nevezetteket.

Főleg. Ami nem közvetít túl sok nehezen feldolgozható ismeretet. Szerelmes regények

kiadói ontják a könnyed tartalmú füzeteket. Mások a krimiket kedvelik, Agatha Christie

írásait én is. Meghallgatható hangoskönyvben kedvenc A. C. novellám, a Fülemüle villa,

Eszenyi Enikő olvassa fel, remekül.

Vannak aztán a sikerkönyvek és a felkapott szerzők. Kissé elkeserít ez az idegenmánia,

úgy is mint idegen szerzők és úgy is, mint magyar szerző idegen névvel. Ebben kivétel

John Cure néven író szerzőnk (Győrffy-Kiss József), aki lélektani és misztikus vagy horror

könyveket ír, elolvastam A fekete esernyős férfi c. könyvét és tetszett, főleg az, hogy szereplői

magyarok és a történet magyar helyszíneken játszódik. Divat lett, hogy magyar szerző idegen

néven, más országban szerepelteti többnyire angol nevű alakjait. Kivétel még Fejős Éva, aki csak

néha ír álnéven. Olvastam a Cuba Libre c. könyvét, tetszett.

 

Mit jelent számodra Tollkoptatók Irodalmi Kör?

 

– Hasonló érdeklődésű emberek személyes társaságát. Jó néha összejönni, beszélgetni,

a szerző előadásában meghallgatni egy-egy művet és beszélni róla. Megerősítést,

támogatást, bírálatot és építő kritikát hallani, mondani. Egy irodalmi oldalon moderátor

voltam, sokszor csak a címet dicsérhettem meg („Címe miatt olvastam el, annyira

felkeltette a figyelmemet”), de verstani szempontból vizsgálva írtam építő jellegű kritikát.

Vagy a formát, vagy egy-egy érdekes jelzőt, szókapcsolatot, ritmust mindig ki tudtam

emelni, hogy biztassam a szerzőt. Negatívat sosem írtam, csak javaslatot, pl.: Mi lenne,

ha ehelyett a szó helyett inkább ezt vagy azt írnád? Amit írtál hétköznapjainkban gyakran

használt kifejezés, egy versben mást írnék a helyedben.” Nem ledorongolni kell egy

szerzőt, hanem érzéssel, szeretettel rávezetni a verstan és anyanyelvünk rejtelmeire.

 

A jövőre nézve mik a terveid az irodalomban?

 

– Szeretnék még sokat olvasni, bár 2×24 órából állna egy nap!

– Szeretném végre azt is, ha végre sikerülne az eddig elkészült részeket regénnyé

összefűzni, de sejtem, ez az álmom sosem teljesül majd. Azért próbálkozom… mert

érdekes téma, olyan, amivel eddig még nem találkoztam. Persze tudom, hogy nincs új a

nap alatt, de ez akkor is… talán más.

– Szeretném végre átnézni és megformálni az összes cetlimet, hogy végre rend legyen.

Túl sok. Volt olyan is, hogy boltból hazafelé jött egy érdekes gondolat, nem volt nálam

más, csak a bolti cetli, na képzelheted! Zuhogó esőben, két szatyorral… egy fa alá álltam

és írtam. Melegre vágyva. És melegségre. Így született Parázs c. versem, amire Holl

Nándor azt mondta, akár a világ legszebb szerelmes verse lehetne…

– Sajnos sosem találkoztam Harold Pinterrel, kedvenc szerzőmmel az abszurd dráma

kategóriában, de róla írt szakdolgozatomat szeretném lefordítani magyar nyelvre.

– Ha lenne időm, szeretném összegyűjteni verseimet, egy válogatáskötetben

megjelentetni. Ez persze nem újdonság, sokunknak ez titkos vágyunk.

– Szeretném, ha még sokáig találkozhatnék, barátkozhatnék szerzőtársakkal.

Pillanatnyilag ez többnyire az interneten zajlik, levelezés formájában.

– Egy író barátom könyvét szeretném lefordítani magyar nyelvre. Engem kért meg rá, de

hiába értem, még nem jutottam el odáig, hogy a nyelvezetét megfelelően ültessem át

anyanyelvünkre. Pedig ez minden vágya, hogy egy más nyelven is megjelenhessen

érdekes könyve! Ez a legnagyobb vágyam talán, hogy megfelelő lehessek erre a

hatalmas és megtisztelő feladatra, mert ez hihetetlen felkérés számomra.

 

Köszönöm az interjút!

Szólj hozzá!