Az élet egy örök hullámvasút, de mindig megy tovább

Az élet egy örök hullámvasút, de mindig megy tovább

Hamarosan új kötete jelenik meg Horváth Szabolcsnak, emellett érdekes levelezésbe kezdett. A szerzőt nemrégiben nagy veszteség is érte, hiszen elvesztette mentorát, Szabó Juliannát (Szalianna), akivel 8 évig dolgoztak együtt közösen. Ennek apropóján készítettem interjút a tatabányai költővel, irodalmi kör vezetővel.

Féléve beszélgettünk utoljára. Akkor az idei terveidről faggattalak. Ahogy látom és figyelem a pályád, nagyon változatos.

Igen. Az egyik pillanatban úgy érzed, minden összejön, egy világmegváltó boldogság, de a másikban elveszted azt, amit nyertél, és még többet. Mint a pókerben. Amolyan laposztásról szól. De ettől izgalmas, érdekes. Bár örülnék neki ha már mindennek olyan íve lenne, mint egy repülő, ami épp felszáll. Elég volt a negatívumból.

Abban az érdekes helyzetben vagyok, hogy nem tudom, hol kezdjem az interjút. A hideg részével, vagy a meleg részével? Szeretném, ha te választanál.

Szerintem a sötétből menjünk a fény felé. Azért is, mert bízom benne, hogy afelé megyünk.

Olvastam a leveled, amit mentorodnak, Juliannának írtál. Nagyon szép volt. Milyen érzések kavarognak benned, most, hogy elment a mentorod, akivel 8 évig együtt dolgoztál?

Sok-sok minden átfutott a fejemben azóta. Mint mondtad, 8 évet “dolgoztam” együtt Juliannával, bár az utolsó 3,5 évben inkább a “magam ura” voltam. Nem szeretném részletezni, hogy miért. Én döntöttem így, amit Juliannával nem közöltem, de szerintem Ő is tudta, meg érezte valahol, hogy előbbutóbb ez el fog jönni. Vagy éltében, vagy holtában.

Tudatában vagyok annak, hogy ettől függetlenül rendszeresen olvasott engem. Az utóbbi 3 évben írt verseimhez már nem fűzött kommentárt. Mivel médium és látó volt, (aki elhiszi, elhiszi, aki nem az nem….) Én tapasztaltam ilyet is vele kapcsolatban, hogy megérzett előre dolgokat…. szóval, szerintem érezte, hogy a véleményére már nem adnék, így nem tárta fel előttem verseimről a véleményét.

Mit gondolsz? Haragban váltatok el?

A magam részéről csak a szépre fogok emlékezni vele kapcsolatban. Bízom benne, hogy Ő is onnan fentről nem haragszik rám. Volt egy kozmikus kapcsolat köztünk. Úgy érzem, hogy szeretettel gondol rám. Próbálom elhinni, hogy büszke is rám és hogy együtt dolgozhattunk a tatabányai irodalomért. De természetesen amíg élt voltak hullámvölgyeink, de melyik barátságban nincsen? Sokszor volt, amikor kellemetlen helyzetbe is hozott. Tanultam belőle. Megbocsájtottam már neki érte. Nem gondolok többé rá haraggal. Ami a kört illeti, ha Ő nincs, szerintem a Tollkoptatókat se tudtam volna egyedül elindítani, mert fogalmam nem lett volna róla, mi az az irodalmi kör, hogy működik és a többi. Eleinte azt szerette volna, hogy tanuljak, tapasztaljak, lássak, ismerjek. Látta és felfedezte bennem ezt a képességet. Ismeretlenül felkarolt rögtön.

Többen írták, mondták, hogy LEHET kicsit irigy is volt rám. Nem tudom! Ebben én nem szeretnék döntés hozni! Nem is érdekel már őszintén! Nekem is van az általam vezetett darts egyesületben nem egy, nem két “tanítványom”. Nem irigykedem rájuk. Vannak nagyon és kevésbé ügyesek. De ez mindenhol így van. Mindenkinek a tehetségéből, amit fentről kapott és az élet adta lehetőségeiből kell a legjobbat kihoznia. Az irigykedés csak feszültséget okoz, gerjeszt.

Mit gondolsz? Mekkora port kavart a hír, hogy elhunyt?

Mivel, hogy “magyarok” vagyunk, és rettentően gyarlók, ezért pénzt mernék rá tenni, hogy voltak emberek, akik még örültek is neki, hogy elment. Bár a nagyközönségnek, ahogy mondják, csak egy név a sok közül. Egyéni kötete nem jelent meg, csak online. Azt az Irodalmi Rádió adta ki. Sebestyén Lajos és Gera Sándor után Julianna a 3. örökös tagja marad a Tollkoptatóknak.

A baráti kapcsolatunkhoz hozzátartozik, hogy első 3-4 évben NAPI kapcsolatban voltam Juliannával. Vagy személyesen beszéltük a verseim és ezáltal a könyveim anyagát, vagy online. Egy-egy alkalommal 3-4 órát beszélgettünk. Irodalomról, politikáról, viccekről, szerelemről, emberekről. Kicsit, néha-néha már a nagymamám is volt. Tanárom is volt, a “barátom” is, kicsit a nagymamám. Az évek alatt nagyon-nagyon reménykedtem benne, hogy nem így fog elmenni, ahogy. Bár sejtettem, hogy egyszer csak megtalálják egyedül a lakásában szegényt. Sajnálom. Viszont tudom, hogy fentről figyelni fogja továbbra is, amit csinálok. Még egy ideig. Most, hogy már “belém láthat”, már nincsenek titkaim előtte. A tervek, célok, ötletek megvannak a fejemben. Azt hallom, ahogy mondja, hogy: “Csináld meg Szabolcs! Menj tovább!”

Az irigységed kérdését had fordítsam meg, ne haragudj a kérdésért. Te nem voltál rá sosem irigy?

Sosem. Ahogy fent írtam a tehetségből és az sors, élet adta szituációból kell a legjobbat kihozni. Ő is ezt tette, vagy hát próbálta úgy gondolom. Én is így “dolgozom”. Más korban, korszakban éltünk. Ha most lenne a húszas, harmincas éveiben, még nagyobb közönsége lenne, vagy hát lett volna. Teszem hozzá megdolgozna érte. Ha több és nagyobb követ tudnék érte megmozgatni, akkor létrehoznék Tatabányán egy irodalmi pályázatot a nevével. Szabó Julianna vers és prózaíró verseny. Az én fokmérőm Sebestyén Lajos bácsi marad. Zseni volt. Hogy kinek ki a zseni? Jó kérdés. Nálam egy megismételhetetlen tehetséges ember. Az én generációmnak valahol az is a feladata, hogy ezek az emberek még egy életet “éljenek”. Akkor hal meg igazán az ember, ha elfelejtik. Sajnos nem kaptam még engedélyt, hogy a Tollkoptatók irodalmi kör felvegye Lajos bácsi nevét. A másik nagy ötletem, vagy álmom vele kapcsolatban, hogy utcán nevezzenek el róla.

Juliannát is zseninek tartod, tartottad?

Igen. Nagyszerű embernek tartottam, akit sok rossz dolog ért. Most a teljes magánéletét nem szeretném feltárni, elmondani. Nem nagyon lesz még egy hozzáhasonló ember a városkámban. Az én sikereim valahol az övéi is lesznek kicsit.

Szoktam mondani nevetve, hogy pontosan tudom, hogy kik azok az emberek, akik kiteszik a “munkásságom” X százalékát. Kik vannak jócskán benne a halmazban.

Előre is bocsánat a kérdésért! De szerinted ki a nagyobb kettőtök közül?

Megpróbálok megbocsájtani a kérdésért. Nézd! Ezt nem nekem kell eldönteni. Én már régóta nem mérek össze senkit senkivel, és magamat se. Nem érdekel. A céljaim magamnak és magam elé tűzöm ki. Azt meg tudom, hogy más nagyon ilyet-olyat még nem csinált. Mások a célok, mindenkinek mást jelent a siker. Juliannának is voltak barátai és ellenségei, nekem is. Van olyan, akiről tudom, hogy semmire nem tart, sem emberileg, sem irodalmárként, valakinek meg ezekről épp ellenkező a véleménye. Bár azért az jólesik, amikor valaki azt mondja rám, hogy “fantasztikus”, vagy “zseniális”. Régóta azokra figyelek, akiktől a meleget kapom, és nem a hideg érzéseket próbálom melegre változtatni. Azt nem lehet.

Mi volt a legszebb bók, amit az utóbbi időben kaptál valakitől?

Ami nagyon megragadt, hogy: “Ha Lajos bácsi élne nagyon büszke lenne rád. Úgy gondolom már most túlszárnyaltad őt.”

Beszélgessünk még kicsit rólad és Juliannáról. Hogy fogsz a jövőben tovább dolgozni nélküle?

Ahogy már mondtam régóta “szinte” egyedül sétálok tovább. Felkészültnek látom magam a hosszú útra. A célok tervek ott vannak a farzsebemben. A társakat is megtaláltam úgy érzem, hogy megvalósítsam azokat. Meglátjuk milyen lapokat osztogatnak a jövőben.

Mit gondolsz? Egy napon magad is olyan tanár leszel, mint Julianna és lesz egy “diákod?

Kiszámíthatatlan. Az elmúlt tíz-húsz évben erre nem igen látok esélyt, hogy “tanítványom” lesz. Tatabányán belül Óvárosban ketten éltünk költők. Egyedül maradtam. Amilyenek a mai tinik, nem hiszem, hogy lesz még egy olyan, mint én voltam. Ha meg lesz, hamar nyugatra megy, vagy fővárosba. Nem marad lokálpatrióta, nem marad a város “gyermeke”. Mondtam pár évvel ezelőtt valakinek nevetve, ha születési időrendben nézzük a ki lesz az utolsó költője a városnak, akkor papíron én. De őszintén megvallva nekem tippem volt, hogy én előbb megyek el, mint a mentorom. Pedig vannak még céljaim. Sosem lehet tudni, hogy kire súlyt le a guillotine.

Beszélgessünk kicsit most a Tollkoptatókról és az irodalomról. Időnként elhangzik tőled egy Sebestyén Lajos vers. Julianna művei is bekerülnek majd a “repertoárodba”?

Ez egyértelmű. Mint mondtam: “Akkor hal meg igazán az ember, ha elfelejtik”. Az irodalmi “hagyatéka” rám maradt. Más az elment, elhunytakra nem emlékezik. Pedig nagyon örülnék neki.

Mit gondolsz? Mi hiányzik igazán nálatok a helyi irodalomból?

Az összefogás. Kaptam már sok negatív hozzászólást. A kedvencem az, hogy én húzom szét. Én továbbra is azt mondom, hogy szerintem nem baj az, ha egy hetvenezres nagyvárosban a helyi írók, költők havonta összejárnak, felolvasnak. Kellene lehetőséget biztosítani arra, hogy megismerjék egymást és az olvasók is megismerjék őket. Nem maguknak írnak, alkotnak, hanem a “hétköznapi” embereknek.

Az év elején érdekes levelezésbe kezdtél. Mond el kérlek, hogy ki a célszemély, és hogy halad szerinted a “munka?”

A célszemélye én lennék, voltaképpen a 16-18-20-23 éves önmagam. Írni kezdtem a tizenegyedik kötetemet is, az Át a szívemen-t. Ami majd száz helyett százötven verset fog tartalmazni. Módosítottam ennek is a célját. Fiatalkori verseimre válaszolok, reflektálok. Levelezek kicsit a fiatalkori Horváth Szabolccsal.

Tavaly azt mondtad: “Sok szerzőtársamtól láttam olyat, hogy válaszolnak egy-egy híresebb vagy kevésbé híres szerző versére, gondolatára. Hozzátesznek, véleményt formálnak róla. Ezt az ötletet én nagyon jónak tartom, de nekem mások véleményére könnyebb lenne válaszolnom, mint a sajátoméira. Így kicsit a nehezebb úthoz folyamodnék.” Az ötletet akkor jónak találtad, mint mondtad. Hogy vélekedsz most, hogy már benne vagy?

Még mindig nagyon jónak találom. Egyáltalán nem bántam meg. Szerencsére megerősítettek sokan, hogy jól döntöttem. Persze nagyobb lett volna a nívó lehetőségére, ha Petőfi, Arany vagy teszem azt József Attila verseire válaszoltam volna, de azt a “töltényt” már nagyon sokat ellőtték.

Mik a visszajelzések a reflektálásaidra?

Az olvasóimnak nagyon tetszik. A visszajelzések nagyon pozitívak. Számtalanszor mondtam már, ha nem szeretném, amit csinálok, nem csinálnám. A legfontosabb, hogy én szeressem és élvezzem, amit csinálok. Ha az tetszik másoknak is, még jobb. Lassan tizennyolc éve így dolgozom a verseimen, és nagyszerűen érzem magam munka közben. Jobb nem is lehetne.

Nehezebb neked ez az út, mintha mások verseire reagálnál?

Bevallom őszintén, nehezebb. Folyamatosan az jár a fejemben, hogy abban a “fiúban” is megmozgassak valamit a válaszaimban. Egyfajta körbeszélgetést kezdeményezzek, vagy folytassak. Szeretném ha megértené, amit válaszolok neki.

Ha válaszolhatna, vagy olvashatná a fiatalkori Szabolcs, amit írsz a verseire, szerinted értené?

Szerintem gondolkozna rajta egy ideig. Még lehet azt is mondaná:”Na, ennél beütött a misebor!” Bár sosem iszom alkoholt ha írok. Abszolút “tisztán versenyzem”. Semmilyen tudatmódosító szerrel nem élek. A hétköznapokban sem, meg irodalmilag sem. A viccet félretéve sokkal bölcsebben és tapasztaltan próbálok adni magamnak, akkori önmagamnak. Egyfajta öngyógyítás ez most.

Hol tart most a kötet írása?

Az első háromszáz versem néztem át, azokból szemezgettem, válogattam. Ha jól emlékszem, 25-26 darabra válaszoltam abból. Most tartok a második kötetem, a Visszatapsolva kötetem verseinél. A vége még messze van.

 Az év második fele egyfajta dupla ünnep lesz számodra. Mondanál nekünk erről néhány dolgot?

Augusztus végén lesz “érett”, felnőtt a “munkáságom”. Betölti a 18. életévét. Valamint kiadásra kerül a 9. kötetem a Margóra írt gondolatok.

Melyiket várod jobban?

A tervek szerint egy időben fog lezajlani a megjelenés és a “születésnap”. Az idő majd elrendez mindent. A 20 éves jubileumot szeretném majd egy nagyszabású író-olvasó találkozóval megünnepelni.

 Tudom, fogsz még beszélni a Margóra írt gondolatokról. De néhány dolgot elöljáróban mondj el róla, kérlek.

2019 szeptemberétől – 2020. szeptemberéig dolgoztam rajta. Nekem már kicsit “kifutott” dolog, de most picit újra felelevenítjük. 100 vers, 50 jóslat, és 50 haiku-t fog tartalmazni. Ha jól emlékszem, ez volt az utolsó kötetem, amivel Juliannával mondhatni közösen dolgoztunk. Úgy értve, hogy első-második olvasója volt a verseknek. Javasolt(a), hogy mit kellene rajta picit itt-ott változtatni. Sajnálom, hogy kiadást már nem élte meg, de azt hiszem ezt is tudta, mert az Tollkoptatók is tudták már tavaly, aminek Julianna is a tagja volt. A körben elmondtam, hogy megjelenik majd.

 Szabi, köszönöm szépen a beszélgetést!

2024.04.07.

M.B.

Szólj hozzá!