Rövid séták szép városokban. 2.
Piccadilly, Soho
Akkor ez Anglia, illetve walesi barátaim szerint nem az, hanem London, mert az más kategória.
Múlt évszázadi séta kezdődik, ahogy boldogult Peterdi Pál mondotta: – a láb, mindig kéznél van.
Kijöttünk a metróból, Piccadilly Circus metró megálló. Ez a Westminster városrész, a híres tér a Regent Street, a Piccadilly és a Waterloo kereszteződések közepén van, a sötétkék és a barna Metró vonalak keresztezik itt egymást. A kék a Piccadilly, a barna a Bakerloo line.
Róluk még annyit, hogy Metrók ugyan, de Tyúbnak /Tube/ mondják és a megállókra Underground van kiírva. Ez magyarul szó szerint földalatti, egyidős a mi városligeti vonalunkkal, fehér, kerek megállótábla, fekete csíkkal áthúzva, a csíkban a megálló neve. Legjobb, ha metró térképet használunk hozzá, ez idő tájt tizenegy zegzugos vonal, ráadásul zónákra osztva, nem unalmas dolog rajtuk eligazodni.
Változatos a föld alatti világuk, ollós rácsos ódon liftekkel, igaz, már kevés van belőlük, de barátságosak a zegzugos folyosók, egyik sarokban gitáros penget valamit, jól el lehet tévedni odalenn. A helyiek – ha éppen nem rohannak, barátságosak és sajnálják az árva turistát, kollegám tegnap még pénzt is keresett odalenn, amikor kezében egy marék apróval jegyvásárlásról akart kérdezősködni.
A leszólított bennszülött, pénztartó kezére pillantva, néhány további pénzérmét helyezett a markába, majd elsietett. Pedig a kolléga gondosan artikulálva érdeklődött. Igaz, magyarul.
Fenn a téren, mindhárom nagy út felől szép, piros, emeletes buszok jönnek, várakozók között londoniak, ők rezzenéstelen arccal állnak a megállóban, sorban, telefonnal vagy újsággal, aztán turisták, főleg japánok, őket vállmagasságban kell keresni, csendes, bocsánatkérő mosollyal, tornacipő és három fotógép per fő…, egyéb külföldiek, ezek zárt tömege az ártatlan magyart több helyre is besodorta már magukkal, jegyváltás nélkül…
Fontos, a buszokra annyian szállhatnak fel ahány ülőhely van, ahol van kalauz, a hátsó feljáró lépcsőn állva hessegeti a tudatlan külföldit, a többi nyugodtan vár, egy perc és jön a következő double decker, így hívják őket.
A tér gyakorlatilag tele van, helyi nénik kutyával, gyerekkocsik a szökőkút pereménél, és rengeteg csodálkozó ember, itt vagyunk a híres szobor lábánál.
Lépcsősor tetején körben ülni való kőszegély, benne a szokásos, pénzekkel teledobált medencében álló emelvényen egy íjazó fiú szobra, mókásan áll egy lábon, mint aki repülni készül, ő Eros, arany szárnyai vannak, és ha a nyila eltalál, olthatatlan szerelemre fogsz gerjedni. – Néha nem, de emlékezzünk a szépre….
Most értékes titkot mondok el: a kívül lépcső – belül víz kőszegélyen, ahol annyi turista ül, amennyi csak elfér, – a mókásabbja időnként ujjal befogja a vízgyűrűbe spriccelő vízsugarakat. Ezekből a kis szelepekből van kb.15 db., ha jó együttműködéssel 4-5 nyílást egyszerre zárnak el, a többiből vad vízsugár lő ki a körben ülőkre, mint az Eros szerelem hozó nyílvesszője, ami nagyon vicces és nyáron hűsít, többen eláznak, a tettesek pedig időben eltűnnek.
A szemközti házon van egy hatalmas videófal, három emeletnyi színes reklámtévé, egy jobb sorsot érdemlő palota falán… felette mozgóújság, mintha a körúton lennénk… – ha már eleget néztük, mehetünk a Soho felé. Illetve pont ott vagyunk.
Régen a kuruc és egyéb hős magyarok csatakiáltása volt a „hegyibe legények! „Na, a hegyibe, – pont az, mint az angol harcosoknak volt a Soho !!! harci kiáltás… Lehet, hogy Cromwell vasbordájú gyalogosaié, de lehet, hogy VIII.Henrik vadászatain használták, lévén itt azidőben a király vadaskertje.
Ez ugye a West End, a Piccadilly felől behatolva, balra a China Town negyeddel összeépülve.
Mögötte, a Temze felé, ide látszik a Post Office Tower 177 méter magas épülete, – mára már tele van a város nála újabbakkal és magasabbakkal is, de most bemegyünk a Sohoba.
-Beírhatjátok a Googleba, hogy Soho, és ami szórakoztató választékot nem találtok benne, az nincs, operára azért ne számítsatok…
A kultitól az iparszerű piroslámpásig, teljes a választék, de itt még ezt is kedvesen, diszkrét angolmódra teszik… Csalogató illatok, egy utcai sütödében friss fish and chips, csak úgy, zacskóból, álló pultnál. Mellettem egy alacsony, öreg, vizes szemű pasi eszi ugyanezt, – lehetne take away, – vagyis egyed az utcán menetközben – stílus, de az igazi úr kocsmában megállva eszik, mert ott van sör is…:-)
A kis öreg ember pedig magyar, komótosan, saját bicskával használ, de valahogy nem látszik turistának.
56-os disszidens, kicsi a világ. látva, hogy beszélgetős vagyok, elmeséli, hogy még mindig csak hosszabbítgatott munkavállalásival lébecol Londonban, – több mint 30 éve hosszabbítgat. Nehéz neki a beilleszkedés, mert még mindig csak töri az angolt, ezért rendes helyre nem veszik fel, hiába asztalos, itt csak betanított lehet. Jól tudja viszont a peepshow – fülkék falát és ülőkéjét karbantartani, szeretik, mert nem egy szövegelős fajta, nem fecseg.
Közben isszuk a sört, mondja, hogy van nő is, aki őt szereti, igaz, fekete, de már hozzászokott, együtt bérlik a szobát, olcsóbb és egyéb okokból is praktikus.
Kapok tőle egy vékony műanyag csíkot ajándékba, ezt, ha a peep-mozigép nyílásába zseton helyett bedugod, akkor addig pornófilmez neked ingyért, amig ki nem húzod belőle… Mit mondjak, elegáns ajándék volt, kipróbáltam, tényleg működött… :-).
Később, egy biciklitartó korláton lábat lógatva ülök, elegáns, vékony fekete férfi támaszkodik mellém a vashoz, együtt füstölük, kis idő múlva megtudom, hogy melyik két ablakot kell neki néznie, – ottan dolgozik az a hölgy, akit ő biztosít…Nézi a szénszűrős Sopianaémat, cserébe elfogadom az ő fehér Marlboroját, közben javasolja, hogy ha máskor megkí-nálnak cigarettával, ne nagyon fogadjam el, mert elszédülhetek tőle és még eltűnik valamim. Hát, jó tudni., – de ez inkább éjjel, és részegekkel szokásos… Az én hazai cigimet szíva, legfeljebb a minőségétől fog elszédülni…
Balra a Lower James utcán elérjük a Carnaby Street-et, ez a zenészek és eszközeik utcája, tényleg világszám, az ember várja, hogy szembejön a Beatles, – nekem kedves emlékem, hogy nemrég a Hyde park sarkánál, piros lámpa előtt állva, egy lapos sportkocsira figyelek fel, mint a rajzó méhek, lepik el az elejét a lányok, a felhúzott ablak mögött, Jagger gyűrött-fáradt arcát látom, igaz, Ő a Stones-ból, ha nem tudnánk ugye.
A Carnaby környékén sok az izgalmas színház, a Dominion-ban ment a We Will Rock You nevű Queen musical, a bejárat előtt egy hatalmas, aranyszínű Freddy Mercury szoborral, – de már csak a hűlt helyét látom, valahol itt van Webber színháza is. Elegáns éttermek és nagy márkák kirakatai, megvolt már a Portobello Road, és a Petticoat Lane market, ezek a nagy „ócskapiacok”, ami szintén súlyos élmény, – és metróval tíz percre, vettem náluk egy orig. 15. századi hajós térképet, igaz, gyanúsan friss papírra nyomtatva, de becsülettel antikolták, igazi füstszaga volt és egy ujság ára mindössze.
Este a televízióban még láthatom az öreg Anyakirálynőt, Ő a Queen Mother, II.Erzsébet édesanyja, amint lassan kezében bottal, gyalog megy egy temetési menetben.
Ezek még az IRA levélbomba-merényletes évei, egy küldemény a Királyi Palota postabontójában egy tisztviselő kezében robbant fel, – temetésén, a koporsó mögött ment az idős hölgy, a Korona képviseletében. Jó volt látni.
A Tussaud panoptikum előtt alig álltak, – külön jegyzetben majd sorra kerül, de most még a Kínai negyedbe sem jutottunk…
folyt. köv.
