Rövid séták, szép városokban. 1.
Monte Carlo kutyái
Március közepe, Isolán vagyunk a déli Alpokban, 70 kilométerre Nizza fölött, a partmenti úton még negyedóra Monte Carlo, ha már ilyen közel a Cote d’Azur, ellopunk rá egy síelős napot. Isola 2000-ről érkezünk, a havas pályák után itt virágok nyílnak a parti teraszokon és lenge szoknyás lányok, a tengerben törpe hajócskákban, vitorlázni tanuló, sárga mellényes gyerekcsapat, és persze fehér jachtok sora a kikötőben. A Carlo hegy oldalában parkolunk, ebben a városban a vízszintes terület aranyat ér, az egymás alatt lévő parkokat, játszótereket, muzsikáló üvegliftek kötik össze, háromszor liftezünk majd, mire leérünk a partra. Minden patyolat tiszta, a kerteket éjjelre bezárták, most locsolnak, friss virágokat ültetnek.
Ez itt, a gazdagok birodalma, – ráadásul simán elviselik, hogy ők gazdagok, aki az árakat nézegeti, az csak látogatóba jött, jó esetben itt hagyja majd a kicsi pénzét a helyi szegénysé-get két szatyros néni képviseli és egy utcaseprő, kesztyűben. Az öböl jobboldalán a Grimal-di palota fehérlik, mellette az Oceanográfiai múzeum, – A hercegi családon kívül Onassis, Bombard doktor, vagy Gály, a magyar rulettkirály, – még sokan vannak, akik külön jegyzetet érdemelnek, de ez egy sportos csoport, zsetonokat fogunk bedobálni és húzunk haza a busz-szal. –
Balról a Forma I.-ből ismert partmenti út, és egy saroknyira van a Grand Casino. Ezidőben a Grimaldi ház uralkodója III.Rainer herceg, felesége a világszép Grace Kelly, két lány és egy fiú gyermek, – Grace két év múlva, autóbalesetben életét veszíti, a mellette ülő tizenhét éves Caroline életben marad.
Mindezt a jövő rejti, egyelőre még tart a boldog élet. A place du Casino előtt, díszkert köze-pén kertészeti remekművek, balról a XV. Lajos-Ducasse hotel, mellette boltocskák, Vuitton, Cartier, Bulgari, Arpels, előttünk pálmasor és a Kaszinó sárga épülete. Az ujságokból több-nyire a tengerre néző teraszos homlokzatát láthatjuk, de innen sem csúnya. Csoportunk alap-vetően síeléshez való ruhákkal rendelkezett, a divat csúcsa részünkről pulóver és farmer volt nyakkendő nélkül, az előkelő helyre való tekintettel nem síbakancsban érkeztünk. – Mosta-nában a kaszinóban kis pénz is pénz, a turisták részére van egy különterem, félkarú rablók-kal és potyogtató automatákkal.
Az előtérben félig torreádornak, félig vőlegénynek öltözött kidobó – illetve bedobó emberek állnak rezzenéstelen arccal, elég egy pillantás a pulóverjeinkre és már be is kisértek az „ócsó” terembe. Pénzt persze, itt is lehet költeni, márkát, frankot, – a Huf. nem játszik. – Terelgetésünk során, egy praktikus jobb kanyarral az ötcsillagos mosdókba lehet jutni, és féljobbra van a játékgépes terem, vannak is benne rendesen, nem tudni, tegnap kései, vagy mai korai játékosok.
Odabenn hűtőszekrény méretű csillogó, űrkorszaki üvegládák, nyomkodás közben csak csengenek, csipognak, ha nyer valaki, beindulnak a kürtök, plusz sziréna és cintányér, a nyertes pirosló füllel söpri össze a nyereményét – ami azért ritka eset, alapvetően a Casino nyer, attól ilyen szép és előkelő. A Félkarú Rabló egy három képet mutató gép, rángatni való karral, remélve, hogy a három kép egyformára forog, az a nyerés. Ha ez nem sikerül, az meg a szívás, /sic./ de a remény hal meg utoljára, ill. az utolsó zseton után.
Vannak még, üvegablakos automaták, bennük nagy halom fémpénzzel, ill. itt zsetonnal, / pár éve egy komplett Mc.Menü árát hagytam bennük Londonban, pedig azok húsz vagy ötven pennys érmékkel működtek / itt előre meg kell venni a beléjük valót. A bedobott érme a sze-rencsétlen elődök által bedobált kupac tetejére esik, az egyre növekvő zsetonkupac lassan riszálja a fenekét és közben mászik előre, a szakadék felé. Az optimista ember, elé állva bedob egy zsetont a kellő lukba, az onnan ráugrik a kupac tetejére és vagy ott marad, vagy nem. Ha kritikus helyre esik, az egész kupac leomlik és kizúdul egy lukon, az örvendező nyertes ölébe. Azt nem kell tudni, hogy a gép közben nyel egyet hátrafelé, de hát, valamiből neki is élnie kell.
Az örvendezés elég ritka, de ha sikerül, akár több száz is kiömlik, csenget, muzsikál, öröm van. A komolyabb játékok termei a tenger felé néző szalon felett vannak, nézzétek meg a James Bond filmekben. Kicsit jobb ruhában be lehet menni kávézni, a kikötő felé lenézve, de a kávé máshol egy ebéd ára, igaz, ezüst készlettel szervíroznak.
Mindezeket túlélve, ki lehet ülni a langyos tavaszi napra, én már edzett kaszinósként, ott várom a kis pénzüket költő társaimat, amíg az igazi játékosok ágyukban ébredezhetnek, én autókat válogatok magamnak. Van egy borvörös Bentley, a hozzá tartozó társaság most jön ki, gondolom, az étteremből. Egy nagy darab, birkózóforma úré a kocsi, hátán egy vékony, fehér hosszúkabát, olyan, westernfilmbe illő kétpisztolyos, karjában egy picike, hófehér ku-tyát tart, nem teszi le, gondolom, nem elég tiszta a járda, füléből kilóg a telefon, nagy pén-zekről beszélhet éppen.
Aztán a Ducasse felől ideér egy szőke, hosszú szoknyás, tényleg szép nő, – itt mirajtunk kí-vül, tényleg mindenki szép, ráadásul, egy hosszú lábú csoda kutyát vezet, akinek ugyanolyan fehér a szőre, mint a nő haja. Nem tudni, melyiküké van festve, kettejük lassú, álmodozó mozgásán látszik, hogy nem az olcsóbbik hajfestéket használják. De hát, Monte Carloban vagyunk, itt még kutyának is jó lenni, csak jó családba kell születni hozzá.
Ahogy a hosszú, szoknya eléri a Bentleynél állókat, a karon ülő kiskutyás, megpillantja a gyalog jövő másikat, ráadásul a nőt is, arca felragyog az örömtől, egy percre még a nap is megáll az égen, – ennyi szépség ritkán találkozik egymással, – arcán széles mosollyal, meg-hajol a szőke nő felé, szabad kezét a hosszú kutya felé tárja, és boldog mosollyal megszólal, – igyí szudá!/ az idősebb magyarok ezt könnyedén fordítják… /