Vizkeleti Erzsébet Pikárdia szépséges tájai 4. rész

Vizkeleti Erzsébet
Pikárdia szépséges tájai
4. rész

A katedrális lábánál található a kedves, különös Saint-Leu városnegyed, ahol a Somme folyó csatornái szelik át az utcákat és a házak lábai vízben állnak. Ez volt sokáig a város munkás szíve egyszerű, fából épített kis házaival, rosszul kikövezett utcácskáival, a város szegényebb népének zajos életével, „észak kis Velencéje”, ahogyan XI. Lajos elnevezte. A XVII. és XVIII. századokban az itt élő népesség munkája szoros kapcsolatban állt a víz jelenlétével, amire szükség volt a kelmefestéshez, a vízi malmok működtetéséhez, a fonalgyártáshoz és mindenhez, ami a gyapjú feldolgozására vonatkozott. Később, sajnos a lakosok elköltöztek innen, kézművesei, bisztrói, fűszeresei cserbenhagyták ezt a városrészt. A házak egymás után pusztultak el, csavargók, hajléktalanok tanyája lett. És azután nagyon lassan, lépésről-lépésre, Saint-Leu ismét éledezni kezdett, mint a beteg, amikor egy hosszú, gyógyíthatatlan betegségnek hitt vész után éledni kezd, visszanyerte életkedvét. Renoválták a még meglévő házakat, újakat építettek, megpróbálva visszaadni az eredeti stílust. A városrész ismét Amiens festői kis része lett, ahol kellemes sétát lehet tenni a hangulatos utcákon. Amiens lakói szeretnek itt találkozni, beszélgetni a vízparton, az élénk színű házak előtt, amelyek közül néhányba csak kis hidacskán keresztül lehet belépni, mert éppen alatta fut a Somme egy ága. Saint-Leu tehát visszanyerte a lelkét, aminek én személy szerint nagyon örülök, mert az itt tett séták feledhetetlenek lettek számomra.
Egy másik nagyon kellemes emlékem Amiens egyik különlegességéhez kötődik, az hotillonnages-ban (vízi kertészetben) tett kiránduláshoz, ami természetesen bárkán történt. Nem messze a város központjától, a Somme völgyében alakult ki a kertészkedésnek ez a sajátos módja, a kiskertek negyede, ahol a középkor óta termesztenek zöldségféléket, gyümölcsöket. Az elnevezés a latin „hortus” szóból ered, ami kertet jelent. A vízzel körülvett parcellák olyanok, mint úszó szigetecskék 300 hektáron. A földrészecskéket csak sajátos bárkán lehet megközelíteni, és az ember és a környezet között vívott több évezredes harcnak eredményei. Vannak akik ebből élnek, de a vízi kertészkedés mára alaposan megváltozott. Vannak, akik hétvégi menedéknek használják a szigetecskéket, kis házat, kunyhót is építettek, ahová el lehet menekülni a csöndes nyugalomba, nem is kell messze menni, egy-két lépésre csupán a nagyváros zajától. Menedék a rohanó világ elől, nem csak az ember számára, de a madaraknak is, számtalan faj lelhető itt fel. A horgászni szeretők sem térnek haza zsákmány nélkül, számos halfajta él az itteni vizekben. A növényvilág is felfedezésre vár, a sok szép különleges virág és fa, még magas barhent fák is nőnek itt. Évente egy napon azonban a piac úgy zajlik, ahogyan régen: a termelők friss áruikat bárkán szállítják, kipakolják onnan a piacul szolgáló rakpartra a Parmentier téren. Nagy ünnepnek számít ez a nap. 1998-ban a megmaradt kevés hortillon (vízi kertész) egyesületet alapított és egységes megkülönböztető jelként egységesen a „les t’cho légumes des hortillons” (vízi kertészek zöldségtermesztő technikája) jelzést használják. Az itt termesztett árúk iránt talán nagyobb az érdeklődés a lakosok körében és ezzel is jelezni akarják, hogy az áru innen való és talán frissebb, ízletesebb. Az egyesületnek az a célja, hogy megóvja és megőrizze a vízi kertészetet jelenlegi állapotában. Egyesek biokertészettel is foglalkoznak. A parcellák közül több is a város tulajdonában van, ahol munkanélkülieket, leszázalékolt embereket foglalkoztatnak és áruik eladásához is hozzásegítik őket. A turisták számára kihagyhatatlan a vízi kertészet megtekintése, természetesen a speciális bárkán, amit egy kis motor hajt annyira csupán, hogy ne zavarja fel a vízi világ megszokott életét. Április 1-től október 31-ig bárki bárkába szállhat, hogy megcsodálja a víz felszínén ringatózva ennek a területnek a nyugalmát, és az évszakonként váltakozó felejthetetlen színes világát. Közben hallgatjuk az idegenvezetőt, amint megismertet bennünket a kertészet történetével, állat- és élővilágával. Gyalogosan is lehet egy kis sétát tenni, a gyönyörű Saint-Pierre (Szent Péter) parkból, a 22 hektáron elterülő zöldövezetből indulva és követve a Somme folyását és felfedezve a régi hangulatos kis vendéglőket, színes kunyhókat és a kis keskeny hidakat, inkább pallókat, amelyek átszelik a folyót.
Számos nevezetesség várja még a vendéget Amiens-ben: a híres Musée de Picardie (Pikardiai Múzeum) gazdag gyűjteményével, bemutatva a tartomány fejlődését, egészen a kezdetektől, amit 1855 és 1867 között építettek és III. Napóleon avatott fel. Franciaország egyik legszebb múzeuma, nem csak kiállításai révén, hanem kertjeinek és homlokzati épületinek építészeti egységességét tekintve is.
Vár bennünket a Jules Verne (Verne Gyula) emlékház nagyszerű kiállításaival, ahol az író személyes tárgyait, bútorait, könyveit, kéziratait lehet megcsodálni. Verne Gyula, akinek nevét is lefordították magyarra, a legolvasottabb, legnépszerűbb francia írók egyike. Az Université de Picardie (Picardiai Tudományegyetem) egyik épülete is Verne Gyula nevét viseli, ez a hagyományos téglából, de modern építészeti stílusban megépített, harmóniát sugárzó építmény, amely arról is híres, hogy sok magyar hallgatója van. Verne Gyulát nagy tisztelet övezi Amiens-ben. Amiens-i kötődéséről röviden csak annyit, hogy egy Amiens-i özvegyet vett feleségül, a város megbecsült képviselője volt itteni élete folyamán, róla nevezték el az Amiens-i Cirkusz épületét, és síremléke is itt van a város egyik különleges hangulatú temetőjében, a Madeleine-ben. Egy múzeum is viseli nevét, ahol a háromdimenziós technika segítségével képzeletbeli utazásokat tehetünk a Nautilus hajón, vagy az általa elképzelt „űrhajón” a holdra, vagy a föld körül.
Világszerte ismertek az Amiens-i Bábszínház előadásai az állandó figurákkal, Lafleur-rel és Sandrine-nal, akik 1811 körül születtek meg a Saint-Leu negyedban. A házaspár örökös civódásait, szerelmi háromszöget, az udvarló Tchot Blaise, mutatnak be, hiszen Lafleur egy örökké vidám, hangoskodó alak, akinek a jelmondata: Jót inni, jól enni és semmit sem csinálni. Egyik előadásukon én is jelen voltam, értékeltem is a művészek munkáját, akik nagyon ügyesen rángatták a bábfigurákat a zsinórokon, így keltve őket életre és megszólaltatták őket, de a szövegből nem sokat értettem, mert pikárdiai nyelvjárásban folyt a beszélgetés. Nagyon tiszteletre méltó, hogy a tartomány figyelmet fordít a hagyományok megőrzésére, még a nyelvet illetően is. Néhány iskolában egyre nagyobb figyelmet kap a pikárdiai nyelv és oktatják is az érdeklődőknek. De jóval a bábfigurák előtt, La Fontaine is használta a pikárdiai nyelvet néhány meséjében, mint például „A farkas, az anya és a gyerek” címűben.

Szólj hozzá!