Baráti összejövetel
Kesztyűs Ferenc festőművész galériájában
Ismét meghívást kaptunk dr. Kesztyűs Ferenc többszörös nemzetközi díjas festőművész budapesti galériájába.
A jogász, művésztanár, újságíró végzettségű Mester Damjanich utcai galériájába ellátogatni mindig nagy élmény. Ez természetesen az idén sem volt másképpen, amikor Tóth Tibor Tibiton előadóművész autójával Székesfehérvárról elindultunk megköszönteni a 91 éves alkotó művészt, aki már nagyon várt bennünket, hiszen betegségek és egyéb elfoglaltságok miatt többszöri időpont módosítás után jött össze a találkozó.
Lovag Sipos Marival, az Ősfehérvár Alkotóközösség (ŐsfAlköz) vezetőjével, az országos Cserhát Művész Társaság elnökségi tagjával, a Délibáb című irodalmi-művészeti folyóirat főszerkesztő-helyettesével, Tóth Tibor feleségével, Andreával és jómagammal érkeztünk meg Budapestre, Feri Bátyánk galériájába. Budapesten csatlakozott hozzánk lovag Gyárfás Tamás költő író, az ŐsfAlköz és a Cserhát oszlopos tagja, lovag Bornemisza Attila költő, író, vallástörténész ,esztéta, a Cserhát Művész Társaság elnöke. Egyenesen a Liszt Ferenc Repülőtérről érkezett berlini vendégszerepléséről ifjú Domahidy László nemzetközi hírű operaénekes, anno a Kesztyűs Ferenc Baráti Kör egyik fő szervezője, alapítója.
Így tehát teljessé vált a „csapat”, hogy tiszteletét tegye Kesztyűs Ferencnél.
Az idős mester, az immár 65 éve működő Kesztyűs Ferenc Nemzetközi Képzőművészeti Magániskola és Műhely alapító igazgatója, képzőművész tanára nagy szeretettel és vendéglátással fogadott bennünket.
Megköszöntöttük a 91. születésnapja alkalmából, átadva ajándékainkat. Feri Bátyánk, jó szokásához híven, ezúttal is a nekünk készített alkotásaival, tűzzománc kerámiáival lepett meg bennünket.
A bensőséges baráti beszélgetésen felelevenítettük a különböző kiállítások, összejövetelek emlékezetes pillanatait. Szó esett a jövő terveiről is.
Sipos Mari elmondta, hogy 2024 szeptemberében székesfehérvári kiállítására hívták meg Kesztyűs Ferencet.
További jó erőt, egészséget, alkotó kedvet kívánva elhatároztuk, hogy hamarosan újra találkozunk majd a királyok városában, az ősi Alba Regiaban. A továbbiakban pedig majd készülünk a Mester 92. születésnapjára.
Csató József