Petőfi nyomában
Petőfi Sándor! Van-e ki e nevet nem ismeri? Nevét és életének eseményeit jól ismerjük. Verseiben és naplójában addig szokatlan őszinteséggel festette le mozgalmas életét, alakját azonban a mai napig a titok köde szövi át. A mai napig sem tudjuk pontosan mikor és hol született és pontosan mikor tűnt el a segesvári csatatéren.
1895. előtt ugyanis még nem vezettek állami anyakönyveket. A felvilágosultabb családoknál a családfő a Bibliába jegyezte be a családi események helyét és idejét, csak a keresztelés időpontját lehetett biztosan tudni, mert erről az egyházak pontos nyilvántartást vezettek.
Petőfi István később emlékezett is rá, hogy nekik is volt ilyen bibliájuk ahová az ő születésüket apjuk bejegyezte, de ez a biblia a gyakori költözködések között elveszhetett. Csak annyi bizonyos, mert a keresztlevelet megtalálták, és az tanúsítja, hogy Sándort 1823. január 1.-én a kiskőrősi evangélikus templomban keresztelték meg. Születési helyéről sincsenek egyértelmű adatok. Első életrajzírója Gyulai Pál szerint Kiskunfélegyházán született. A szabadszállásiak állítják, hogy a kis jövevény az ő falujukba érkezett, (a családnak ott is volt háza) és azért keresztelték meg Kiskőrösön mert a gyermek olyan gyenge volt, hogy azonnal meg kellett keresztelni és csak ott volt evangélikus plébánia. A születési hely és időpont megjelölésében maga Petőfi is ködösített mert az iskolai okmányokban Kiskőrös mellett Szabadszállást, és Kiskunfélegyházát is feltüntette, amikor Sopronba katonának jelentkezett pedig öregítette magát.
Halála időpontja sem egyértelmű. A fáma szerint 1849. július 31-én tűnt el a segesvári csatatéren holttestét senki sem látta. Mivel nem tudták hogyan halt meg, nem látták a holttestét, hollétéről számos találgatás látott napvilágot. Egyik legismertebb, hogy eltűnése után Szibériába került hadifogságba, ott hunyt el, esetleg új életet kezdett.
Bár Petőfi szlovák származása vitathatatlan mégis ő az egyik legnagyobb magyar költőnk őt tekintjük az 1848. március 15-i forradalom egyik szellemi vezérének is. A Nemzeti Dal című ver-sét a Himnusz és a Szózat mellett tartjuk számon. Költeményei beépültek nemzeti kultúránkba, a hálás utókor emlékét ma is őrzi.
Ő az a költő, akit külföldön is jól ismernek: nemcsak Európában, Kínában is kultusza van, Pekingben és Sanghajban szobrot állítottak neki. Költészete tananyag a kínai középiskolákban.
Petőfi szülei
Ahhoz, hogy ezt a különleges képességű poétát jobban megismerjük szülei sorsával is foglalkoznunk kell. Édesapja Petrovics István szlovák származású volt és a színmagyarnak számító község-ben Kartalon született 1791. augusztus. 15-én. Nyolcadik gyermekként jött a világra. Azért született Kartalon, mert az édesapja Petrovics Tamás mészáros volt, és itt bérelt mészárszéket. A fáma szerint Petrovics István felmenői armális nemesek voltak bár ezt nem tudták, talán nem is akarták dokumentálni. Ez a téma Petőfi Sándort sem foglalkoztatta, szerette magát a „korláttalan természet vadvirágának” feltüntetni. a nép egyszerű gyermekének, aki a semmiből küzdötte fel magát. Ez nem így volt a valóságban. Akkor még jómódú szülei a kor viszonyait tekintve kiváló képzést biztosítottak számára és ő kivételes tehetségét szívós önképzéssel állandóan fejlesztette.
Petrovics István Kartalon végezte elemi iskoláit, de a szlovák mellett magyarul is jól tudott, ma-gát magyarnak vallotta. Ő is apja mesterségét folytatta. A mesterlevél megszerzése után rövid ideig vándorolt az országban. 1815-1817 között, – amikor Maglódon dolgozott – megismerkedett a vele egykorú Hrúz Máriával, aki a helybeli evangélikus lelkésznél cselédkedett és gyakran vásárolt nála.
Rögtön megtetszett neki a szép, dolgos cselédlány, udvarolni kezdett neki de ő egy csizmadiasegédbe volt szerelmes. Később fogadta el udvarlását miután korábbi kérője mást vett feleségül.
Hrúz Mária szülei is szlovák származású evangélikusok voltak. Édesapja Hruz János a necpáli kastélyban volt uradalmi cseléd. Mária Necpálon ( Túróc vármegye) született 1791 augusztus 26-án. Bár ötödik gyermeke volt szüleinek valójában első gyermekként nőtt fel, testvérei ugyanis kisgyermekkorban meghaltak A házaspárnak utána öt gyermekeke született. Mária Necpálon a szlovák evangélikus egyházi iskolában tanult meg írni olvasni magyarul csak fiatal felnőtt korában . Amikor 1813-ban a jobb megélhetés reményében Pestre költözött a családja. Mária nem tartott velük: Az Aszódon élő tanító nagybátyjához szegődött cselédnek. Mikor a nagybátyját Maglódra helyezték követte őket, később a maglódi evangélikus lelkész családjához ajánlották be. Itt ismerkedett meg Petrovics Istvánnal, akivel 1818. szeptember 15-én Aszódon házasságot kötöttek. Az esküvő után Szabadszálláson kezdték közös életüket Petrovics István ugyanis itt bérelt mészárszéket. Kemény munkával, ügyességgel leleményességgel a szegénységből a vagyonos polgárok közé emelkedett. Petrovics István nemcsak a „húsvágáshoz” értett. Később kocsmákat is bérelt és földeket is, ahol gazdálkodott. Sikeres vállalkozónak tartották, 1828-ban megkapta az önmagát megváltó szabad kiskun (redemptus ) címet is. Hruz Mária támasza volt mindenben,elkísérte a vásárokra,dolgozott a gazdaságban és a vállalkozásaikban is.
1821-ben már a kiskőrösi mészárszéket bérelte, ide telepedtek át a szabadszállási ingatlanukat, bérleményüket azonban megtartották. Az ambiciózus apa 1824. októberétől már két mészárszéket is bérelt Kiskunfélegyházán ezért itt folytatták életüket. Itt teltek gyermekévei a kis Sándornak és a két évvel később született öccsének, Istvánnak. Kiskunfélegyházára, erre a magyar, pontosabban kun városra Sándor mindig szívesen emlékezett. A Szülőföldemen című versében ezt írta: „ez a szép Kis-Kunság az én szülőföldem”. A tájat verseiben meleg színekkel, közvetlen hangon örökítette meg.
A költő diákévei
Petrovics Istvánnak megvolt a módja és a lehetősége, hogy fiait taníttassa. ”Tanuljatok gyermekeim, most még megtehetünk értetek mindent, de ki tudja hagyhatunk-e más maradandó örökséget, mint azt, amire taníttattunk? Megérezte sorsát mert nincstelen szegény emberként haltak meg mindketten.
A kis Sándor a szülők áldozatkészségének hála, kiváló iskolákat látogatott, 9 jó hírű iskolának volt tanulója. Nem volt eminens, de amelyik tantárgy érdekelte abban felülmúlta kortársait. Állandóan a könyveket bújta, nyelveket is tanult. 13 éves korában már verseket írt, olyan verseket, melyekkel tanárai és diáktársai elismerését is kivívta. A gondok akkor kezdődtek, mikor az aszódi líceumba került és ott elkápráztatta a színház világa. Színész szeretett volna lenni komoly elhivatottságot érzett hozzá pedig ehhez, mint később kiderült, semmi tehetsége nem volt. Az iskolába járást hanyagolta. kimaradozott, jegyei romlottak. Mikor szándékát, hogy színész lesz, tanárának is bejelentette, ő erről apját értesítette, aki rövidesen Aszódon termett, és néhány atyai pofonnal el-vette a kedvét ettől az általa haszontalannak tartott mesterségtől. A költő 10 évvel később írt versében így emlékezett apja szigorára „Első esküm” című versében:
„Itt tettem első esküvésemet
Hogy életemnek egy fő célja lesz
S ez : a zsarnokág ellen küzdeni.”
Petőfi már az iskolában, de érett korszakában is a szabadság világában élt és alkotott. Magánéletét, irodalmi és politikai tevékenységét is a szabadság jegyében tudta csak elképzelni. Talán azért reagált Petrovics István olyan hevesen a fia önállósulási törekvéseire mert 1838-ban tönkrement. Ebben szerepet játszott, hogy a nagy dunai árvíz házukat minden ingóságukkal együtt elvitte, továbbá, hogy egyik rokonuknak kezességet vállalt, aki nem tudott fizetni így őt terhelték meg a tartozásával. A legnagyobb probléma azonban az volt, hogy korábbi vásárlásait hitelekből fedezte és később nem tudta a hitelek részleteit határidőben fizetni.
Ennek ellenére támogatta a 16 éves fia továbbtanulását mert meggyőződése volt, hogy tanult emberként jobban fog boldogulni. A selmecbányai evangélikus líceumba íratta. Sajnos ekkor már sokkal szerényebben tudta támogatni, ám joggal elvárta tőle a jó eredményeket. Sándor verseivel az önképzőkörben egyre nagyobb tekintélyt szerzett, sajnos közben a tanulást ismét hanyagolta, színházba járt, kimaradozott. Kedvét szegte, hogy volt egy szlovák tanára, aki a szláv szellem nagy híve volt, és kedvenc tárgyából, magyar történelemből megbuktatta. Petrovics Istvánt ezek a rossz hírek nagyon felbőszítették, levelet írt fiának melyben kitagadta, és megtiltotta, hogy a jövőben a házuk küszöbét átlépje. Ezzel együtt azt a csekély anyagi támogatást is beszüntette, amit korábban biztosított . Sándor ekkor volt 16 éves, egyedül maradt a világban, élete további hat évében vándorolt az országban, próbált megélhetést találni, sokat nélkülözött, éhezett.
Petrovics István nagyon szerette gyerekeit, de lobbanékony természete miatt az ellentmondást nem tűrte. Ezt a természetet részben Sándor is örökölte, így dacosságával,gyakran összeütközésbe került apja szigorával. Hrúz Mária kedves, szelíd, férjét és gyermekeit odaadóan szerető anya volt aki fiait szeretetéről mindig biztosította, védelmezte őket az apai szigorral szemben is. Erre a védelemre Sándor különösen rászorult. A költő tisztelte az apját, de az anyját ezt a „legszeretőbb anyát” mély gyöngédséggel, tiszta szívvel szerette, érzéseit megható versekben örökítette meg. (Füstbe ment terv, Jövendölés, Fekete kenyér)
Sándor miután 1839-ben elgyalogolt Pestre, sikerült bejutnia a Nemzeti Színházhoz statisztának de tehetség híján nem kapott szerepeket, nem tudott a gázsiból megélni.
Sopronban felcsapott katonának, nem tudta azonban megszokni a katonaélet szigorát, és gyenge egészsége miatt sem tudott a követelményeknek megfelelni. Mikor elkapta a tífuszt ,másfél év katonáskodás után leszerelték. Ismét vándorszínésznek állt, kevés sikerrel. Leginkább tanulni szeretett volna, ám ehhez az anyagi alapok hiányoztak: nem tudott tanítványokat szerezni, hogy megélhetését fedezze. Pápán kezdett tanulmányait félbe kellett hagynia. Ekkor fordult figyelme a újra a költészet felé. Verseit elküldte több folyóirat szerkesztőjének, első verse 1842-ben jelent meg, melyet egyre több követett.1843 -ban már a Petrovics név helyett a Petőfi néven jegyzi verseit, ezen a néven robbant be a magyar irodalomba,
A siker évei és halála
Az apa és fia ellenségeskedése csak 1844-ben oldódott fel, mikor a költő Vörösmarty Mihály támogatását megszerezve ismertebb és versei által egyre népszerűbb lett. Állást is kapott a Pesti Divatlapnál, műveit sorra kiadták. Ő volt az első magyar író aki írásainak kiadásaiból meg tudott élni. Miután anyagi helyzete rendeződött szüleit halálukig támogatta, gyakran időzött náluk ,és boldogan sütkérezett a családi élet melegében, mikor elfáradt a sok munkában.
1846. szeptember 6-án Petőfi Nagykárolyba, a megyei tisztújításra utazott barátaival. Itt ismerkedett meg Szendrey Júliával, az erdődi Károlyi grófi uradalom jószágfelügyelőjének művelt lányával, aki első látásra megigézte. A báli ismerkedés után többször találkoztak. A szülők ellenállása miatt azonban csak egy év múlva 1847. szeptember 8-án köthettek házasságot. 1848. március 15-én elragadták a forradalmi események. A márciusi ifjak egyik szellemi vezére volt Jókay Mórral és Vasváry Pállal együtt. A nemzet kívánságait tartalmazó12 pontot, és Petőfi Nemzeti dal című versét nyomtatták ki elsőnek,a Landerer nyomdában mint a szabad sajtó termékét.
A szabadságharc kirobbanása után úgy érezte, hogy a hadseregben tudna többet tenni a hazájáért.
Szolgálatra jelentkezett egy debreceni zászlóaljba.,ahol századosi rangot kapott. Családját is Deb-recenbe menekítette. Itt született meg december 15-én egyetlen fia Zoltán.
A harctéren akart küzdeni ,ezért Kossuth Lajostól áthelyezését Erdélybe Bem tábornok mellé. Bem szeretettel fogadta a katonai fegyelmet nehezen viselő fiatalembert, őrnaggyá léptette elő és segédtisztjének nevezte ki. Utolsó napjairól annyit tudunk, hogy 1849. július 30-án Marosvásárhelyről elindult, hogy ismét csatlakozzék Bem seregéhez. Július 31-én reggel Segesvár környékén érte be,az oroszokkal küzdő honvédeket .Fegyvertelenül kóborolt a csatatéten, és még aznap délután nyomtalanul eltűnt.
Petőfi Sándor maga választotta magyarságát és művészi hivatását. Hazaszeretetből mégis olyan példát adott nekünk, magyaroknak, mely példa lehet napjainkban is. Naplójában így ír költészetéről:
„Lehetnek ékesebb nagyobbszerű lantok és tollak mint az enyém, de szeplőtelenebbek nincsenek, mert soha lantomnak egy hangját, tollamnak egy vonását nem adtam bérbe senkinek: írtam azt,amire lelkem istene ösztönzött, lelkem istene pedig a szabadság”
Pánti Irén