Tárd szélesebbre toleranciaablakod!
Gondolatok a tolerancia nemzetközi napján
A tolerancia-ablak pszichológiai kifejezés arra utal, hogy a kül- és belvilág hatásaiból mennyit tudunk egészségesen elviselni és kezelni. Aki befogadóan, szélesre tárt ablakkal szemléli a világot, barátságosabb helynek látja, Aki csak résnyire nyitja, s onnan kémlel, ellenséget lát mindenütt. Mintha manapság szorosan zárva tartanánk tolerancia-ablakainkat!
Az emberiség történelme során, számos esetben szélsőséges módon tapasztalta meg az intolerancia veszélyeit. Mégsem tanultunk a történelemből.
Nem volt elég nekünk több millió égő áldozat, málenkij robot, kitelepítések, vallási konfliktusok, háborúk. Nem figyeltünk Jézus példabeszédére, az Irgalmas szamaritánusra, mely arra tanítana, hogy ne legyünk előítéletesek.
De nem hallottuk meg Ady Endre jajkiáltását sem, a Magyar jakobinusok dala című versében:
Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
Végül egy erős akarat?
Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
Mindigre egy bánat marad.
Hiszen gyalázatunk, keservünk
Már ezer év óta rokon.
Mért nem találkozunk süvöltve
Az eszme-barrikádokon?
Jajkiáltása szertefoszlott a ködben.
A gyűlölet mindig hangosabb, mint a szeretet halk szava.
A szent alázat, miről nagy királyunk, Szent István beszélt ismeretlen fogalommá válnak:
A mai valóságban, gyakran épp az ellenkezőt tapasztaljuk.
Széchenyi István írta találóan, hogy „szavak dagályától szédelgő nemzet ” vagyunk.
Sok problémáról azonban nem beszélünk, mélyen hallgatunk.
Sokakat hallgatni, rejtőzni tanított a történelem, az élet. Hallgatni, rejtőzni tanítottak a szülők, akiknek már gyermekkorukban rejtőzniük kellett, s akik fülében ma is visszhangzik a csendőr mondata, ami megváltoztatta nemzedékek életét „Csak a kisült kenyeret vihetik!”
Én már „oly korban éltem,” mikor nem számított a származás, legalábbis azt hirdették. Apró mondatok viszont bekúsztak tudatomba, s a félelem magjait ültették el.
Nem olyan rég néma döbbenettel olvastam egy több tízezres követői táborral rendelkező bejegyzését: „Kevert vérűek ne szóljanak hozzá!” Senki nem tiltakozott.
2024-ben Magyarországon, Európa közepén nem szólhatna hozzá egy poszthoz:
legnagyobb költőnk, Petrovics Sándor (Petőfi Sándor),
sem az Egri csillagok szerzője, Ziegler Géza (Gárdonyi Géza),
legnagyobb festőnk, Lieb Mihály (Munkácsy Mihály),
a nemzet csalogánya, Blaha Lujza, (tényleges neve Reindl Ludovika)
A tiltó listán szerepelne híres focistánk, Puskás Ferenc, születési nevén Purczeld Ferenc,
nagy humoristánk Hoffmann Géza (Hofi Géza),
de még Mindszenthy József bíboros is, akinek születési neve Pehm József.
Ezzel a mondattal kellene szembesülnie Nobel-díjasainknak, köztük még Szentgyörgyi Albertnek is, (édesanyja Lenhossék Jozefina.)
A listán szerepelne Szent István királyunk fia, liliomos hercegünk, Szent Imre is, édesanyja ugyanis Bajor Gizella. Ezt a listát is hosszan sorolhatnám.
„Elsősorban ember vagyok, másodsorban x nemzet tagja”
Így olvastam valahol, s vallom ma is. Mégsem lehet szabadulni ezektől a mondatoktól.
Akik kimondják, leírják, harsogják, belegondolnak abba, hogy kiket sértenek???
S régi nagyjaink, vajon ők, hogyan élték meg kettős identitásukat?
Őket is inkább rejtőzni tanított az élet? Hiszen más név alatt rejtőztek.
November 16-a a tolerancia nemzetközi napja.
Nem hiszem, hogy benne lenne a köztudatban, magát a fogalmat is többen félreértik.
Úgy gondolom, nem ünnepelni kellene, hanem gyakorolni, s József Attila szavaival:
„Rendezni végre közös dolgainkat!”
Olyan nagy álom, hogy együtt énekeljük a szeretet dalát???
A gyűlölet mindig hangosabb, mint a szeretet halk szava???
Kedves Éva!
Igazad van! Manapság sok emberből hiányzik a tolerancia. Miért is? Hű, sok oka lehet, nem is találgatom. Amióta egyik neves politikusunk kijelentette, hogy „minden ember annyit ér, amennyi pénze van”, a tolerancia szintünk minimálisra csökkent. Pedig ami igazán fontos és szép az életben, annak többsége nem vehető meg a plázában és másutt sem.
Ezért írunk, hogy próbáljuk meg minden olvasóból előcsalogatni a lelke mélyén meghúzódó emberi értékeket.
Szeretettel: Joli
Kedves Éva!
Jó a cikk, remek meglátások vannak benne. Mélyen egyetértek ezzel a gondolatoddal:
„Úgy gondolom, nem ünnepelni kellene a toleranciát, hanem gyakorolni,”
Szeretettel: Gyöngyi