Túl Európán. 7. Kairó. 3.
Nagymecset, Holtak város, Bazár. Gyalog a belvárosban.
A csoport Alexandriát már megjárt fele mára szabadnapot élvezhet, mire lebotorkálunk reggelizni, az utazók túl vannak rajta és további élelmiszer tartalékos szatyrokkal, felnyomakodnak a buszba. Ez az utolsó napjuk, este megint egy kései vacsora és a csomagolás vár rájuk.
Többször is végig mentem a Kairo-Alexandria turista járaton, egy fürge kisbusszal kábé háromórás út, a nagy lassúbb, mert félúton egy autentikus karaván szerájban kávészünetet tartanak.
Csak kétszázhúsz kilométer az egész, eleinte van néznivaló, zöld növénymezők a sivatag helyén. A Nilus deltából szétágazó vizet öntöző csatornákon viszik a zöldségtermesztők földjeire, Nasszer idején, aki vállalta, hogy megműveli a parlag földet, ingyen kapta a területet és az öntözővizet is. Aztán jön a végtelen, sárga homoktenger.
Az El-Alameini sivatagi csatáknak csak a baloldalon lévő hirdetőtábla mutatja az irányát, de ez nem fér majd bele a programukba. Ha letérnének a Brit háborús emlékműhöz, a tetején lévő kilátóról belátható a gyilkosan forró homoksivatag, a Kattara mélyföld, lehet sivatagi rózsát találni, és a kieső idő miatt két napos lenne az egynapos útjuk. Még e nélkül is el fognak hervadni estére.
A helyben maradtaknak lehet kötetlenül csavarogni a városban.
A hotel kocsifelhajtóján, tegnapi felukkázó barátaimat már befelé bíztatják a legdrágább taxiba, addig integetek nekik, amíg kimásznak, morog a sofőr, mi inkább elmegyünk a sarokra ócsó taxiért, hotel előtt „turista áron” ülhetsz be a kocsiba. Van egy magasvasút-metró kombinált villamosféle, /ma ez a kettes metró / terv szerint délután ezzel jövünk haza, – már ha élünk, mert megyünk a Holtak városába is, insallah…. :-))
Előtte azért a Citadella, vagy Szaladin fellegvár, rajta a Muhammad Ali által építtetett nagymecset. Viszonylag fiatal, 1840-ig itt paloták álltak, 84 méter magas, iker-minaretjei a legmagasabbak Egyiptomban. Hatalmas, nyitott belső udvar, nagy, tisztálkodásra való díszkút, ima előtt a muszlimnak kötelező a kéz, láb, arcmosás, meleg van, mosakszunk mi is, cipők a nehéz, zöld függöny előtt szanaszét. Régebben a török mecsetekben még kézben bevittem őket, úgy nem tilos, láttam ugyanis irgalmatlanul félretaposott, lukas orrú cipőket is, és gondoltam, nem cserélek… – Aztán felhagytam ezzel, sosem vitték el, pedig az enyém nem volt lyukas.
Benn méltóságteljes, központi kupola, amit négy félkupola tart, két minbar, /szószék/ az elmaradhatatlan, hatalmas csillárféle leereszthető, régen ugye az olajmécseket, vagy a nagy gyertyákat meg is kellett gyujtani valahogy, díszes rács mögött az asszonyok imahelye, polcokon koránok, sok nyelven, a falakon kép ugye nincs, azt az Iszlám tiltja, de a Korán szúráiból az első szó, vagy betű, az mehet, díszes festéssel a falakon. Mint az iniciálék, a kódexek cifra kezdőbetűi. És puha szőnyegek, csend és nyugalom. Nincs imaidő, csak néhányan imádkoznak a mirháb felé fordulva. Ez egy díszes keretezésü fülke, vagy mélyedés, sokszor csak festett keret a falon, Mekka irányát mutatja, ez az ima iránya is. – Autóztam beduinokkal a sivatagban akik az esti ima idején kiszálltak a néptelen sivatagban, a homokba rakott kicsiny kövekből rakott szegény képezte a mecsetet, külön kőcsoport mutatta a mekkai irányt..-
Időznék még, legalább a citadella párkányáról próbáljuk ezt az irdatlanul nagy várost áttekinteni, de a fiúknak elég a 36 fok árnyékban, indulnának már, pláne, hogy a Citadella alatt van a Holtak városa, oda le kell menni. Aztán délutánra beigértem az El Khalili bazárt, ott elleszünk majd estéig.
A citadella kapujában épp kiszállnak egy taxiból, a sofőrt csábítja a visszfuvar, negyedórát csinál az ötperces útból mert nem ismerjük a levezető utcákat, így már majdnem hazai árat fizetünk, de harmadoljuk a díjat és ültünk közben. :-))
Leérünk a dombról, itt az íves kőkapu mögött a holtak városa ! Ha lenézünk a citadelláról, pont alatta van a Mugattam nevű szegénynegyed, és a kettő között van ez a valaha temető-városrész. Nem visz be a taxi, csak int a kapu felé, és nem tetszik neki, hogy bemennénk, no foto, mondja, el fogják venni a gépet, nem jó emberek, kihúzza a pénzét kezemből és elautózik.
Helyette érkezik két mezítlábas gyerek, később még egy, benn apró, lapos tetős kockaházak, igazából hajdani sírboltok, kőlapokból kirakott utcák, nem látunk autót, szamaras kordét viszont igen. Ja, és kutyák, azok vannak ! Ráadásul csoportban. Jobb lehajolni valamiért ijesztésül, de óvatosan, mert nem csak kövek vanak a földön.
Az utca szegélyén sűrűn síremlékek, turbán formájú fejrésszel, sok zöldre van festve, – a próféta színe.. Van kis mecset, inkább csak imahely, egy szobányi, de szőnyeges, vannak redőnyös, garázsféle kisboltok, kicsit mint a panel garázsok a lakótelepek szélén, de nagyon nagyon kopott sajnos, és piszkos is, minden. A kanyargó kis utcák is. Ez valaha gondozott temető volt, kisebb-nagyobb sír-szobákkal, benne a szép síremlékkel, ma az elhagyott építményekben családok laknak, a sírok nagy része az utcákon áll, kerülgetni kell őket. Igaz, van előtérrel ellátott villajellegű kripta is, kovácsolt vas kerítéssel, kiskapuval, kupolával.
Minden fedéllel bíró lakható hely, önálló lakássá vált, kötélen, ruhák száradnak benn, lomizásból összeszedett berendezés, tévé a mosógép tetején, vezetékes víz nincsen, csak az utcai közkutakon. Láttam egy lakást, ahol mint egy szobabútor, benn áll egy fehér síremlék, együtt élnek vele… Árnyék nincsen, ember is inkább csak a nyitott ajtaju házakban heverészve, kinn csak a rágógumit váró gyerekek, kutyák és sok légy. Közben az időtől, széltől csontszinűre kopott márvány fejdíszű síremlékek, még egy saroknyit megyünk egy kis minaret kedvéért, de nem jól sikerül a fotózása, nem nagyon barátságosak errefelé. Végülis érthető, senki sem szereti, ha a nyomorát nézegetik, fényképről szó sem lehet, szégyellem, de húzunk kifelé. Persze nincs semmi fenyegetés, csak mosolytalan arcok, és, nincs kölniillat sem….
Állítólag, ha pénteken mentünk volna, a bejárat mellett piac van, kígyók, majmok, ez sajnos kimaradt, viszont, élve vagyunk és meg se harapva, pedig azok a kutyák, – hát, én kutyás vagyok, de ez ott nem jutott eszembe…
Láttunk kézzel húzott kordét, szamaras kiskocsit, öreg holmikat áruló kereskedőket, és csodaszép sírboltokat is, egy külön világ, az ember kilép, és felsóhajt. Próbáltunk viselkedni, amennyire csak lehetett, asszem, jó, hogy benn voltam, és nem szívesen mennék be még egyszer, a nyomasztó tehetetlenséget érezve. Pedig a Város, egy pici lehetőséget kínál, mint a riói favellák is, de félek, nem soknak jön házhoz a szerencse.
Nekünk kaland, de nagyon szegény emberek élnek itt. És utána, üljünk be valahová, egy hideg sörre ? Remélem, nem baj, hogy megírtam. – Kifelé jobban siettünk, mint befelé.
Hát akkor, bazár !
A Khalili ! Kairót járt turistáknak kihagyhatatlan, mint Isztambulban a nagy bazár, – ez kisebb nála, de a belső ugyanaz,, zegzugos kis utcák, a két főutcán boltíves bejáratok, két emeletnyi ódon téglafalak, felette vastag, fagerendás mennyezet, nyüzsgés, kávéházba csalogatók ráncigálják amidet csak érik, fura illatkeverék és színes fények, a rézlámpák cifra üveg ablakocskáiból, természetes fény alig jut be, Aladdin barlangja lehetett ilyen a mesében.. – csak a biznisz ne lenne, Isztambulban nem voltak ennyire rámenősek. Hiába kerestem a helyiek által látogatott kis kávézókat, ahol békésen sisháznak, és gyűszűnyi csészében, kis, rézkancsóban hozzák a kávét, na, ilyen nem volt. Illetve persze, hogy volt, csak nem benn a bazárban. Itt profi kereskedés zajlik, ide turisták járnak, hűtött, dobozos teák, cola, és jó sörük is van.
A törökök élnek is a nagy bazárban, ebben inkább csak kereskednek.
A fiúk közben tevebőr táskát akarnak venni, én meg semmit, ezért hamarabb végzek…
A bejárat előtt jobbra, már ide látszanak az Al Azhar minaretjei, és kinn az utcán, sokkal barátságosabb kávézók vannak, ide leülök bambulni, amíg a tevebőr táskákkal kijönnek a bazárból. Nem hiszem, hogy ma érdemes lesz az Al Azharba bemenni, itt a délutáni imaidő, ami nem baj, de én holnapra hagyom, mert több időt szeretnék ott időzni, mint a teve-táskás kollegák.
Persze hogy el kell menni az Azhar-ba már csak Germanus tiszteletére is, de elteszem a Kairói múzeumos jegyzethez, ahol kis átkötéssel a mába, a Tahrir térről megyünk majd haza.
folyt. köv.
