Harmati Gyöngyi: REMÉNYSUGÁR, Motiváló történetek JANUÁR hónapra…

Harmati Gyöngyi: REMÉNYSUGÁR, Motiváló történetek JANUÁR hónapra…
A békesség szigete: Harmati Gyöngyi: REMÉNYSUGÁR, Motiváló történetek JANUÁR hónapra… (abekessegszigete.blogspot.com)

saját fotóm: Havas út a parkban…(H.Gy.)

REMÉNYSUGÁR, Motiváló történet az év 1. hetére:
– Egy különleges bankszámla! – Te mit kezdenél napi 86.400,-Ft-tal?

                   Új év, új remények, nagymértékben rajtunk is múlik mit kezdünk vele!!!!

                        2023 első hetére küldöm szeretettel az alábbi történetet bátorításul, ha
                           erőre lenne szükséged a mindennapok taposómalmában őrlődve !!!

“Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.”

                   (Zsoltárok könyve 90: 12)
Képzeld el, hogy egy bank ügynöke megkeres, és azt közli veled, hogy egy érdekes nyereményjáték keretein belül a bank
egy különleges ajándékkal lep meg. Nyit a nevedre egy számlát, amelyre minden reggel átutalnak 86 400 forintot, amit a nap folyamán el kell költened. Szabadon rendelkezhetsz a pénzzel, arra költöd, amire akarod. A játéknak csak két szabálya van.
Az első szabály, hogy mindazt a pénzt, amit napközben nem költöttél el, este visszaveszik tőled, csalni nem lehet, tilos
áttenni az összeget egy másik nap számlájára, vagy félretenni a későbbi nehezebb időkre, csak elkölteni lehet. Amit nem
költöttél el, visszaveszik. De másnap reggel a bank új számlát nyit a nevedre, rajta ismét az egy napra szóló 86 400 forinttal. Minden reggel, alighogy felébredsz, kapsz 86 400 forintot, azzal az egyetlen kikötéssel, hogy a nap folyamán költsd el, mert a számládat este, amikor lefekvéshez készülsz, lenullázzák.
A második szabály, hogy a bank minden előzetes figyelmeztetés nélkül bármikor véget vethet ennek a játéknak, akármelyik pillanatban közölheti, hogy a számlát lezárják, és a játéknak nincs többé folytatása. A kérdés, hogy mit tennél ebben a helyzetben, hiszen sok pénzről van szó. Talán el sem tudjuk képzelni, hogy mire költenénk, hiszen lehetetlennek is tűnhet
minden nap ennyi pénzt elkölteni. Vajon hogy tudnánk gazdálkodni egy ilyen lehetőséggel? Elköltenéd, az utolsó fillérig? Önmagadra csupán? Azokra is, akiket szeretsz, családodra, barátaidra, rokonaidra, esetleg idegenekre is?
Bármennyire is hihetetlennek hangzik, ez a játék létezik  az életedben. Isten születésed pillanatában megnyitotta életed számláját, melyre, mint egy mennyei bankigazgató átutal neked naponként 86 400 másodpercet, pillanatot. 86 400
másodperc nem több nem kevesebb, mint 24 óra, amit naponként ajándékba kapsz Istentől. Az említett játékszabályok is szigorúan érvényesek, hiszen a fel nem használt, vagy eltékozolt pillanatokat nem viheted át a következő napra, és az
életünk is bármikor véget érhet.
Életünk minden pillanata ajándék. Az időnek értéke van. Ugyan közülünk senki sem keres másodpercenként egy forintot,
mégis sokkal nagyobb ajándék ez, mintha egy valós bankszámlára utalnák az említett összeget forintban, vagy bármilyen
más pénznemben. Az elveszített pénzt vissza lehet szerezni. Az embert érhetik anyagi károk, csődhelyzetek, de minden veszteség pótolható. Az embernek elpusztulhat a jószága, de vehet vagy nevelhet másikat. Leéghet vagy összedőlhet a
háza, azt is újjá lehet építeni. De az elvesztett időt nem lehet visszaszerezni. Nem kaphatod vissza a megállóban vagy a
vonaton töltött óráidat, melyeket évtizedeken keresztül naponként elveszítettél, amikor a munkahelyedre ingáztál. Nem
adhatod vissza a családodnak azt az időt, amit nem rájuk szántál, hanem a kocsmában töltöttél el. Nem kaphatod vissza a gyermekkorod, sem az ifjúságod. Nem mehetsz vissza az időbe, hogy helyrehozd a hibáidat, vagy megváltoztasd életed.
Azért ilyen értékes az idő, a mindennapjaid, mert visszaszerezhetetlenek. Tudnunk kell, hogy az időnek pénzben mérhetetlen értéke van.
Egy bölcs ember egyszer így tanított az idő értékéről: ha tudni szeretnéd mennyit ér egy esztendő, kérdezd meg a halálos beteget, akivel közölte az orvos, hogy egy éve van még hátra. Mennyit ér egy hónap? Kérdezd meg az anyát, aki koraszülött gyermeket hozott a világra és naponként az inkubátor mellett imádkozik, várva, hogy mikor viheti már végre haza gyermekét egészségben. Mennyit ér egy hét? Kérdezd meg a munkást, vagy a bányászt, aki alig várja, hogy elteljen és hazamenjen a családjához. Mennyit ér egy óra? Kérdezd a klausztrofóbiást, aki beszorult a liftbe. Mennyit ér egy másodperc? Kérdezd
azt az embert, aki túlélt egy balesetet és ennyin múlt az élete. Talán el sem gondolkodtál rajta, de még egy másodperc töredékének is értéke van. Kérdezd csak meg a sportolót, aki ezüstérmet kapott az olimpián, pedig ő egész életében azért
edzett, hogy aranyérmet nyerjen, de egy tizedmásodpercen múlott, hogy csak ezüstérmet kapott.
Minden pillanat kincs, ami a tiéd. És becsüld meg jobban, mert az idő senkire sem vár. A tegnap történelem. A holnap
rejtelem. A ma viszont ajándék. Nem döntheted el, hogy mikor kezdődjön az életed, hogy meddig tartson, de felelős vagy
azért, hogy a naponkénti ajándékkal a 86 400 pillanattal hogyan sáfárkodsz. Részben rajtad múlik, hogy a
mindennapjaid áldássá válnak magad és mások számára, vagy pedig teherré, esetleg átokká.  (Forrás: Internet)
Lásd még Somogyi Lehel, az Eleki Életmódközpont munkatársának írását: Mit jelent “számlálni” napjainkat?
https://abekessegszigete.blogspot.com/2022/11/somogyi-lehel-mit-jelent-szamlalni.html

REMÉNYSUGÁR, Motiváló történet az év 2. hetére:
– Úgy, hogy apránként!…
Az a lényeg, hogy állj fel és kezdj neki…a többi majd megjön “magától” !!!

Még nem jártam iskolába, amikor érdeklődni kezdtem az olvasás iránt. Édesanyám kezembe adta régi olvasókönyvét, amit gyerekkorából őrzött. Ebből az egyik történet különösen a szívemhez nőtt,
ám még nem sejtettem, hogy későbbi éveimre is hatással lesz. Egy kisfiúról szólt, akinek volt egy
kis lapátja.
Amikor egyik télen nagyon sok hó hullott, akkor kiment a házuk elé és megpróbált lapátjával a bejárati
ajtótól utat vágni. Egy járókelő megállt és álmélkodva figyelte igyekezetét. Majd megszólalt:
– “Kisfiam, hogy gondolod, hogy ilyen aprócska létedre megbirkózol ekkora feladattal?”
A gyermek munkáját megszakítva komolyan válaszolt:
– “Úgy, hogy apránként!” – majd folytatta a lapátolást.
Isten ezt a történetet idézte fel bennem, amikor lábadoztam egy összeomlás után. Emlékszem, hogy
“felnőtt” énem miként próbálta gúnyolni a bennem lévő gyenge “gyermek” bizakodását: “Miért gondolod
azt, hogy valaki, aki annyira alkalmatlan, mint te, megbirkózik az előtte tornyosuló hatalmas heggyel”?
Válaszul a régi kisfiú mondata szólalt meg bennem: “Úgy, hogy apránként!” – és az Úrra támaszkodva kikecmeregtem a mélységből. Ám azon az úton, hogy egyik parányi győzelem követte a másikat.
(Forrás: Internet)

REMÉNYSUGÁR, Motiváló történet az év 3. hetére:
– A hó fogságában…

            Bizony, ha másról gondoskodunk, azzal magunkkal is jót teszünk! 
Egy ember, aki az alaszkai Chugach hegységben túrázott, remélte, hogy még a rettenetes
hófúvás előtt eljut a táborhelyre. De már túl késő volt. A hófúvás olyan dühvel tört rá, hogy
egy méternyit sem látott előre.
Miközben igyekezett megtalálni a helyes útirányt, a hó és a jég leverte lábáról. Bár tudta,
hogy nagyon közel van a tábor, elveszítette tájékozódó képességét, és nem tudta eldönteni,
merre menjen. Végül az éj sötétjében – csuromvizesen, átfagyva és teljesen kimerülten – leroskadt
egy hókupacra. Nem bírt továbbmenni. Beletörődött, hogy itt kell meghalnia.
Ahogy ott feküdt a hóban, úgy tűnt, mintha valamit hallott volna – valamiféle halk sírást,
mintha egy kutyakölyök szűkölne. Szólongatni kezdte, és megpróbálta a hang irányába
vonszolni magát. Hát persze, hogy egy kutya volt az, ami szintén eltévedt a hófúvásban.
A kiskutya valahogy elkeveredett az anyjától, és most halálra fagyva nyüszített a hóban. A
férfi gyorsan elkezdte dörzsölni a kis testet, hogy a vérkeringés beinduljon, és így életben
maradhasson. Leheletével is melengette a kutyust, és egész éjszaka azon fáradozott, hogy
életben tartsa. Másnap falusi járőrök megtalálták a férfit és a kutyát, mindkettőt élve. Kiderült,
hogy amíg az éjszaka folyamán azon fáradozott, hogy életben tartsa a kutyust, önmagát is
életben tartotta.
REMÉNYSUGÁR, motiváló történet az év 4. hetére:
– Ha a világ egy 100 fős falu lenne…
Ha nem tudsz hálát adni azért amid van, akkor adjál hálát azért, amiktől
az isteni gondviselés megmentett. 

Ha holnap reggel egészségesen ébredsz, akkor szerencsésebb vagy, mint
1 millió ember, aki nem éri meg a következő hetet!
Ha az emberiséget egy 100 lakosú falura redukálnánk, de a nemzetek arányát fenntartanánk,
akkor a falu így nézne ki:
57 ázsiai
21 európai
14 amerikai (Észak- és Dél)
8 afrikai
52 nő
48 férfi
70 nem fehér
30 fehér
70 nem keresztény
30 keresztény
89 heteroszexuális
11 homoszexuális
6-an birtokolnák a Föld gazdagságának 59%-át és mind a 6 személy az USÁ-ból származna.
80-nak nem lennének kielégítő lakáskörülményei.
70-en analfabéták lennének.
50-en alultápláltak lennének.
1 meghalna.
2 születne.
1-nek lenne számítógépe.
1-nek lenne diplomája.
Ha holnap reggel egészségesen ébred, akkor szerencsésebb, mint 1 millió ember, aki nem éri
meg a következő hetet.
Ha még sosem élt meg a háborús csatározást, a fogság magányát, a kínzottak haldoklását, vagy nem érzett éhséget, akkor boldogabb, mint 500 millió ember a világban.
Ha úgy mehet el a templomba, hogy nem kell támadástól tartania, hogy elfogják vagy megölik,
akkor szerencsésebb, mint 3 milliárd ember a világban.
Ha van étel a hűtőszekrényében, fel van öltözve, van tető a feje felett és ágya, ahová lefekhet,
akkor gazdagabb, mint e világ lakóinak 75 %-a.
Ha van bankszámlája, némi pénz a pénztárcájában és kevés aprója, akkor a jómódú emberek
8 %-ához tartozik ezen a világon.
E szöveg olvasásával duplán is áldott, mert nem tartozik ahhoz a 2 milliárd emberhez, akik
nem tudnak olvasni.
És Ön 1 a 100 közül, akinek számítógépe van a Földön.
(Szöveg forrása: David J. Smith és Shelagh Armstrong -“Ha a világ egyetlen falu lenne”)

REMÉNYSUGÁR, motiváló történet az év 5. hetére:
Harmati Gyöngyi: Isten tenyerében…

     Egy hideg téli napon a szobám ablakából figyeltem a szürke, ködbe burkolózó város utcáin közlekedő
embereket, milyen óvatosan lépdelnek a tükörfényesre fagyott járdán. Aki teheti ilyenkor nem mozdul ki
a jó meleg lakásából. Nekem azonban muszáj volt feladnom a közeli postán egy fontos levelet, ezért a
barátságtalan időjárás ellenére is kimerészkedtem az utcára. A házunk kapujában mielőtt az első lépést
megtettem volna a kinti világ felé magamban felfohászkodtam, kérve mennyei jó Atyánk segítségét. Már
fél úton járhattam a posta felé, amikor hirtelen kicsúszott lábam alól a talaj és a másodperc tört része alatt
teljes testemmel hanyatt vágódtam a kemény betonon. Arra eszméltem, hogy a hideg járdán fekszem és
a rémülettől és a meglepetéstől se szólni, se mozdulni nem tudok,
illetve nem is merek. Magamban csodálkoztam, hogy miért nem érzek fájdalmat, belém hasított a gondolat:
talán lebénultam? Óvatosan próbáltam megmozdítani előbb az egyik kezem ujjait, majd a másik kezem ujjait
is és azután a lábaim következtek. Leírhatatlan érzés volt, hogy minden végtagom működik, és sikerült szép
lassan egyedül felkászálódnom. Nem is tehettem mást, mert ebben a zord időben senki sem járt arra, így
segítséget sem tudtam kérni senki emberfiától. A “becsapódásom” erejét jól szemlélteti, hogy az ónos eső ellen védekezésül magam fölé tartott esernyőm, és fejemről a fekete karimás sapkám is messzire elrepültek. Csak
sok-sok méterrel arrébb találtam rájuk. A sapkám egy kisebb bokor alatt lapult, az esernyőm a közeli játszótér
egyik padjánál bújt el előlem. Feladtam ajánlottan a levelet majd óvatosan lépkedve hazafelé vettem az irányt.
Beérve a kellemesen meleg lakásunkba, első dolgom volt meggyőződni arról, hogy tényleg nincs semmi bajom.
Máig hálás vagyok azért, hogy megúsztam egyetlen karcolás, parányi véraláfutás nélkül ezt a jeges kalandot, megkönnyebbülésemben egy hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem:
– Istenem, köszönöm, hogy megóvtál!
És ekkor hirtelen belém hasított egy gondolat, elvonultak előttem életem eddigi történései és sok minden
a helyére került bennem. Rengeteg miértre megérkezett a válasz. Megértettem, hogy életem folyamán sokszor
ilyen hirtelenséggel csúszott ki a lábam alól a talaj: egy váratlan és tragikus haláleset, súlyos betegségek, munkanélküliség vagy más szomorú történések formájában. Megértettem, hogy sosem voltam sem akkor,
sem most egyedül, “valami nagyobb hatalom” az életemben eddig is, mindig megsegített, ahogyan Keresztury
Dezső: Valaki tenyerében
 című versének részletében is olvasható:
“Sokszor éreztem: vége van,
megölnek, elvesztem magam,
s mindig túléltem;
sokszor éreztem: eltűnök,
s a nap mindújra kisütött,
valaki lenyúlt értem;
mindig úr lett a vadakon
valami nagyobb hatalom,
s elfértem tenyerében.”
Kellemes időtöltést és jó reménységet kívánok a kedves olvasóknak:
Harmati Gyöngyi a Békesség szigete blog és a LÉLEKSZIRMOK idézetgyűjtemény szerkesztője.

Szólj hozzá!