Megemlékezés a könyv világnapjáról

Megemlékezés a könyv világnapjáról

A könyv világnapja április 23-án van. A könyvekre és az olvasásra azonban ne csak ezen a napon figyeljünk! Hanem egész évben! Ami engem illet, az irodalom, az olvasás iránti érdeklődés valószínűleg velem született. Amikor ez kiegészült idegen nyelvek ismeretével is, ez az érdeklődés szinte rajongássá vált. Szinte mindig olvastam: azt is, ami kötelező volt, vagy esetleg kicsit unalmasabb. Az író iránti tiszteletből. Valamiképp megéreztem, milyen nagy dolog egy egész regény megírása. Így sosem hagytam félbe könyvet. Amikor férjhez mentem, semmink sem volt a férjemmel, csak egy nagy bőrönd könyv. Azt cipeltük egyik albérletből a másikba. Azután, amikor hosszú éveken át magamra maradtam a nagy kertes ház és udvar minden munkájával, a házat elcseréltem egy panellakásra. A fiatalok, akikkel cseréltem, segítettek felcipelni a könyveimet, szerencsére csak a magasföldszintre. És a bútorokat is, mert akkor már az is volt. A fiatalember megkérdezte, hogy minek ez a sok könyv ebben a digitális világban. Nekem kell a könyv, közöttük telt az életem. Rosszul lennék, ha nem látnám őket. Ragaszkodom hozzájuk mind a mai napig. Nyugdíjba vonulásom után azonban már másképp olvasok, lassabban, igényeimet jobban figyelembe véve, néha jegyzetelgetek is, elgondolkozom a lelkemet megragadó gondolatokon és próbálom bevésni az elmémbe. Nem érdekel már annyira az idő, amit erre fordítok, az idő úgyis eltelik, szétfolyik, nem törődve azzal, ki-ki hogyan tölti el. Azután alkottam egy facebook oldalt „A könyvek üzenete” címmel, ahol az általam elolvasott könyveket ajánlottam ismerőseimnek. Megmondom őszintén, nem volt sok lájkom. Kétszer indítottam újra az oldalt, ma már nem írogatok oda. Az ötletet egyébként egy pályázati kiírás adta nekem, ahol a pályázó feladata is ehhez hasonló: egyenként kb. 10-15 sornyi ismertetőt írni tíz olyan könyvről, melyet a pályázó szerint mindenkinek el kellene olvasnia, ami közel áll hozzá, amit alapműnek tart, vagy ami az ő számára valamikor sorsfordító jelentőséggel bírt. A pályázónak elsősorban nem tartalmi ismertetőt kellett írni, inkább azt kiemelni, hogy miért érdemes az általa ajánlott írásműveket elolvasni másoknak is. Nos én is megírtam az ajánlásomat a tíz könyvről és azután a már jelzett facebook oldalon folytattam az ismertetéseket. Az a könyv is bizonyára ott lenne „A könyvek üzenetében”, amelyet ma szeretnék a figyelmébe ajánlani a kedves olvasónak. Valérie Perrin „A vasárnap koldusai” című könyve. Már a címe felkelti a figyelmet, a koldus szó nincs a francia címben, ami szó szerinti fordításban így hangzik „A vasárnap elfelejtettjei”. Tudom, ez így nagyon magyartalan, de nagyon is kifejezi a regény tartalmát. A cselekmény több szálon fut, többek között egy öregek otthonában játszódik, ahol az idős emberek mindig megérzik, amikor eljön a vasárnap és a recepcióban összegyűlnek, lesik az ajtót, várják a látogatókat. Az egyik segédápoló egy fiatal lány, Justine, akinek Helène, az egyik idős hölgy elmeséli az életét. Több sors fonódik egybe a regényben. Több szerelem története. És van még egy főszereplő, egy sas, akinek a kiléte csak a mű végén derül ki. Nagy meglepetés lesz! Mint, ahogyan Justine nagypapájának egy egész életen át eltitkolt szerelme is.
Az említett regény egy gyönyörű könyv az emlékezetről, múltbéli és jelenleg megszületendő, valamint reménytelen szerelmekről. Mindez egy csodálatosan szépen, meghatóan megírt stílusban. Az egyik legszebb és legmeghatóbb könyv, amit valaha is olvastam. Az írónő nagyon jól bánik a szavakkal, a regény minden mondata szívből jön és szívhez szól. Az érzékenységgel és költőiséggel megírt történetek először meghatják, esetleg meg is ríkatják az olvasót, azután elgondolkodtatnak az élet igazságosságán vagy éppen igazságtalanságán.
A könyvet a születésnapomra kaptam ajándékba kis családomtól, akik jól ismernek, ha ezt a könyvet ajándékozták nekem. Ami több mint egy könyv számomra. Ami több mint ajándék. Egyrészt, mert olyanoktól kaptam, akik a legkedvesebbek nekem, másrészt mert a könyv olyan, ami nagyon kedves lett nekem. Tegnap kezdtem el olvasni, mára be is fejeztem. Könnyű olvasni, mert ha elkezdi az ember, nem tudja többé letenni. Feltettem a könyvespolcomra Valérie Perrin másik két magyarul is megjelent kötete mellé. A „Másodvirágzás” és a „Trió” mellé. Szinte sajnáltam, hogy a végére értem. Ahogy ismerem magam, hamarosan újra el fogom olvasni, hogy újra elmerülhessek a világában, hogy újra érezzem azt a csodát, ami annyira jellemző erre a könyvre. A csoda, ami egyúttal megnyugtatja, de fel is kavarja az érzelmeket. Nem is tudom, melyik szerelem fogott meg leginkább. A már-már demenciába hajló tengerparti hölgy erős széllel is szembeszálló szerelme? A fiatal segédápolónőnek, akit annyira szeretnék boldognak látni, hirtelen a semmiből előtörő szerelmi érzése? Vagy Justine nagyapjának titokzatos szerelme, amit egy életen át cipel a szívében? Mindhárom egyaránt. A könyvet elolvastam, megsimogattam a lapjait, a fedelét és sok varázslatos történettel gazdagodva feltettem a polcra. Biztos vagyok benne, hogy nem lepi be a por.

“Megemlékezés a könyv világnapjáról” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Gyöngyi! Köszönöm észrevételedet a könyvvel kapcsolatban. Igazad van, mindenkinek más-más dolog tetszik. A történetek is meghatóak ebben a regényben, de engem az írónő stílusa ragadott meg elsősorban. Igen, azok a mondatok, amiket te is aláhúztál.. Úgy érzem, nincs egy felesleges szó, mondat benne. A szavaival annyi mindent tud érzékeltetni, hogy szinte le sem kell mindent írnia! Lehet, elfogult vagyok az írónővel szemben, mert nekem a Másodvirágzás és a Trió is nagyon tetszett. Egyszerű emberek élete érdekes történetekbe foglalva, a szókincsével elvarázsol, hol felkavar, hol megnyugtat. Én nagyon át tudom élni. Az Ahol a folyami rákok énekelnek regény számomra is szenzációs élmény volt. A filmet is megnéztem, de a film mindig más, mint a könyv. Azért tetszett. Rengeteget olvasok, mióta nyugdíjas vagyok, de nem akarom itt felsorolni, miket. Világ- és magyar irodalom vegyesen. További jó olvasást kívánok neked és jó éjszakát! Szeretettel: V. Erzsébet

  2. Most olvasom ezt a könyvet, és valóban nagyon jó, bár nem annyira, hogy este ne tudjam letenni és ha hajnalig tart is, elolvassam végig. Pedig már nem sok van vissza. Mindenesetre több mondatot is aláhúztam benne, ami nagyon tetszik pl. “Nem mondhatom, hogy rosszul bánnak velünk, csak éppen nincsenek jelen. Mindig odahaza vannak, de a helyiségek mégis üresek. Ott ülünk az asztalnál, de mintha nem étkeznének velünk.”
    Persze nem vagyunk egyformák, nem mindenkinek tetszik ugyanaz, mindenesetre csak ajánlani tudom elolvasni, mert valóban megható, ahogy Helene várja a férjét a tengerparton, vagy ahogy a kis öregek várják a látogatókat vasárnap. Lehet, ha már eljutottam a végéig, még több emlékezetes történet marad meg belőle.
    A Másodvirágzást nem olvastam, mert nem szeretem a temetőt és az azzal kapcsolatos dolgokat.
    Sok jó könyvet olvastam mostanában, de talán az, ami leginkább megmaradt bennem az az Ahol a folyami rákok énekelnek, de a Lisa Scottoline – Örök c. háború alatt játszódó regényéből is sokszor eszembe jutnak jelenetek.
    Fgy

Szólj hozzá!