Fodor Gyöngyi – Mákvirág és Zöld Málna
Rettenetesen édesszájű vagyok, még Gombóc Artúron is túlteszek, ami meg is látszik rajtam. Csokoládék, fagylaltok, jégkrémek, sütemények és torták édesítik meg a mostanában kissé keserűbb napjaimat. Minden évben nagy érdeklődéssel figyeltem a magyarországi Ország Tortája versenyt, de idén abban a szerencsében volt részem, hogy éppen akkor voltam Magyarországon, amikor már a nagyközönség is megkóstolhatta a 2024-es év remekeit néhány cukrászdában. Különösen a Mákvirág elnevezésű alkotásra fájt a fogam, mert a következőt olvastam róla: Mesebeli torta, melyben gyermekkorának meghatározó ízei fogócskáznak. A fehér csokoládé krém lágy textúrája mellett ott szalad a fanyar fekete ribizli ízvilága, a mandulalisztes mákos piskóták és a fekete szezámmag grillázs ropogós élménye.
Ezt bizony nem lehet kihagyni!
Hévízen voltunk pár napos kikapcsolódáson, feltőltődni, s hogy még teljesebb legyen az a pár nap, megkoronáztuk azzal, hogy Budapestre visszatérőben megálltunk Balatonlellén a híresneves Márton cukrászdánál, mert azt olvastam az interneten, hogy ez a hely egyike lesz azoknak a helyeknek, ahol a Mákvirág is kapható. Sokan voltak, és bizony legtöbb ember ugyanazért tért be a cukrászdába, mint mi, a szép üveges hűtőpultban ott sorakoztak a szemet, szívet, szájat elvarázsló igazi csodák. Borsos áruk ellenére vettünk is belőlük, Mákvirágot és cukormentes Zöld Málnát is. Mmmm… A Mákvirág mennyei!
Persze a Zöld Málnáról sem mondhatok rosszat, még akkor sem, ha nekem, az édesszájúnak persze, hogy nem volt eléggé édes, viszont küllemre nagyon szép, teteje piros, mint a málna, középen zöld, mint a pisztácia, színek játéka. A zöld pisztácia édesebb ízét a málna zselé fanyarabb íze egésziti ki, és még rózsavíz is van benne, ahogy a leírásban olvasható. Nagyon kevés benne a szénhidrát, bátran fogyaszthatják a cukorbetegek és fogyókúrázók is.
Kedves édesszájúak és nem édesszájúak, ha még nem kóstoltátok ezeket a finomságokat, ajánlom, hogy tegyétek meg!