Szép városok Európában 1. – Nagyvárad

Vizkeleti Erzsébet
Szép városok Európában 1. – Nagyvárad

Számomra az egyik legszebb és legvonzóbb város Európában Nagyvárad. Nem csak irodalmi és történelmi vonatkozásai miatt, hanem fekvése, építészeti sajátosságai és az itt élő emberek kedvessége miatt is. Többször is jártam ebben a városban, de a legemlékezetesebb utazás az volt, amikor tanári pályám vége felé, a nyugdíjazáshoz közeledve a Rákóczi Szövetség nyújtotta pályázati lehetőségek keretein belül iskolánk tanulóit kísérve részt vehettem egy nagyszerű kiránduláson.
Március 15-én kora reggel indultunk el Karcagról egy vadonatúj, kényelmes autóbusszal, úticélunk, Nagyvárad felé. Közülünk már többen is jártak ebben a varázslatos városban, Ady Endre „kis Pece-parti Párizsában”, mégis vártuk a megérkezést, újabb élményeket remélve. Megérkezve a Sebes-Körös partján fekvő városba, várt minket lelkes idegenvezetőnk, aki egy nyugdíjas tanár úr volt, és aki nagyon jól ismerte a város minden nevezetességét és a hozzájuk kapcsolódó történeteket. Nagyvárad, románul Oradea, a romániai Bihar megye székhelye, a város körülbelül 200000 főnyi lakosságából közel 50000 fő magyar anyanyelvű.
Elsőként a festői szépségű Sebes-Körös mentén sétáltunk, ahonnan megcsodáltuk a folyó mentén található szép épületeket, többek között a Városházát és a Szent László-templomot.

Innen az Ady Endre Líceum felé indultunk, de menet közben a jelenlegi Állami Színházhoz kapcsolódó anekdotákat is meghallgattuk. Az épületben működik a magyar nyelvű Szigligeti Színház és a román nyelvű Teatrul Regina Maria. A színház korábban Szigligeti Ede nevét viselte.
A monumentális épület kitűnik a környezetéből a „görögös” arcképpel.

A színház mellett található a híres Emke kávéház, ahol Ady megismerte szerelmét, Lédát és itt találkozott barátaival. A tanulóinkat figyelve, felfedeztem, hogy milyen érdeklődéssel hallgatják vezetőnket, aki szinte mindent tudott a nagy költővel kapcsolatban, még egy-két versének részleteit is beleszőtte a mondandójába. Olyan szemléletesen mesélt, hogy szinte magam előtt láttam Adyt, amint belép a kávéházba. A következő képen látható az egykori Emke kávéház jelenlegi épülete.

Nagyon tetszett nekünk Nagyvárad legpatinásabb magyar tannyelvű gimnáziuma, amely az 1771-ben alapított Orsolya-rendi zárdaiskola utódja és 1990-től viseli mai nevét. Az iskola igazgatónője kedvesen fogadott minket, pár szóval bemutatta az iskolát, ahol tanítás folyt aznap is, hiszen Romániában nem piros betűs ünnep március 15-e.

Ezután idegenvezetőnk segítségével, aki korábban ebben az iskolában tanított, bejártuk a híres gimnázium labirintusra emlékeztető folyosóit, megnéztünk néhány tantermet, laboratóriumot, a könyvtárat és a klubtermet, ahol éppen az iskolai március 15-ei ünnepség előkészületei folytak. A tanárok és diákok is nagyon barátságosak voltak. A könyvtárban lehetőségünk nyílt beszélgetni tanulókkal, akiktől sok érdekességet tudtunk meg a diákok mindennapi életéről, tantárgyaikról és jövőbeli terveikről. Tanulóink számára meglepő volt , hogy a könyvtár könyveinek száma úgy is szaporodik, hogy bárki felajánlhatja a már használt könyveit, folyóiratait. Az is érdekes volt számukra, hogy az ottani tanulótársaik négy idegen nyelvet tanulnak, több érdekes délutáni szakkör munkájában vesznek részt, szinte mindenki tovább szeretne tanulni főiskolán, egyetemen. Néhány fiatallal beszélgetve, elmondták, hogy nagyon szeretik az iskolájukat. Ezt az is bizonyítja, hogy a szűk folyosók komor falait és az osztálytermeket szép, ízléses rajzok, dekorációk és osztálytablók teszik színesebbé, valamint az iskola egész területén tisztaság, rend és fegyelmezettség uralkodik.

A gimnáziumból kijövet ideális helyet találtunk közös fotózáshoz: egy négyes szoborcsoportot, melynek először csak két alakját ismertük fel, Ady Endrét és Juhász Gyulát. Az idegenvezetőnktől azonban megtudtuk, hogy a másik két bronzszobor Dutka Ákost és Emőd Tamást ábrázolja. Ők négyen voltak 1908-ban a Holnap Irodalmi Társaság megalapítói és az első Holnap antológia kiadói. A szobrok nagyon népszerűek lettek körünkben és sok remek fotót készítettünk. A szobrász kívánsága, hogy a látogatókat is bevonja kompozícójába, valóra vált azzal, hogy a kávéházi asztal egyik székét üresen hagyta. Arra a székre bárki leülhet.

Ezek után a Nagyváradi Vár- és Várostörténeti Múzeum megtekintése következett hosszú séta után, amelynek során újabb nevezetes épületeket ismertünk meg. Megcsodáltuk például a Nagyvárad központjában található Fekete Sas palotát, a város egyik legismertebb, szecessziós stílusban épült nevezetességét. Nagyon tetszett nekünk, hogy három kijáratát üveg fedelű folyosó köti össze. A színes üvegtető és a csalogató kávézók sora a folyosókon hangulatossá teszik az épületet.

A délelőtti zsúfolt program után kellemes légkörben fogyasztottuk el magyaros ebédünket a Tavernában. Gulyásleves és túróscsusza volt ebédre. Teljesen otthon érezük magunkat. Jó volt ránézni a mohó étvággyal evő, a széltől kipirult arcú diákokra, akik nem csak “tuszkálták” az ételt, mint az otthoni menzán, hanem jó étvággyal elfogyasztották az egészet, még repetát is kaptak. Ebéd utáni kevés szabadidőnket a sétálóutca nyüzsgő világában töltöttük el.
Hosszú séta vezetett a Várhoz. A tavasz hírnökeiben nem csalatkoztunk. Délre már erősen sütött a nap és a megdöbbentően sok zöld övezetben, amely a városban található, már kinyíltak a hóvirágok és a tulipánok, a nárciszok és a százszorszépek is kezdték bontogatni szirmaikat. A parkok rendezettek, tiszták voltak, ötletesen elhelyezett szemetesládákkal próbálták az embereket rábírni, hogy azokba dobják a szemetet. Még kiszáradt fából készített könyvtartókat is láttunk, amelyek tele voltak könyvekkel, folyóiratokkal. A diákjaink nem értették, miért vannak ott könyvek. Még padok is voltak természetesen, ahová le lehetett ülni olvasni. Azok hozzák ki ide a könyveiket, akiknek már nem kell és aki szeretné, leveszi a “polcról” és beleolvas. Ha nem tudja végig olvasni, másnap idejön és folytatja. Az biztos, hogy ott találja meg, ahová letette. Zseniális elképzelés és kivitelezés.
Végül megérkeztünk a Várhoz, ahol történelmi időutazást tettünk a múltban. Nagyvárad a történelmet kedvelőknek is tartogat meglepetéseket. A város megalapítását visszavezetik egészen Szent Lászlóig, aki nemcsak megalapítója de később a város egyik védőszelleme is lett. Halála után a monda szerint itt helyezték végső nyugalomra. I. László magyar király 1083–1095 között építtette a monostort a mai vár helyén. A monostor védelmét feltehetőleg vizesárok, sövény- vagy palánkfal, később kőfal biztosította. A későbbiekben a várként használt épület többször elpusztult és újjáépült – tatárok kőhajító gépeikkel ostromolták, Ali bég támadta meg, Ali pasa hatvanezer fős seregével foglalta el. 1650 körül Bethlen Gábor újjáépítési terveinek köszönhetően nyerte el ötszögletű alakját és lépett elő Közép-Kelet Európa legnagyobb reneszánsz palotájává. A történelem folyamán több funkciót is betöltött (átmeneti láger, kereskedelmi raktár), amíg el nem nyerte mai rendeltetését. Napjainkban itt található a vár múzeuma, a városi múzeum, a kőtár, egy gasztronómiai kiállítás, valamint a céhek utcája és egy többfunkciós kulturális tér. A Csonka-bástyában kialakított nyári színházban a debreceni színtársulat szórakoztatja a magyar közönséget.

Az ezután következő ünnepi megemlékezés helyszíne a Szacsvay Imre jegyző szobra előtti tér volt. Érdekes volt hallgatni a cserkészek eskütételének szövegét, a Szacsvay Imre Általános Iskola és a Művészeti líceum tanulóinak műsorát, valamint diákok szónoklatait. Meghatottan éltük át, ahogyan Meleg Vilmos színművész elszavalta Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét. Az ezt követő koszorúzás alakalmával iskolánk képviselői is helyeztek el koszorút a szobornál. A rendezvénysorozat lovas huszárok vezetésével történő látványos fáklyás felvonulással ért véget, ami a Fő utcán át Petőfi Sándor szobráig tartott. Felemelő érzés volt számunkra, hogy a kisebbségben élő magyarokkal együtt vonulhattunk fel, átérezve nehézségekkel tele sorsukat. Úgy vettük észre, hogy nekik is tetszett jelenlétünk, a 37 karcagi tanuló és 7 pedagógus jelenléte, akik erősítették őket az ünneplésben.

A visszaúton egy játékos vetélkedőt szerveztünk tanulóink számára, amelyen keresztül meggyőződtünk arról, hogy mit tanultak, jegyeztek és tapasztaltak meg a nap folyamán hallottakból és látottakból. A kérdésekre jól válaszolók apró édességet kaptak jutalmul. Nekem és minden kollégámnak az volt a benyomása, hogy nagyon sok mindenre emlékeznek a tanulók és érdeklődésüket jobban fel lehet kelteni személyes élményekkel, mint az iskolapadban ülve napi nyolc-kilenc órán át. A tanítva tanulunk híres szentenciából költöttem is egy másikat, az utazva tanulunk mondást, hiszen ezt a kirándulást sohasem felejtik el, mert ők élték át személyesen, ott barangoltak az irodalmi és történelmi nyomok között, és megtapasztalták, mit jelent magyarnak lenni kisebbségként. A tizenhét kilométernyi gyaloglás után fizikailag elfáradva, de történelmi, irodalmi, művészeti ismeretekkel és sok személyes benyomással, élménnyel gyarapodva érkeztünk haza. És bár a tavasz még nem érkezett el igazán, a mi szívünkben már elindult a megújulás, amit a kabátjaink bal vállán gondosan elhelyezett kokárda is szimbolizált.

Cikkem megírásához az idegenvezetőnktől hallottak lejegyzése szolgált segítségként.

Fotók: részben saját készítésűek, részben Internetről valók.

Vizkeleti Erzsébet