Túl Európán. 11. Vörös tenger. 3.
Vízi lények öt tételben.
1.- Élet a móló alatt.
A Makadi öbölben vagyunk, a Grand Makadi mólóján. Egyedül ennek a szállodának van a sekély korallpad letöréséig vezető hosszú mólója, pakoló boxokkal a vízben fölösleges cuccok számára. Van még egy napernyős íróasztal, előtte karosszék, benne cápás bermuda gatyában, egy ifjú mólóőr fekszik, napszemüveg, duzzadó izmain napolaj, mellette kis padon, változó létszámban, kalandvágyó leányok. Sárga zászló van fenn, ez annyit tesz, hogy bemehetsz, csak vigyázz a lépcsőn.
A stégen tartózkodik még egy sértődött arcú szürke gém, aki a tollazatát szárítja.
Jobbra-balra lapos korallpad, vízállástól függően bokától combig érő vízzel, a Grand előtt homokos lejárat, mini strand, a köves vízben inkább csak bóklászni lehet, szigorúan cipőben. A móló túloldalán néptelen, forró sivatag, előtte hófehér partszegély, térdig vízben is homokkal, mélyebben kis homokszigetek a korallok gyűrűjében, derékig meleg vízben, tiszta fürdőkád-élmény. Ide bejutni, csak az ellenőrön keresztül lehet, vagy át ügyeskedve a lepusztult korallsziklák között.
Az őrbódé mögött katonai épület áll, lapos tetején őrséggel. Vigyázva van ránk… A szerencsésebbje azért kijut a védett hotel-zónából, itt néha lovasok nyargalásznak a parton, van még egy keserű vizű, hideg tó, a parton kis rákok, a vízben madarak vadásznak, kócsag, gém, néhány sirány.
Béke van, a móló bordás gumival borított lépcsőjén bátortalan emberek nézelődnek, erőt gyűjtve a vízbe menéshez.
A legalsó lépcsőfok térd mélységben a víz alatt van, innen úszol, nincs mese, a víz kábé öt méter mély, aztán több, a móló előtt középen talán húsz méter is lehet.. Két oldalon, itt van a sekély korallpad letörése, sokféle színes hallal, jó vadászterületük a korallszegély, a móló lábai alatt pedig hűvös árnyék, a déli órákban sűrű halrajok állnak be oda a nap elől.
A Vörös szokásosan finom meleg, közepes hullámok, a reggeli nap ferdén a móló nagy vaslábai alá is bevilágít, a halak sűrűn egymás mellett, a picik, ezer fős csillogó felhőt formáznak, az összes fej egyirányba áll, és a mozdulataik is egyszerre, gondolom az anyjuk sem bajmolódik a gyerek keresésével, csak kiválaszt egyet, úgyis mind egyforma, -a korallevő halak is csak lötyögnek a jó meleg vízben.
Fényképezni készülök, fejemen a tök méretü maszkommal, – nagyon kényelmes, ha nem akar lemerülni az ember, annyit lélegezhet benne, amennyit csak akar, és még panorámás is csak nehéz lebukni vele,- de nézelődni jó, beúszom az árnyék közepébe, annyi a hal, mint mi egy zsúfolt villamoson.
2.- Pillangók és trombiták.
Benn a móló alatt, megint megtalál egy kék sebészhal páros, a doktorhalak családjának elég goromba, és jól megtermett tagjai,ha igazságos akarok lenni, csak területvédők és onnan elkergetők, csodálom a szépségüket, de nekem túl harciasak.
Lehet, hogy a Nabila öblében már megismert kettős unokái, és azonnal nem csípjük egymást… Talán a színes maszkom idegesíti őket, vagy csak egyszerűen ki akarnak kergetni a kertjükből, érthető, ide a móló lábak közé normális búvár nem nagyon szokott beúszni, az is lehet, hogy itt van az ikra lerakó-szülőszobájuk, – a maszkot és a gépet azonnal letámadják a szokásos, az ütközés előtt elkanyarodó rohamaikkal.
Tudom, hogy vágni is képesek, de csak nem hagyom magam elhajtani, bátorítom magam, hogy ők olyan 4-5 kilósak, én meg hetven, ha rájuk ülök, nekik annyi, csak ne lennének olyan fürgék. Nem kellett volna beúsznom a móló alá, a gödör sötét vizében muréna is lakik, mennék már kifelé, de kéne még néhány kép.
Barátságos trombitahalak lengedeznek a vízben, mint a hosszú nádlevelek, csak nekik középtájon van egy kedves gombszemük, ami a nádnak nincsen, talán nem is láttak még embert erre, szép szelíden trombitálnék velük, néhány portré fotó is lehetne,de ez a sebész páros, nem nyugszik.
3.- Doktor Hal operál
Megáll a vízben mellettem egy kedves vitorláshal páros, tökéletesen egyforma mozdulatokkal, de mire portréra váltanám a gépet, eltünnek előlem, elijednek a hirtelen mozdulattól, bezzeg a doktorhalakat nem tudom elijeszteni, ezek a sebészek, mint a harapós kutyák, úgy kerülgetnek. Kezdem megbánni, hogy beúsztam közéjük, – a vitorlások ellibegnek, én meg, a fényképezővel védekezem, egyre dühösebben, egyetlen full kontaktom jön össze, az arcomba támadó egyikkel lefejeltetem a gépet, jót koppan a feje, – ha lenne időm, örülnék, mert először sikerült bevinnem a balegyenest.… Persze, rá sem hederít, sőt, meg is haragítottam, így végképp védekezésbe szorulok, mennék is már kifelé a területükről, aztán, addig harcolok az egyikkel, amíg a másik, ügyesen belekanyarodik a karomba. Érzem, hogy belém nyisszantott, de úszom kifelé ezerrel, – érdekes, hogy a lábam nem kell nekik, egyre biztosabb, hogy a sárga-piros maszkomat nem bírják, meg hogy még arcba is nyomtam az egyiket, már csak azzal törődöm, hogy kijussak. Mint két harapós pulikutya, úgy kergetnek kifelé. Amikor a lépcső mellett előjövök a pincéből, szerintem még vigyorognak is egyet, és visszakanyarodnak a birtokukra, nyomuk sincsen. Kidugom a sárga maszkomat, lássák, hogy az őket bosszantó színes fejem már kinn van a vízből, felülök a lépcsőre a szelíd halacskák és ártatlan nézelődő emberek közé, ők nem is sejtik, hogy ütközet folyt a közelükben.
Megszámolom a kezeimet, mind megvan, csak a könyökömnél van egy elég hosszú, vékony vágás, kicsit még vérzik, na, nem az a kimondott vérfürdő, de ha nyomom, csöpög. Becsöpög a vízbe, naná.
Az izgalmas könyvekben, ilyenkor vérszagra jönnek a cápák, hangos dübögéssel, derékig kibukkanva a vízből, és azt mondják, nyammm !! Láttam a moziban.
Itt most ez nem volt, a vágás is alig látszik, a sós víz tette a dolgát. A mólón álldogáló gémet még fényképezték is, közben velem a kutya se törődött, – bár nem is reklámoztam a dolgot.… Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a lépcső alját háló védi, amit én kikerültem, hogy bejussak a területükre, de hát, úgy kellett nekem.
A doktorhalak családja a farok tövénél két élénk sárga oldalúszóval van felszerelve, ezeknek éle van, és mint a bicskát, tudják nyitni, csukni, csak oldalról odavágnak az emberhez egy gyors kanyarra és nyissz. De becsületükre szóljon, hogy először szép szóval illetve jelzéssel felkérnek az odébb úszásra, úgy hogy nem reklamálhattam. / A háború részletes leírása a papagájhalakhoz kötődik, ott majd visszatérek rá./
Délután, jó kis vízhatlan tapasszal a súlyos sebemen, / 3 cm.hosszú volt, megmértem. / megint a vízben voltam, és megint a maszkkal, másnapra, nyomtalanul gyógyultam.
4. Béla barlangjában.
Béla egy muréna. Vagy inkább kora, méretei és ismertsége folytán, nagybetűvel. A tenger, mintha ki akarna engesztelni a véradós kalandomért, alám úsztatott egy jó, comb vastagságú, legalább 3 méter hosszú, öreg, szürke foltos fekete murénát. Vagy engem ő fölé, mindegy. Az ember ilyenkor kellő tisztelettel viselkedik.
A móló felső végénél egy nagy, sötét üregbe húzódott be, éppen úszás közben láttam, rám se hederített, 4 – 5 méter mélyen, kissé reszkető kézzel fotóztam, ilyenkor lenne jó egy szelfi bot, de azt hihetné, hogy szigony, igy a sok képből csak két használhatót készíthettem.
Nagy látvány volt, ahogy a hosszú testével, elegánsan bekígyózott az árnyékos hasadékokba, fel se nézett, biztosan evett is már, talán érezte, hogy ott szerencsétlenkedek fölötte, befeküdt két sötét szikla közé. Lemehettem volna pipával, hogy az arcába vakuzzak, de nem biztos, hogy örült volna nekem, így, nem forszíroztam a dolgot.
Az ember okosodik, mára már tudom, hogy neki a légzés rásegítése céljából kell a száját nyitva tartania, de amikor az alapvetően nem barátságos arcát látjuk, szájában a villogó kis fogakkal, nem mindig lehet tudományosan gondolkozni…
Idővel megtudtam, hogy Bélához volt szerencsém, aki a búvár izgalmi állapotától függően 3-5 méter hosszú, háromnál én is hosszabbnak láttam…
Gyermeki büszkeséggel, azonnal elujságoltam az őrnek, hogy egy villanyoszlop méretü muréna van odalenn, sőt, napozós lányaival együtt, bebújtunk egy sötét törölköző alá, és megmutattam a gépen, hogy mit fotóztam odalenn, – szóval, a srác kilógott a móló fölé, és zászlós hadonászással, elkergette az általam mutatott terület felett úszókat.
Azóta évek teltek el, a Face Makadi öblös oldalain időnként olvasni lehetett róla, kis szerencsével láthatta, aki lemerült az ürege közelébe, a nevét sem én találtam ki. Két évvel ezelőtt viszont, már hiába kerestem. Volt helyette egy másik, fényes, acélszürke, talán másfél méteres mindössze, talán ő lehetett Béla fia-lánya.
5. Napóleon és a sün tüskéje.
Úgy döntöttem, hogy egy ideig, nem úszom be a móló alá. Az öböl felé húzódó hosszú korallszegély körzete rendkívül halgazdag, sokfélék is, lehetett válogatni, az egyik sebészdoktorommal is megpillantottuk egymást, én már messziről úgy tettem, mintha nem ismerném, mindenesetre nem vertem fejen, ő meg rám se nézett. Lett aztán egy nagy napóleon ismerősöm, állítólag ő ritka látnivaló, tényleg jó lavórméretü öreg példány volt, a homloka tetején, mintha feltolta volna a simlis sapkáját, van egy második orrféle, kicsit tényleg hasonlít az ember Napóleon kalapjára. aztán egy mogorva sügért is körbe kerülgettem, ő sem volt kicsi, de nagyon nem figyeltek rám.
A kisebb halak nagyon kedvesek, szeretik az ember arcát, kihúzgálják a vékonyabb lábszőreit, kedvelik a fotózást és néha úgy kell őket kilökdösni a képből. A naívabb odajön puszit adni.
A korallos részeken vannak csücsöri szájú és harapófogó szájú halacskák, az elsők benyúlnak a korall hézagaiba és onnan csipegetnek, a második fajta leharap egy darabkát az élő korallból, kiszedve a benne lévő ennivalót, majd a mészvázat kiköpi és kezdi előről az egészet. Az elsők között legtöbb a fekete katonahal, és a sárga pillangóhal, plusz még kétszáz különböző fajta, a második a sokféle papagájhalak../Tudós leíráshoz kéretik a NatGeo-hoz fordulni./
Ahol pedig rajban köréd gyűlnek a tengerben, ott egy kedves ember előzőleg beetette őket, csak remélhetjük, hogy nem fognak elpusztulni tőle és élve megúsznak bennünket.
Az öböl baloldalán, 1-kb.4 méter mélyig, élő korallos, szép oldal van, barlangokkal, itt inkább pipával, de sosem 2 méter alatt bóklásztam.. Pillangó és katonahalak, párban álló vitorlások, papagáj, íj, ritkábban bohóc, picasso, trombita, és sok akinek még nem voltam bemutatva, – ilyen pl. egy nagy, szomorúszemű borjúféle, tényleg akkora fejjel, hogy megijedtem amikor elé úsztam. Csak a feje állt ki egy barlangból, abszolút jóindulatú kinézéssel, elől lóféle lapátfogakkal.
Szerintem féltünk egymástól, megpróbált behátrálni, sőt, később elhagyta az üregét, és eliszkolt előlem, – addigra már bátor lettem, mert nem volt hal a fej mögött, legalábbis alig. Bőröndhal volt, mint megtudtam, mások szerint sünhal, gyorsan pörgette a pici uszonyait és lebukott előlem a sötét mélységbe..
A sok legelésző között viszont komolyak is voltak, két szép tűzhal, épp hogy csak mozogtak, de jöttömre a szép, színes tollaikat szétterpesztették. Közelről akartam fotózni, de csak óvatosan, a kamera volt elől, egyék meg azt, én még fél méterrel mögötte, láttam már, milyen villámgyorsan tudnak halat rabolni, ha támadnának, esélyem se lenne, de nekik persze több eszük volt. Megmutatták, hogy néznek ki, és innentől magára vessen, aki fogdosni akarja őket, – csak szóltam, hogy mosolyogjanak a képhez, és úsztam onnét.
Barlangok megint, recsegett a friss korall a papagájok harapásai alatt, még kevéske napfény is leért, trombitahalak álltak a vízben, mintha hosszú pálmalevél csíkok lennének, csak az első harmaduknál lévő szemük árulkodott, aztán az egyik legszebb szinű, elég nagy, 40 – 50 cm. méretű halpár cikázott elő a sötétből, az első azonnal felém vágott, éles kanyarral előttem, doktorhalak voltak ők, kellemetlen ismerőseim, nem a sárga fajtából ! A sárga doktorhal kedves, mosolygós csücsöri száju, szép, nagy szemű barátságos halacska, jó tenyérnyi, kicsit hasonlít a pillangóhalra, és ő is be tud nyúlni csőrével a korall kis hézagaiba, – de ők kék alapszinűek voltak, ragyogó fehér és narancssárga betétekkel, hívják őket sebészhalnak is, mint már tudjuk, de ezúttal semi kontaktban maradtunk.…
Egyenlőre csak élveztem a csodás színekben előttem táncolókat, vettem új levegőket, hogy mélyebben is fényképezni tudjak, vigyázva azért, mert a fal kis gödreiben sünik laktak, hosszú vékony tüskéiket mozgatva, szintén, ne piszkálj minket-alapon.
A baj pedig, megjön, ha az ember nem vigyáz, és csak a doktorhal urakra figyel, hátrálás közben ügyesen belerúgtam egy sünibe, el is vittem három tüskéjét a lábam ujjában.
Mivel az öböl partja finom sárga homok, amin nyakig, élvezettel be lehetett sétálni, a korallcipőm pedig folyton tele ment homokkal, inkább mezítláb voltam. Két tüske szerencsére kiállt az ujjamból, ki is húztuk őket, hanem a harmadik, jó mélyen beletörött a nagy lábujjamba.
Adriai sünökön edzett hajósként, tudtam, hogy jó esetben majd meggyűlik, és a gennyel együtt kinyomható lesz, de most nem sikerült.
A Vörösbéli kollegájának vékonyabb és hosszabb tüskéje volt, és mélyen befészkelte magát. Másnap már krumpi méretü lett az ujjam, és színe is lett neki. Adtam egy nap türelmi időt, hogy talán a tengervíz kiáztatja, este az étteremben kaptam egy paradicsomot éjszakai lábujjra húzás céljából, de csak jó vitamindús lettem tőle.
Reggel aztán biztosítós telefon, portaszolgálat segít, doktortaxi áll a ház elé, magánkórház magánműtője várta a magántüskémet, kis műtét, egy óra múlva, szatyorra való gyógyszerrel visszahoztak a hotelbe, ahol gin tonik volt cincin bárban. A tüském ott hagytam a műtőben, a jó tengervíz pedig fél nap alatt meggyógyított.
Ez volt az egyetlen vízi balesetes nyaram a Vörösben, igaz, akkor két baj is ért, de azóta is semmi, szót sem érdemelnek.
