Jó emberek a nagyvilágban 1. rész: Nagy Béla olimpikonból kukás

Jó emberek a nagyvilágban 1. rész:

Mindannyian szembesülünk azzal, hogy a médiában a negatív, rossz és félelemkeltő eseményekről osztják meg a riportokat, filmeket. Egész iparág épült fel, hogy folyamatosan ezt nézzük.
De az életnek nem erről kellene szólnia! Nem arról, hogy otthon, bezárkózva, rettegésben létezzünk.
Természetesen vannak rossz dolgok a világban, nem is kevés. De a jó emberekről, jó dolgokról ritkán hallunk, látunk híradást. Pedig ezekre sokkal nagyobb szükségünk van, mint gondolnánk!

A tervezett cikksorozatban jó embereket mutatunk be, emberi értékeket, olyan híreket, videókat, ami az igazi, értékekről, emberi érzésekről, az egymásrafigyelésről szól, nem a napi gáncsoskodásról és vélt, vagy valós küzdelmekről, amibe rendszeresen próbálnak belerángatni mindannyiunkat!
Naponta bombáznak minket különböző információkkal, és ha akarjuk, ha nem, többé-kevésbé részesei vagyunk. Mit tehetünk az ellen, hogy ne gombóccal a torkunkban lépjünk ki az utcára? Hogy ne úgy keljünk fel reggelente, hogy ma megint mit látunk, hallunk? Hogy ne úgy feküdjünk le esténként, hogy ezt a napot is túléltük, de mi lesz holnap? És hogy ne rémálmoktól hánykolódva pihenjünk?
SZELEKTÁLNUNK KELL!!!
A rossz híreket eltávolítani az életünkből, hogy mentálisan sokkal erősebben éljük saját életünket és nagyobb segítséget adjunk másoknak is. Figyeljünk a körülöttünk élő emberekre, nem csak a családunkra. Tudom, erre már sokan felhördülnek, hogy: „Na, már megint valaki, aki osztja az észt.” Ha így gondolod, aki éppen ezt olvasod, lehet, hogy ez nem neked szól, mert ahogy élsz, neked megfelelő, vagy azt hiszed, hogy az. De ha van pár perced, gondolkodj el kicsit.
Tegyük félre az okostelefont, kapcsoljuk át a tévét a horror hírműsorokról sokkal értelmesebb csatornákra (van még, csak keresgélni kell kicsit!) és máris más színben láthatjuk a világot.
Aki szkeptikus, erre azt mondja, hogy: „De hát így kimaradunk a világ eseményeiből!”
Kérdem én: „Miből maradunk ki?”
Abból, ami nem velünk történt, nem minket érint és nem is biztos, hogy úgy történt, ahogy nekünk vetítik?
Ami fontos, higgyétek el, enélkül is megtalál minket és tisztában leszünk az élet eseményeivel. Semmiről nem maradsz le!
Sőt azzal is, amit elfed előttünk a folyamatos média hurrikán.
Hogy mi ez? Egyszerű: Milyen igazán, emberként élni!
Nos, aki idáig eljutott, annak köszönöm a figyelmet.
Első részben Nagy Bélát mutatom be nektek, aki kétszeres olimpikon és ma kukásként dolgozik, mellette gyerekekkel foglalkozik, edzéseket tart és mielőtt sajnálnád, nézd meg a videót, elgondolkodtató amit mond!

https://nlc.hu/eletmod/20240114/kukas-birkozo-olimpikon-nagy-bela/

Bakos József

 

 

“Jó emberek a nagyvilágban 1. rész: Nagy Béla olimpikonból kukás” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Kedves Erzsébet!
    Köszönöm, hogy olvastad az első írást.
    Sajnos a média már régen nem arról szól amiről kellene.
    Az emberi jóság jelen van az életünkben de a média szereplői szándékosan nem ezt helyezik előtérbe.
    Ennek sok oka van, sajnos.
    Én magam is Szabad bölcsész – média kommunikáció szakon diplomáztam.
    A mi oktatóink erről még őszintén beszéltek, ma már a félelemkeltés az elsődleges cél a hírműsorokban is.
    Tisztelet a kivételeknek, mert szerencsére vannak még, a jó dolgokról, jó emberekről is szólnak műsorok, csak keresnünk kell.
    Ezt szeretnénk mi is előtérbe helyezni, mert nagyon sok rossz, negatív dolgot nyomnak ránk.
    Maradj meg olyan embernek, aki hisz a jóban és a jó emberekben.
    Aki ezért naívnak tart, ő valószínűleg már megtört annyira, hogy észre sem veszi a jót.
    Sajnos sokan vannak így és ez szomorú.

  2. Kedves József! Nagyon megörültem a tervezett cikksorozatnak. Minden rossz ellenére, ami történik a nagyvilágban és velünk, a benne élő emberekkel, mindig is hittem és hiszek még ma is az emberi jóságban. Ezért sokan “naivnak” tartanak, de ez engem nem zavar. Nagyon fontos, hogy a jó dolgokról, a jó tettekről is beszéljünk, írjunk, halljunk. Mert vannak ilyenek is! Csak ezek nem “robbannak” a médiában, nem hoznak annyi nézettséget, nincs hírértékük.
    Nagyon tetszett az első rész és várom a következőt! Szeretettel: V. E.

  3. Kedves Éva!
    Örülök, hogy olvastad az írást.
    Jó érzés jó emberekről írni és azt látni, hogy ebben a kissé kifordult világban vannak még.

  4. Kedves Józsi! Köszönöm a cikket, meghallgattam a videót. Tisztelem, becsülöm ezt az embert. A szomszédom tanult testvére is itt dolgozik és igen rendes ember, ügyes, kedves és még sorolhatnám a jelzőket. Ember tudott maradni a Béla. Én is a tanáraimnak köszönhetem vers szeretetem. Várom a folytatást.

  5. Kedves Hedvig!
    Köszönöm, hogy olvastad az első részt.
    Terveink szerint olyan embereket mutatunk be akik pozitív példát mutatnak másoknak.
    Szép napot!

  6. Kedves József!

    Olvastam “beharangozó” írásod a készülő sorozatról. Megnéztem a videót Nagy Béla olimpikonnal. Nagyon tetszett. Várom a folytatást. Köszönöm. Hedvig

  7. Kedves Gyöngyi!
    Köszönöm, hogy olvastad.
    Bízom benne, hogy sokakat elgondolkodtat a video.

  8. Kedves József, így igaz, a jót csak az tudja igazán értékelni, aki megismeri, átéli a rosszat. És az is fontos, hogy az embernek legyen hite, higgyen önmagában. Fgy

  9. Kedves Magdi!
    Köszönöm, hogy olvastad a cikket.
    Szeretném egy sorozatban bemutatni azokat az embereket akik adnak másoknak.
    Olyan cikkek lesznek a sorozatban, amelyek az élet jó oldalát, jó embereket mutatnak be.
    Szép estét!
    Józsi

  10. Kedves Józsi!

    Nagy tetszéssel olvastam cikkedet és néztem meg a riportot. Valóban, mindenhonnan csak a negatív hírek zúdulnak ránk, jó látni elégett, embereket is. Aki hiszi, és vallja, hogy a munka nem szégyen.
    Szeretettel:
    Magdi

Szólj hozzá!