Karácsonyok
/Laci baba/
1939-ben a Dóczi intézetben skarlát járvány miatt nem mehettünk ki a hálószobából. Minden lehetőséget megragadtunk, hogy agyonüssük az időt. 15 gyerek egy szobában, és felfordulást sem lehet csinálni, rendnek kell lenni!
– Minden vasárnap egy gyertyával többet gyújtunk az Advent Kreuzon- mondta Gréte néni, a hálós nénink. Az én ágyamon ott volt egy szép Laci nevű baba, azt bepólyáltuk, őt dajkáltuk, mintha a kis Jézus lenne a jászolban. Együtt énekeltük németül a karácsonyi dalokat.
Joseph, lieber Joseph mein,
hilf mir wiegen mein Kindelein,
Gott, der wird dein Lohner sein
im Himmelreich, der Jungfrau Sohn Maria.
Gerne liebe Maria mein,
helf ich dir wiegen das Kindelein.
Gott, der wird mein Lohner sein
im Himmelreich, der Jungfrau Sohn Maria.
Freu dich nun, oh christenschar,
der himmlische König klar,
nahm die Menschheit offenbar,
den uns gebar, die reine Magd Maria.
Süßer Jesu, auserkor’n,
weißt wohl, dass wir war’n verlor’n,
still uns deines Vaters Zorn,
dich hat gebor’n die reine Magd Maria.
O Tannenbaum, O Tannenbaum,
Wie treu sind deine Blätter.
Du grünst nicht nur zur Sommerzeit,
Nein auch im Winter wenn es schneit.
O Tannenbaum, O Tannenbaum,
Wie grün sind deine Blätter!
O Tannenbaum, O Tannenbaum,
Du kannst mir sehr gefallen!
Wie oft hat schon zur Winterszeit
Ein Baum von dir mich hoch erfreut!
O Tannenbaum, O Tannenbaum,
Du kannst mir sehr gefallen!
O Tannenbaum, O Tannenbaum,
Dein Kleid will mich was lehren:
Die Hoffnung und Beständigkeit
Gibt Mut und Kraft zu jeder Zeit!
O Tannenbaum, O Tannenbaum,
Dein Kleid will mich was lehren.
Csendes éj
Csendes éj! Szentséges éj!
Mindenek álma mély.
Nincs fent más csak a szent szülepár,
Drága kisdedük álmainál:
Szent Fiú aludjál! Szent Fiú aludjál!
Csendes éj! Szentséges éj!
Angyalok hangja kél,
Halld a mennyei halleluját,
Szerte zengi e drága szavát:
Krisztus megszabadít! Krisztus megszabadít!
Csendes éj! Szentséges éj!
Szív örülj, higgy, remélj,
Isten Szent Fia hinti reád,
Ajka vigaszadó mosolyát:
Krisztus megszületett! Krisztus megszületett!
1942-ben katona-zöld gyapjúfonalat kaptunk, négy rövid kötőtűvel. Érmelegítőket kötöttünk belőle a fronton levő katonáknak. Sose kesztyűt, vagy zoknit, hanem érmelegítőt a csuklójukra. Ezeket küldtük csomagban. A nevünket rátűztük, hogy tudják, kinek írjanak választ a frontról.
Kaptam is olyat, hogy úgy dobtam le a kezemből, mintha parázs égetett volna meg. Végigolvasni is alig mertem, nehogy a tanárok kezébe kerüljön a levél. Szó sem volt benne arról, hogy a katonák csuklóját melegíti a mi ajándékunk. Hanem arról, hogy a kezük, lábuk lefagy a rettenetes télben, hogy a fele se él már azoknak, akiknek címeztük az ajándékokat és egyáltalán, mit tudunk mi a háborúról a meleg szobákban? Azt, amit a híradóban látunk, a moziban.
Ő is udvarolt egy lánynak, Mártának. Múlt évben együtt síeltek a hegyekben. Hol van az már? És találkoznak-e még? „Tanuljon csak szorgalmasan, kislány – írta -, legyen továbbra is szófogadó, engedelmes diák, és várja a Jézuskát a szeretet ünnepén.”
Másnap is ez járt a fejemben a délutáni intézeti séta alatt. A Benyáts üzlet mellett sütötte a gesztenyesütő néni a finom, meleg, parázs gesztenyét, barna bundás, illatos hölgy suhant el mellettünk. Az Alföldi palota lépcsőháza fűtve volt, a fogorvoshoz mentünk. Jó meleg, biztonság, nyugalom körülöttünk. Mi van hát a világban? A kirakatokban csillogó poharak, tüll-ruhás porcelánbabák. Azt vettem karácsonyi ajándéknak. Hosszú volt a vakáció.