Könyvajánló
Anne Sverdrup-Thygeson: Terra Insecta
Végére értem ennek a csodás, olvasmányos és jó humorú ismeretterjesztő könyvnek. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtam? Az biztos, hogy a rovarokkal, s főként a darazsakkal szembeni félelmem továbbra sem múlt el teljesen, viszont nagyobb tisztelettel viseltetek az állatvilág legnépesebb osztálya iránt, s még az utcán is meg-meg állok, hogy figyeljem a hangyákat, a méheket, vagy bármelyik képviselőjét az aprónépnek.
Mi az, ami a leginkább megfogott a kötetben? Az, hogy bár sokan undorodnak az ízeltlábúaktól, mégis érdemes velük foglalkozni. Szerves részét képezik az ökoszisztémának, emellett egyedien furcsák és különlegesek, a maguk módján szépek, sokat tanulhatunk tőlük az élet minden területén és sokat is köszönhetünk nekik.
Annyi érdekességet tárt elénk az írónő, csak kapkodtam a fejem és felsorolni is nehéz lenne, mennyi új ismerettel lettem gazdagabb. Csak néhány példa a sok közül: a rovarok 479 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön, a dinoszauruszok kora előtt. Kész feltalálók, a darazsak például jóval előttünk feltalálták a papírt, a hangyák pedig bevezették az állattenyésztést. Rájöttem, hogy olyan alapvető jelenségek hátterét sem ismertem, mint az, hogy miért zöld a rovarok vére, ill. honnan ered a latin insecta elnevezés. Lenyűgözve olvastam, hogy a legapróbb rovar, a parányfürkész mindössze 0,16 milliméter nagyságú, a leghosszabb a kínai botsáska a maga 62,4 cm-es hosszával, a legnehezebb pedig kétségtelenül a góliátbogár, melynek 100 grammos súlya megközelíti a fekete rigóét.
Minden aspektusból betekintést nyerhetünk a rovarvilágba, méghozzá közérthetően, érdekes tényekkel, vicces hasonlatokkal kiegészítve. Fontos, hogy illusztrációkat nem tartalmaz a kötet, ám ez cseppet sem zavaró!
Mindenkinek tudom hát ajánlani, főleg aki fél vagy irtózik a rovaroktól: garantáltan megváltozik majd a véleménye. Hiszen az ízeltlábúak a Föld minden szegletében előfordulnak, meghatározzák az életünket, s még ha nehéz is elismerni, nélkülük képtelenek lennénk a túlélésre. Ahogy a cím is sugallja: ez a bolygó az övék.
Kedvenc idézeteim:
„Két oka van annak, hogy Beyoncé-bögöly ezt a nevet kapta. Egyfelől 1981-ben, az énekesnő születési évében gyűjtötték be, bár csak sokkal később adtak nevet neki. Másfelől – és ez a fontosabb – nagyon szép a hátsó fele. Az aranyszínű szőrök elrendezése a farán a névadó kutatókat a művésznő hátsójára emlékeztette, amikor szoros, csillogó, dívás öltözetben jelenik meg.”
„Ha a fajdiverzitást nézzük, az emberiség sehol sincs.”
(Írta: Jámbor-Brém Zsuzsanna)