Gondolatok az autizmus világnapján

Vizkeleti Erzsébet
Gondolatok az autizmus világnapján

Annyi mindennek van már világnapja, hogy néha az emberek lemondóan csak legyintenek, amikor erről hallanak. Pedig érdemes egy kicsit elidőzni ezeknek a bizonyos világnapoknak a fontosságán! Nem véletlenül jelölik ezeket a napokat a „világ” jelzővel és hívják fel az emberek figyelmét a jelenségek, dolgok vagy éppen beteg, furcsa, egyszerűen más személyek létezésére. E nélkül talán nem is hallanánk róluk. Mármint azok, akik nem érintettek valamelyik témában. „A mai világ olyan rossz irányban halad, hogy úgysem érdekel senkit sem a bolygónk elpusztulásának veszélye, sem a különleges betegségben vagy állapotban lévő személyek sorsa” – lehet gyakran hallani ilyen és ehhez hasonló véleményeket. A világ mindig olyan, amilyenné mi, a benne élő emberek tesszük. A világ nem önmagától lesz rossz, elviselhetetlen, közömbös. Azt be kell látni természetesen, hogy az emberek többségének véleménye, magatartása mindig meghatározó. „Egy fecske nem csinál nyarat” – mondogatják sokan, amikor valamiben részt kellene vállalni, együtt érezni valakikkel, sőt harcolni valamiyen nemes célért. De, amikor több fecske is egyszerre és együtt énekel, akkor bizony csodálatos dolgok születhetnek. Mint például az autizmus elfogadásának ügyében. A társadalom érdeklődő tagjai ma már elég jól viszonyulnak a másféle, a „normálistól elütő” emberekhez. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon, kellett egy világnap kijelölése, amikor különös figyelem irányul erre a rejtélyes magatartásformájú, furcsa személyekre, akiknek száma egyébként egyre több lesz. A mai világ életformája, a sok modern technikai csoda, a virtuális valóságban való élés kedvez a befelé forduló, kommunikálni nem szerető, közösségek nélküli, otthonról dolgozó, a saját világában élő ember életmódjának kialakulásához. Mindezektől természetesen nem lesz valaki autista, nem ezt akarom mondani. Csak azt, hogy napjainkban könnyen kialakulhatnak bizonyos magatartási zavarok, viselkedési rendellenességek, amelyek hasonlóak lehetnek az autizmushoz és amelyekre oda kell figyelni. Az autizmus gyakran együtt jár különféle agyi károsodással, ami fogyatékkal élővé teszi az adott illetőt és megakadályozza abban, hogy önálló életet tudjon élni. Azok a családok, akik ilyen gyermeket vagy felnőtté vált „gyermeket” nevelnek, igen nehéz helyzetbe kerülnek, mert meg kell találniuk a helyet a szeretett gyermekeknek, ahol nem csupán gond a létezésük, hanem ahol a másságuk teljes elfogadásával együtt foglalkoztatják is őket és ahol biztonságban élhetnek. A szülőknek nagy megnyugvás, ha találnak ilyen helyet gyermeküknek. Ha nem, akkor szenvednek a tehetetlenségben, a kirekesztettségben, elmagányosodnak, fásulttá válnak. Megpróbálnak bizonyára először küzdeni a körülmények ellen, de a magányos küzdelem még magányosabbá teszi őket, a meg nem értés elkeseredetté, a harc helyett később jön a vegetálás, a „csak ezt túlélni” életforma. Itt lépnek színre a különféle alapítványok, akik együttes, közös erővel képesek lesznek tenni valami hatékony dolgot a fogyatékkal élő autistákért. Ne mondjuk sosem meggyőződéssel, hogy a világ rossz, amikor a benne élő emberek jóvá tehetik! Hiszem, és én már tudom, hogy vannak nemes célok, amelyekért egyesek képesek áldozni pénzt, energiát, odafigyelést. És ettől megszépül a világ! Mert bizonyos emberek azzá teszik. A világ olyan lesz, mint a tiszta kék ég vagy a mély óceán kéklő vize. Talán ezért is pompáznak a jól ismert emlékművek kék színben az autizmus világnapján? Mert a kék szín rejtélyes, mint a magasságot és a mélységet szimbolizáló égbolt és az óceán, amelyek között a széles spektrumon helyet kap minden autista.
Ahhoz, hogy a ma emberéhez eljussanak autista társaik létezése, problémáik megismerése és elfogadása, az autizmus világnapján kívül kellenek tehát olyan emberek, akik megpróbálnak tenni valamit másokért, olyanokért, akik nem képesek magukért harcolni. Így tehát ők vívják a nagy csatákat. Ilyen a Miskolci Autista Alapítvány is, ahol napközi otthonos és bentlakásos jelleggel is foglalkoztatnak fogyatékkal élő, és az autizmus széles spektrumában valahol helyet foglaló gyermekeket és felnőtteket. A számos foglalkozás közül, amit szerveznek, mindenki megtalálja a legmegfelelőbbet, ahol kiteljesedhet, ahol boldogan alkothat. Az egyik gondozottjuk, Máté, a rajzfoglalkozásokat szereti a leginkább, ahol képzőművész foglalkozik a rajzolni szerető fiatalokkal. Egy másik alapítvány, név szerint az Autistic Art támogatásával Máté már túl van több kiállításon, kapott díjakat, elismeréseket, képeinek és társai alkotásainak aukciókon találnak gazdát. A fiatalok motívumai megihletnek ötvösöket, dizájnereket, akik tovább gondolják ezeket a motívumokat és újabb csodás művek születnek. Az Alapítvány óriási segítséget nyújt a speciális otthonoknak, ahol autista személyek élnek. Támogatókat szereznek, rendezvényeket szerveznek és ennek köszönhetően ma már Mátét és alkotótársait az autista művészek között tartják számon. Többek között Máté egyik rajza került fel valamelyik évben a Telekom Vivicittá futóversenyt népszerűsítő póló hátuljára, ő volt a Kék szalag nevű balatoni vitorlásversenyen megvásárolható, karra feltehető kis „kék szalagon” lévő rajz megálmodója. Azok, akik megvették a karszalagot, az autistákat támogatták. Ez év április 2-án pedig az Autistic Art által megosztott közleményből idézve a „Porsche Hungaria Kft. egy legendás dizájnikon utolsó darabjával hívta fel a figyelmet az autizmus világnapjára. A 25 év után kivezetésre kerülő Audi TT RS Roadster modellt szó szerint feldíszítették egy nagyszerű célra készülve. Az autót az Alapítvány egyik alkotójának, Varga Máténak egy különleges grafikájával vonták be és mutatták be a sajtótájékoztatón. A Porsche Hungaria Kft. által forgalmazott Audi márka így ad lehetőséget arra, hogy a kész műalkotást az Autistic Art az éves aukciója főtételéként árverésre bocsássa és ezzel tovább tudja folytatni segítő tevékenységét, vagyis, hogy hozzájáruljon az autizmussal élő emberek méltó életfeltételeinek megteremtéséhez.” A sajtótájékoztatón jelen volt az autót díszítő rajz alkotója, Máté is az édesanyjával. Máté megkapta ajándékba az igazi nagy autó makettjét. Édesanyja biztatására, nagy nehezen, alig érthetően mondott köszönetet. Máté ugyan tud beszélni, mégsem kommunikál. Mások számára érthetetlen, absztrakt rajzokat, ábrákat készít szép, színes geometriai alakzatokkal, körökkel. Vajon milyen gondolat vezetheti a kezét? Bal kézzel alkotja meg szemet gyönyörködtető műveit, amelyek közül több olyan, mint a labirintus. Mint az életük. Hol közelebb jutnak, hol messzebb a kijárathoz, de kimenni soha nem tudnak belőle. Mátét fotózták, szerepelt a TV-ben, de ő nincs annak tudatában, hogy ez valamiféle siker lehet. Őt nem érdeklik a kiállítások, újságcikkek, fotók és egyéb szereplések, ő rajzolni szeret, és amikor ehhez van kedve, leül az asztalához, vidáman mosolyogva alkot és boldog. Egy ember, az emberek széles spektrumából. Ezért hiszem én, hogy ha sok jó ember összefog egy ügyért, az mindig egy kicsit visszatartja, esetleg visszafordíthatja a világ rossz felé sodródását.
Szétszakíthatatlan kötelék van közöttünk. Nem csak a számtalan akadály, de az együtt átélt sok szívderítő pillanat is erősítgette ezt a szálat köztem és közte, aki még a mások között is „más”. Az az ember ismeri fel a másságot, aki a tágabb környezetében találkozik vele és megérinti a szívét az együttérzés. És akkor tudja megérteni, amikor egyre szorosabb kapcsolatba kerül azzal a „mással”. De csak akkor képes igazán szeretni, meglátni a szépet, a jót, a vidámat is benne, amikor van egy ilyen gyermeke. Mint nekem ő, Máté, a fiam.