Vönöck régészeti leletei, vönöcki népi mondák, Szili Pál emlékezete
II.
Vönöck egyedülállóan ősi falu. A Magyar Királyság területén nem fordult elő még egy Vönöck nevű település. A falu tehát nevében, de történetében is ritka, egyedülálló. Ősi, sőt őskori település. Az 1950-es években a Bávánd dűlőben talált csiszoltkő-korszakbeli leletek bizonyítják ezt. Aki mesél nekünk a község régészeti leleteiről, a szájhagyomány által megőrzött mondákról, nem más, mint a vönöcki iskola egykori tanítója Németh Ferencné Gitta néni. Gitta néni a kezünkbe adja a csiszoltkő-leletet, melyből egy darabot kedves történelemtanára Németh Zoltán tanár úr mentett el számára a közül a két kő közül, melyet a kulturális szervek a községre hagyományoztak. Annak idején ezt a követ minden vönöcki diák megérinthette, szemügyre vehette. A másik darabot a helyiek beépítették a Kultúrház lépcsőjébe. A többi a jánosházi múzeum kiállítását gyarapítja.
Eleinte illírek, szkíták, majd Kr. e. 400 körül kelták laktak a vidéken. Ebből az időből agyagedény leletei is vannak a községnek. Kr. e. 20 körül a rómaiak foglalták el a vidéket.
Feltártak Vönöck közvetlen környezetében egy római „hadiút” maradványt, továbbá 1960-ban a vönöcki Kultúrház építése során az egyik nyárfa kidöntését követően előkerült a föld alól egy római katona sírja, akit a lovával együtt temettek el. A római kultúra hagyatékát a szombathelyi Savaria Múzeum őrzi.
A rómaiakat a hunok, majd a germán longobárdok váltották fel, később az uralmat mintegy 250 évre az avarok vették át. Őket követték a szlávok. A vönöcki monda azonban mégiscsak a törökök megjelenéséhez kapcsolódik. A XVI. század elején jelentek meg a török hadak. Több alkalommal is átmentek a falun, és pusztították azt. Mégis figyelemreméltó, hogy Vönöck csak Pápa török kézre kerülésekor került a meghódított falvak közé. A dokumentumok szerint a lakosság a cseri erdőbe menekült, itt tengette életét. Lássuk, hogyan emlékeznek erre az időszakra a vönöcki emberek:
„ A helyi lakosok menekülésük alkalmával, amit tudtak, kivittek az erdőbe, azonban egy idő után elfogyott az élelmük, akkor már gyökereken, fakérgen éltek. Három asszony bejött a falu legszélső házába, ahol nekiláttak szaladost sütni. A szalados egy csíráztatott gabonafélékből készült édes lepény, a magyar parasztkonyha egyik legrégebbi édes süteménye. A régi házaknál a zsúp között távozott a konyhából a füst, melyet a törökök észrevettek, és azon nyomban betörtek a házba. Az egyik asszony a török képébe vágta ezt a szaladost, a maradékot pedig kivitte a falu népének. Hát így menekült meg Vönöck a török uralomtól.
A szaladost minden tanévben megsütöttük diákjainkkal – meséli átszellemülten Gitta néni-mi búzát és árpát csíráztattunk hozzávalónak.
Egy híres ember erősen kötődik még Vönöckhöz. Ő nem más, mint Szily Pál evangélikus tanító, az 1848-49es forradalom és szabadságharc résztvevője. A harcok során megsérült, az arcán látható hatalmas vágásnyomot szakállával próbálta eltakarni. A vönöckiek szerették, igazságos, jó embernek tartották, tartják ma is. A március 15-i ünnepséget követően minden évben meglátogatják a temetőben Szily Pál sírját, virágcsokorral emlékezve a hős vönöcki tanítóra.
Írásunk harmadik részében a vönöcki egyházi felekezeti iskolák, maga a vönöcki oktatás történetébe, az egykori élmény dús vönöcki diákélet mozgalmas hétköznapjainak emlékébe vezetjük be olvasóinkat.
Szipőcz Judit