Vizkeleti Erzsébet
Kirándulások Erdély szép helyein
1. rész – Indulás és Kolozsvár
- októberében egy csodálatos utazásban volt részem, amikor végre megismerhettem a varázslatos Erdély egy kicsiny szeletét, amire már oly régóta vágytam. Egy kedves kollégámmal kaptuk azt a megtisztelő feladatot, hogy iskolánkat képviseljük azon a testvérvárosi találkozón, amely ez alkalommal Székelykeresztúron zajlott, az erdélyi és a francia testvériskolánk képviselőinek részvételével. Ebben az írásomban, az utazásunk közben megismert nevezetességek megemlítésével, a számunkra készített programokon és kirándulásokon való részvétel újraélésével szeretném bemutatni minden kedves érdeklődő olvasónak az ottani vidéket. Egyúttal mellőzöm a munkaértekezletek eredményeinek ismertetését. Azóta többször is jártam Erdély különböző részein, de ennek az első útnak az emléke él bennem a legelevenebben.
Október 8-án a kora reggeli órákban indulunk, hiszen hosszú utazás áll előttünk. Sofőrünk, iskolánk mikrobuszának gyakorlott vezetője és kollégám jól ismerik az utat, már nem először teszik meg ezt az útvonalat. Közben felidézik a régi eseményeket, ismerősöket, mesélik nekem az emlékeket. Erdélyről már sok útleírás, élménybeszámoló jelent meg és mindenki elragadtatással, a hagyományok és az itt élő emberek tiszteletének hangján beszél a táj szépségeiről, múltról és jelenről egyaránt. Persze a hagyományok megőrzése, azok tisztelete és az ember két egymástól elválaszthatatlan dolog, amelyek csak együtt létezik, egyik ad értelmet a másiknak.
Ha Erdélyre gondolok, a szomorú történelmi események mellett eszembe jut a gyönyörű táj, a kedves emberek, a honfitársaink, akik lakják, a sok-sok anekdota és legenda, amely az ottani élet vidám oldalát mutatják be. De az életnek, mint mindenhol, van szomorúbb, hétköznapibb oldala is. Ezt is tapasztaljuk, amint látjuk a házakat, az udvarokat, a földeken keményen dolgozó, nehéz paraszti munkát végző embereket. Mégis, mintha egy olyan érzésem lenne, hogy az emberek itt nem birtokolják az anyagi javakat, hanem a munkához való hozzáállásukkal, pozitív életszemléletükkel óvják-védik azt, amijük van. Rend és tisztaság van mindenfelé, ahová nézek. Dolgos, szorgalmas emberek laknak itt, akik nem csak a szorgos kezükkel, de a vidék- és munkaszeretetükkel is érlelik a termést. Mint a jó gazda a szemeivel. Ez az első benyomásom Erdélyről.
Székelykeresztúrig több nagyvároson át halad az út. Nagyvárad, Kolozsvár, Torda, Segesvár… Nagyváradnál eddig tovább még nem jutottam, pedig Erdély már régóta nem is számít külföldnek, az emberei szívekben pedig sosem számított annak. Kolozsváron megállunk egy nagyon kevés időre, lábainknak hiányzik már a menés, séta közben megnézünk két nevezetességet a város ezernyi látnivalója közül.
Kolozsvár – (Cluj-Napoca)
Mátyás király lovas szobra a Szent Mihály-templom déli homlokzata előtt áll. Fadrusz János leghíresebb alkotása, pályájának csúcspontja és megkoronázása. Az 1900-as párizsi világkiállításon aranyéremmel díjazott bronzból készült szoborcsoport ma is Kolozsvár főterén magasodik, és Mátyás király szülővárosának egyik jelképévé vált. 1902-ben állították fel. A bronz szoborcsoport közepén bástyaszerű alapzatról magasodik fel a király lovon ülő figurája. Alatta és körülötte hadvezérei, Magyar Balázs, Kinizsi Pál temesi bán, Zápolya István nádor, Báthori István erdélyi vajda állnak.
Mátyás király szülőháza (Str. Matei Corvin 6.) a XV. század első felében épült, egyszerű külsejű épület, szépen tagolt gótikus kapuval. A király születésekor az épület Méhffi Jakab szőlősgazdáé volt. Itt szállt meg Mátyás anyja, Szilágyi Erzsébet, s itt szülte meg fiát. A ház szobái boltozatosak, sok átépítés után is jellemzőek a középkori polgári építkezésre. Az épület falán bronz emléktábla van. Az 1940-es években Kós Károly restaurálta. Ez volt sokáig az Erdélyi Kárpát Egyesület székháza és híres múzeuma. Jelenleg az Ion Andreescu, román festőről elnevezett Képzőművészeti Főiskola székhelye.
Később láttuk útközben, szívünket az egyszerűség szeretete töltötte be.
Folyt köv…