Horváth Imre alkotásai
Horváth Imre alkotásai díszítették a Szociális Gondozó Központ közösségi termét 2023 júniusában. A meghívón „Két színvilág és egyéb gondolatok „címmel csalogatta be az alkotásai iránt érdeklődőket. Felesége mindig mindenbe támogatta és támogatja. Horváth Imre Tárnokon nagyszerű harmonikus családi életben él, a következőket nyilatkozta magáról:
„Tanulmányaim befejezésétől, egészen, nyugdíjazásomig autóvillamossági műszerészként dolgoztam. A festészet mintegy két éve, az akkor még hét éves kisunokám, Aliz miatt kezdtem el, közös időtöltés gyanánt. Hamar kiderült azonban, hogy nagy örömöm lelem benne, és idővel a képek is egyre jobbak szebbek lettek.2022 elejével tagjává fogadott a Képzőművészek Érdi Közössége: tárnoki kiállításunkon két festménnyel vehettem részt, 2022 június 3-án pedig megnyílt első önálló kiállításom a tárnoki Heinrich Antal Házban. Munkáim többségükben tájképek, a naiv festészet irányát képviselik: a szépet és a jót láttatni.”
Horváth Imre nemcsak bátran és nagyszerűen használja a színeket, emelet keresi saját stílusát és mikor az ecset a kezében lelkében emlékek élmények kavalkádja zsong vibrál amelyek aztán megjelennek a vásznon. A Képzőművészek Érdi Közösségében jól érzi magát, feleségével az utóbbi időben egyre több kiállításon vesz részt és mindig érdeklődéssel mennek be galériákban és csodálják meg a képzőművészet változatos csodálatos mesés varázslatos világát.
Kiss Sándor