Túl Európán. 6. Kairó. 2.
Cartertől Germanusig.
Hát, Kairó, tényleg hatalmas, húszmillió ember ! Amikor Szt.István királyunk kezdte, itt már, nagyváros volt, al Qahira néven, Oszmán vilajet 1500-tól, Napoleon egyik tudósa Denon, a hadjárat zsákmányai között hazavisz egy három írású követ, ebből Champollion megfejti a hieroglifákat, Howard Carter a királyok völgyében, 8 év Hatsepszut templom – rajzolás során, megpróbál a sírépítő munkások vastag hulladékréteggel borított lakótelepének romjai alatt ásni, és rátalál az érintetelen Tutanhamon sírra, /egyből régészeti főfelügyelő lesz belőle../ de hol van ez még !! Krisztus előtt 3000-be megyünk kb., az óbirodalom első nagy fáraóinak piramisaihoz, nyugat felé, Ghizába !!, utána Memphisz-Szakkara, aztán, meglátjuk mi még. Carter gyermekkorom egyik hőse, jó időben kaptam Ceram régészet regénye-könyvét, pár évig vele aludtam, aztán Schliemann Trójája, Evans Krétai feltárása, Botta Ninive és Babilonja, szerencsémre, felnőtt koromra eljutottam ezekhez is. Ha röviden és amatőr módra is, de írok mindegyikről. Holnap majd Abdul kharim sheikh nyomában az Al Azhar mecsetbe megyünk, Őt Germanusz Gyula néven ismerhetjük, de ma, közel ötezer évet lépünk vissza. Pontosabban Hufu, vagy görögül Kheopsz Kr.e.2589-től uralkodik, de apja, Sznofru fáraó 2600 előtt, lassan kijön az ötezer év.
Számolgatásunk közben megáll a busz, mert kölnivizet lehet venni, csak most, csak itt és csak nekünk, és kettőt kap ki egyet vesz, valódi, óbirodalom korabeli illatok, pirosképü izgatott turisták kötik az év üzletét. A parkoló mellett datolyapálma szüret van, egy félig még gyerek,mezítláb, az öreg levelek csonkján fellépkedve, és a fatörzsön átvetett kötélbe dőlve, az irdatlan magasságban, éles karddal csapkodja le az óriási szőlőfürtökre hasonlító datolya termést, tíz kilós fürtök zuhannak a fa alá terített ponyvára. Kicsit porszagú, mézédes gyümölcs, kézből kínálják….
Az illatszergyár után, néhány fotó a toronymagas pálmafákra mászott szüretelőkről, aztán be a jó hideg buszba. Rövid út lesz, tán öt kilométer Ghiza, /Giza/ Kairó része már, még kora délelőtt van, a lustább csoportok most reggeliznek, alig van turista, csak a géppisztolyos rendőrök üldögélnek barátságos tevéiken,, – az egyik, Nílusi felukkás társammal leszakadunk a csoporttól, mire elindulnak, mi már bejutottunk az első japán csoporttal a Szfinx lábaihoz és szinte turista mentes állapotában érjük el a szédületes magasságba nyúló, felül még sima, fehér mészkőlapokkal burkolt Kheopsz /Hufu/ fáraó piramisát. Az arabok úgy 800 körül, a bejáratát keresve, hozzákezdtek megbontani a piramist, de -ha igaz,- nyolcvan évig tartó munkával és nulla sikerrel. Mindössze néhány épitőkövét sikerült az oldalából kiemelni. A viszonylag néptelen reggelt és egy rendőr jóindulatát kihasználva, egy fotó erejéig felmásztam az üreghez, ami inkább csak egy hangyányi harapás a hatalmas gúla oldalában. Fenn madarak köröznek a fehér csúcs körül, lassan utólérnek az igazi japánok, naná, hogy ők is másznának, az őr megbánja, hogy engedékeny volt, nincs több mászás..- viszont, kis pénzért bemehetünk a Kheopsz sírkamrájába, lejtős, tán 1 méter széles, kb.3 méter magas a folyosó,befelé dőlő falakkal, felül tán fél méter széles, ráadásul hosszú, légszomj is lesz, nyomasztó érzés, de már nincs visszaút, mögöttem is botorkálnak,- beérünk a sírkamrába, abajába /hosszú fehér hálóingféle ruha/ bújt őr áll a sarokban, fotó persze tilos, a kamra közepén fekete gránit? szarkofág, olyan egy méter vastag kőlap a teteje, sírrablók megpróbálták leemelni, sikerült is egy kis darabot letörni a sarkából, maximumként… Néhányan szuper géppel, sötétben, „zsebből” fotóznak, egy lángész pedig titokban vakuzik is, hát, majdnem letartóztatják érte, legalábbis arabul… Viszont, ki kell neki menni, megfordul az útirány, és mi is kijutunk.
// A mostanában piramis és sírnézésre vágyóknak pedig rossz hírem van. A piramisok oldalán pózoló, vagy a sírkamrák színes falfestményeit vakuzó turisták szelfijei bizonyosan a múlt században készülhettek. Az én, tárgybani képeim is a múlt század hetven, nyolcvanas éveiből valók. A messzi távolban lévő piramisokat már benőtte a város, éttermek, szállodák, hatalmas buszparkolók veszik körül őket.//
A parkolókban már gyülekeznek a buszok, jön a tömeg idefelé, kikerüljük az utolsó originál szobortörmelékeket szóró teherautót, – amúgy tényleg nagy ötlet, mondják, hogy három-négy teherautónyit szednek össze a túristák, naponta, hát, jobb, mintha az igaziakból törnének kis szuvenírt… Még elcsípjük az ókori hajó múzeumot, pont az van benne, de vizet sosemlátott, ez halotti bárka, ami a túlvilági hajózáshoz készült a fáraó számára. A déli nap túl erős, sokan már ülnek is a buszban, 20-25 km. Memphisz és Szakkara, hajrá !! Dzsószer lépcsős piramisa, ott a vörös piramis is,, jó hosszú, sötét folyosóval a sírkamrába, csak erős idegekkel ajánlott .
Jó alkalom, elképzelni, mit kínlódhattak az épitészek, mire a piramis helyes szögét kikisérletezték, látható, hogy félúton jöttek rá, túl nagy lesz az önsúly, és a felétől laposabbra vették, előtte meg, voltak a masztabák, nagy kockaféle, – aztán ráépítettek egy kisebb, második,aztán harmadik szintet, lásd a lépcsős Dzsószert, és jöhettek a nagy, „igaziak”. Mellettük az asszonyok kis piramisai amolyan iparitanuló vizsgamunkának tűnnek.
Bemehetünk pl. I.Teti sírkamrájába is, külön pavilonban fekszik II. Ramszesz óriási szobra, mint az álmodó Buddha Bangkokban, – a különbség, hogy Buddha talpig aranylemezzel van borítva.
Megint az autóbusz, és na mi jön ? Megyünk szőnyegüzletbe, és papiruszgyárba. Izgalom, titkos pénzszámolás, páran félrevonják az idegenvezetőt és nemesfémek felől érdeklődnek, ezeknek este külön, csak nekik és csak akkor, kinyitnak egy szaküzletet. Vacsora után háztól-házig kisbusz szállítja őket, a papiruszgyárban igazi a papirusz, bízunk benne, hogy a fémek is nemesek lesznek.
Holnap reggel pedig ujratervezés lesz, Germanust előzi a Nagymecset és a holtak városa, az Al Azharnak egy napot még várnia kell.