Túl Európán. 5. Kairó 1.
Egyiptom, 4000 és 40 évvel ezelőtt.
Emlékszem a múlt századi afrikai útjaimra, a nyolcvanas, kilencvenes évekre, amikor átrepült a gép a Földközi felett és először láttuk meg a csodák földjét. Marokkóban és Tunéziában már jártunk, Egyiptomot eddig csak” egy Alexandria képviselte, Nagy Sándor, Kleopatra és Caesar, .itt ért véget az egyiptomi királyság is 1952-ben. Partjait két tenger mossa, a Vörös és a Földközi, utóbbiba ömlik a Nilus.
A folyó évezredek alatt kicsit lejjebb húzódott, felső Egyiptomban nagy gáttal és tóval szabályozták az áradásait, innen tovább már csak halak és úszó nádszigetek vannak a vízen, víziló és krokodil szabadon a gát felett, inkább Szudánban látható.
Kairónál már csak a Felukkák úsznak rajta, ezek a bárkák pontosan úgy néznek ki, mint az idő előtti sírok falfestményein. Vannak még emeletes szálloda hajók, ezek a kényelmesebb utazókat viszik fel a Nasszer gátig, útközben banánligetek, sivatagok, na és Luxor, utána vissza repülővel, – vagy fordítva. Persze, behajózás előtt a kötelezően előírt program szerint gyorsan végig futják a Nagy mecset, Egyiptom múzeum, Giza, Memphis Szakkara háromszöget, esetleg még a bazár, de mindenképp szőnyeg, papirusz és illatszer bemutatókkal.
Mi ennél hosszabban fogunk Kairóban időzni, utána majd búvárkodunk a Vörös tengerben egészen Szudánig,- csak szólok.
A jegyzeteim 1982-től kezdődnek, megtaláltam az első Malév-EgyptAir jegyemet is, a régi, szép idők emléke, néhány, állítólag négyezer éves kődarabbal együtt, mert Egyiptomban, nem évtizedekkel lehet számolni.
A szöveg is poros, de úgy hagytam, ahogy hiteles, utazunk.
Az egyik hazarepülés során kétszer adták el hat ember jegyét, állva meg nem repülünk, ezért kénytelen volt az utolsó sorban ülő három, teljesen egyforma biztonsági ember előre menni a személyzeti tartózkodóba és ugyanezt tette a másik három, akik az első sorban voltak álcázva, – nekünk lett helyünk, ők végig a sztyuvik lenyitható székein kuporogtak.
Igaz, munkaidőben repültek és ingyen. Később az egyik lány, köténykéjébe rejtve, igazi Johnnie Walkereket hozott, és kétszer fordult, hálából, amiért panasz nélkül tűrtük az összevissza ültetéseket végül pedig az ebédhez is dupla sör érkezett.
A feladott bőröndökben kis márvány piramisok, papirusz, titokzatos kenőcsök, színes kendők, Nefer Titi feje aranyozott fából, nem igazi persze, viszont igazi kőből való szkarabeusz, imaszőnyeg és tevebőr papucs,- szinte érthetetlen, hogyan tudtunk eddig élni nélkülük. Hogy a fejünkben milyen élményeket viszünk, csak lassan körvonalazódott, rájöttem, hogy amiről gyerekkorom óta álmodtam, az valóság lett. Itthon, túl kellett esni a láttál e piramist, ültél e tevén, volt e múmia, na,és mit hoztál – kérdéseken, a kincs a fejben maradt, és ott lakik azóta is.
Ez tehát Kairó, Alexandria felől közelítve, alattunk a Nílus deltája, Szuez és a Vörös még többszáz kilométer, – őket majd máskor, most a fagyasztóra hűtött reptér, csomaghalászat, vízum, hol a csoport, melyik a busz, hol a hotel. Magasépület, látni a Nilust, messziről Gizát is, de csak kihajolva a nyitott ablakból, alattam kerek úszómedence, 14 emelettel mélyebben, mielőtt leég a hajam, bezárom a dupla tolóüveget, belül ujjnyi vastag, hőszigetelő függöny, alig bírom elhúzni. Alattunk kb. húszmilliós város, a Nílus jövőre már nem lesz látható, mert az előttünk lévő, vízparti telken daru alapok készülnek, jobbra a Gizai nagy három piramis csúcsai, a város lassan körbe épüli őket, kicsit jobbra lenn a legnagyobb Nílus híd, úgy 2×4 sávos lehet, plusz a metrópálya.
A reptérről két, autóbuszos Kairó – csoport indult, beültél, onnantól gyakorlatilag végig rajta izzadtunk, jobbra nézz, balra nézz, fussál, mert az eleje már száll be a buszba!
Reggeltől aztán úgy ettük a látnivalókat, ahogy a libát tömik, elénk jöttek a piramisok és a múzeum, csak menni kellett a magasra emelt sárga ernyő után. Második otthonunk, a busz, állva is járó motorral a klíma miatt, mert negyven ember egy térben, az negyven féle aroma, hogy finom legyek. Két futás közben Nílusparti teraszos ebéd, közvetlenül a szőnyegbolt mellett. Két eltűntre várva, bizonytalan csoportban állunk, a hazai nyárfák helyett eukaliptuszok árnyékában, nem messze egy teve unatkozik, spárgával a lábán. Elharaphatná, de csak bámészkodik, várja a főnökét, aki majd vezeti. – Ez történik velünk is, csak spárga nélkül.
Vacsoraidő után érünk vissza, kihűlt, hajdan meleg ételek egy árva pincérrel, aki nem ment időben haza, de forró nap után, direkt jó a langyos vacsi, a szobában, hála az ólomsúlyú függönyöknek, végre hűvös van, lehet aludni, az ágy, legalább nem mozog.
Másnap délelőtt szabadidő, bátortalan séták a hotel körül, a busz csak ebéd tájt várható, páran lemegyünk a folyópartra. Szemben a Gezira nevű luxus sziget, azelőtt a nagyon gazdagok palotái álltak rajta, mára követségek és állami hivatalok és a kilencven emeletes, fehér csipkés, majdnem kétszáz méter magas Kairó torony.
A vízen kikötőhidak, olyan Dunapart fíling nagyban, még a „Margitsziget” is két Duna távolságra van, gyerekek ugrálnak a méteres vízben, mellettük két férfi, combig felgyűrt gatyaszárral éppen hajat mos, a shampont, törölközőt a kikötőcövekekre rakva. Idill. Azért, nem innék a vízből…
A Nílus, ma már krokodil és víziló mentes, nem mintha kifogytak volna, de a Nasszer féle óriási gát,-benne a szintén óriás vízi erőművel- állandó vízszintet, és szűrt vizet garantál tőle lefelé. A szűrés, mondjuk a víziló méretekre korlátozódik, úszó zöld szigetek azért tutajoznak szépen benne, kiválasztva a delta három hatalmas ágának egyikét, és be a Földközi tengerbe.
Nem a Vörösbe! A Nílus hegylánc nem engedi a folyót a Vörösbe ömleni, repülőről egész megrázó látvány, ahogy a világ egyik legnagyobb folyója, gondolom, bosszankodva, fölfelé folyik, csinál egy hatalmas deltát, lepakolva ott minden finom hordalékot, mielőtt a Földközibe érne.. Onnan, vízi úton még mindig nehéz tovább jutni, mert az összekötő Szuezi csatornácska,”csak” 300 méter széles, és 160 kilométer hosszú, de ez tenger méretekben semmiség.
A Vörös, ami mondjuk ki, az óceánokhoz képest szintén nem egy óriás, mindössze 2000 kilométer hosszú és háromszáz kilométer széles, de alatta, végre ott az Indiai, ha valaki az északi félteke legszebb tengerének, a csodálatos korall világú Vörösnek a méreteit is kevesellné.
Itt, Kairónál már lassú a folyó, bár a delta még alatta kezdődik. – Ennyit a hajmosó fürdőzőkről.
Mellettük egymáshoz kötve, három felukka, aki Gizában bejutott valamelyik főméltóság halotti kamrájába, illetve az ajándék-lepakolós előszobába, a falfestményeken pontosan ilyen hajók képei láthatók. Pedig Giza az óbirodalom idején állt, tán 3000 évvel Krisztus előtt…
A felukkákat pedig a gaffos vitorlázattal, még ma is világszerte használják, teherszállításra, lassú de biztonságos utazásra való, időtlenül jó, mint a szfinksz vagy a piramisok. Az első hajó egyből jó lesz, két antik deszkán kell lemennünk, odalennn kinyujtott kezek várnak, azokat kell csak elérni a hajladozó pallóról, a parton gyerekek hancúroznak félig a vízben, de mi nem úgy vagyunk öltözve, belehullunk az arab hajós karjaiba.
A folyó mérete így víz közelből majdnem Balaton széles, kis fűfa szigetek tutajoznak rajta, lakóhajók és úszó szállodák, egy hetes út a már említett felső Egyiptomba, lassú, de legalább hűvös és kényelmes úton.
Nekünk csak egy órás mini hajókázás jut, a felukka szélére ácsolt padokon, szemre többezer éves szőtteseken ülünk, fél pingong labda méretü csészécskében kapjuk a kávét, kicsit zaccos, de édes és erős, benne van az árban, nem egy Hilton-higiénia, de palackos vizet használnak, és nem a folyóét…
Hazagyalog közben, aztán van minden, a hűvösben már nyitott ablakok, az öreg házak lapos tetején is élet van, a nem öreg házak tetején, húsz emelet magasan, ugyanúgy. Kis pálmalevél fedelű házikók is állnak a lapos tetőn, fenn a magasban, az élet csak tériszony kérdése.
A legtöbb épület vakolat nélkül van, így félkésznek minősül, és nem kell utána adót fizetni. A tegnapi hideg vacsora után, most gyors ebéd, délután további program indul.
Folyt. köv.