Gondolatok iskolaügyben
„Végre ébredeznek a Szülők!
Napi 6-7 óra 2-3 dolgozattal!
Szerintetek ez normális?
Itt mindenki megbolondult?”
– Talán csak azok, akik kitalálták ezt a szörnyűséget. Ami szörnyűbb: az érintett gyerekek és szüleik is ‘jó úton’ haladnak a megbolondulás felé.
Eleve már az iskolaösszevonásokkal baj volt: magasabb osztálylétszám, pedig addig több idő jutott egy gyerekre, így hatékonyabb volt a tanítás, számonkérés… és persze kevesebb tanár.
Sehogyan se jó, a gyerekek gyermekkor nélkül nőnek fel, nincs idejük szaladgálni, kerékpározni, olvasni, játszani – este 10, és még nincs mind ágyban, mert „jaj, holnap történelemből témazáró és eddig a szintén holnapi matekdolgozatra gyakoroltam…” Aztán reggel fáradtan megy iskolába, a két dolgozatnál képtelen koncentrálni, sokkal nehezebb feladatokat oldott meg otthon készüléskor, itt meg a könnyebbeket is elrontja, történemből elkapja még a pánik is: hogy is van? pedig tegnap éjjel átnéztem és tudtam, eredmény: egyik egyes, másik alig kettes… sorolhatnánk. Nagyon elkeserítő a helyzet, sorra nő a depressziós tanulók száma.
Hogyan kellene ezen változtatni? Ötletetek van? Mert én csak azt látom, egyre nagyobb a teher mindenkin. E témában egyáltalán nem előre haladunk. Mi lesz így a gyerekeinkből?! Csupa idegbeteg, önbizalom hiányával küzdő felnőtt?!
Hihetetlen, hogy romba döntik elért eredményeinket és nagyon sokszor nem is a fontos dolgokat tanítják, s ahogy a tankönyveket nézem, érthetetlen módon nem az életkori sajátosságokhoz igazodva íródtak. Ki engedélyezte megjelentetésüket? Átnézették a gyerekekkel, tapasztalt tanárokkal, mint a legilletékesebbekkel kiadásuk előtt? Attól tartok, egyáltalán nem. Az is szörnyű, ahogy korlátozzák szellemi képességeik kibontakozását, például csak azzal a módszerrel szabad megoldaniuk egy matematika feladatot, amivel a tanár magyarázta az órán, ha rájönnek egy egyszerűbb megoldásra a gyerekek, áthúzza és egyes? Istenem, mi folyik itt?
Sok országban az életre, egymás tiszteletére nevelik a gyerekeket és az elvégzett munka örömére, például néhol takarító sincs, a gyerekek maguk takarítják az iskolát a tanítás kezdetekor és a végén is rendben hagyják el, és büszkék erre, hogy képesek rá. A fontos tanulnivalókat addig gyakorolják az iskolában, amíg mindenki meg nem tanulja, így olykor házi feladatot sem kapnak, tanítás után van lehetőségük egy boldog gyerekkorra – stressz helyett.
Nagyon elkeserít ez az egész helyzet nálunk. Ebben a kérdésben kellene támogatniuk illetékeseknek a tanárokat, diákokat és a szülőket, nem csupán anyagi támogatásokkal, gondolva elégedetten: de jót cselekedtem, nő majd a gyerekek száma! Erre a tévedésre végképp nincs mit mondanom, ha egyszer a pénz az úr, nem a józan átgondolással hozott intézkedések iskolaügyben. Hiába emelik a tanárok fizetését, ettől még nem lesz több IGAZÁN KIVÁLÓ pedagógus a pályán, csak… más kategóriába sorolhatók száma nő.
Kedves Marci, köszönöm hozzászólásodat, köszönöm a kiegészítést, teljesen igazad van! Jó lenne, de ha néhány megteszi, jön a megtorlás, vagy mi másnak nevezzem? Kilép a sorból? Másként tanít, sőt még nevel is? Na ne, menjen, nem közénk való! Így kénytelen végigélni, micsoda kultúrszeméttel veszik körbe a gyerekeket is. Mást nem tehet, csak a sajátjait próbálja jóra, szépre, valódi értékekre nevelni.
Csak néhány kiragadott példát írtam le környezetemből, de oldalakat lehetne teleírni e témában, bár jelenleg hiányozna belőle az utolsó fejezet: mert mint régen, mindenki félti az állását. De ez az oldal nem a politikáé, abba nem is mennék bele, csak olyan jó lenne együtt gondolkozva megoldási javaslatokat tenni!
Kedves Pilla! Teljes mértékig egyetértek a leírtakkal és a problémafelvetésekkel. Annyival egészíteném ki, hogy nagyobb hangsúlyt kéne fektetni az iskoláknak a klasszikus műveltség megismertetésére és megszerettetésére a diákokkal. A mai, a gyakorlatot istenítő világban, számtalan példa van a felnőttek szembetűnő műveltségbeli hiányosságaira vagy egyenesen hiányára. Gyakorlat, pénz, érdek az istenek! Miközben a klasszikus műveltség célt, értelmet, tartást és élethivatást adhatna, s nem utolsósorban intellektuális védőhálót is a sok leselkedő veszély és kultúrszemét ellen. Barátsággal: Marci