Levél a túlvilágra! In Memoriam Szabó Julianna

Levél a túlvilágra!

Kedves Julianna!

Mint tanítványa mindenre felkészített és mindenre meg is tanított, mégis arra nem tudott, ami most körülvesz. Az üresség, a hideg néma csend, a szomorú hír, hogy Ön többé nincs köztünk. Nem hallom többé történeteit, amit sokadszorra hallottam már, de úgy figyeltem rá, mintha először hallanám. Nem nevetünk többé együtt A vakond című versemen, nem mesélhetek viccet és Ön nem szavalja el ismét A bohóc című versét. Nem beszéljük át többé frissen írt verseim, a gondolataim, a mindennapjaim, a szerelmi vágyakozásaim, a céljaim és ötleteim.

„Csak a csend van én velem.

Ő hallgat most végig engem.

Ő még megmaradt nekem,

Ő lett az én lelkiismeretem.”

(Írtam ezt az Ígéret kapui című kötetemben)

Tudom, hogy sajnos ez volt az, ami Önt is átölelte utolsó napjaiban, a hideg csend, az egyedüllét.

Hogy most a helyi újság mit fog Önről írni? Szakmaiság részemről ide vagy oda, azt is tudom… semmit. De erről is beszéltünk az évek alatt nagyon-nagyon sokszor. Utolsó filozofikus gondolatom már nem tudtam Önnek elmondani, de most elsőként hadd mondja el. Valahogy így van: „Ez a város és városvezetés annyira vak, hogy még a saját művészeit sem ismeri fel!” Tudom, hogy ezért is én kapok majd. Itt már csak ez marad még sok évtizedig. Öntől tanultam meg, hogy aki az igazat ki meri mondani, vagy le meri írni az tiltólistára kerül. Köszönöm, hogy velem és mellettem volt, amikor megélhettem azt a nehéz pillanatot, amikor magam is odakerültem, és Ön bíztatott, bátorított tovább, hogy a hétköznapi embereknek kell alkotni. A péknek, a cipésznek, a hentesnek, a melósnak, a bányásznak. Valóban csak ők számítanak.

Tudom, hogy kicsit félt, hogy mi lesz a Nívó-díjaival, amit Budaörstől kapott, hogy elveszik vagy sem. Tudja, én azért örülök, hogy végül nem vették el. Az ember, ha elér egy sikert, legyen az bármekkora is, azt nem szívesen adja ki a kezéből.

Most rám hárul a feladat, hogy fenntartsam irodalmi hagyatékát, verseit, gondolatait. Pontosan úgy, ahogyan azt Lajos bácsival teszem. Igyekszem megtenni mindent, ami tőlem telik, de maga is tudja jól, hogy engem is elhallgatattak páran… illetve csak próbálnak, mert nyugaton engem arra tanítottak, hogy „Ha kidobják az ajtón, bemegy az ablakon.” Faltörő kos révén vagy betöröm az ablakot, vagy a csákánnyal töröm be a falat. Azt tőlem nem vehetik el.

Végezetül! Kérem, hogy ha találkozik Sebestyén Lajos bácsival és Gera Sándorral rázza meg a kezüket helyettem. Bár, azt hiszem erre már nem kell megkérnem, mert megtette. De ahogy „ismerem” őket, voltak akkora Urak, hogy kezet csókoltak Önnek és azt mondták: „Szia Julika!”

Nem mondom, hogy ég Önnel, mert tudom, hogy még találkozunk és beszélünk egymással, csak azt sajnálom, hogy az nem a közeli jövőben lesz.

Tanítványa:

Horváth Szabolcs

Szabó Julianna (Szalianna), (1937 – 2024)

Szólj hozzá!