Az érdi Hóvári Zoltán festészete
Isten adott tehetséget, Hóvári Zoltánnak nem is akármilyet, nem is akármilyet. Hóvári Zoltán festményeinek meghatározói; rácsodálkozás a természeti, emberi, művészi szépségekre. Nem, valóban nem értem, míért hallgatjuk el, hogy lám itt van, itt Érden egy igazi festőművész, egy született, a zsigereiben, kezeiben, ujjbegyében, a szemében, a lelkében, szóval egész lényében benne a festés, a rajz szóval ő művész, festőművész. Azt hiszem nincs járatlanabb út a művészetnél, Hóvári Zoltánnak, ha ránézek egy alkotására nemcsak ámulok-bámulok, egyszerűen az az érzésem, hogy egy angyal irányítja a kezét, az ecsetét. Hóvári Zoltán festészetében nemcsak a részlet a valóság, hanem az egész, nem a panoramikus összeség, hanem a színek, kikeverte az érdi eget, érdi napszakokat, fellegjárások, viharok és fényzuhatagok árnyalatait, megteremtette a népéletképet, kicentizte és behozta a szokatlan távlatokat, mélységeket, borostyánkő ragyogásba foglalta a napfényreflexeket, megmentette Érd-felső vasútállomását, csodálatos egyszerűen hátborzongató ahogyan megfesti a természeti békét. Én még láttam azt az Érd-felső vasútállomást, de amint a festményre nézek kivilágosodik előttem és gondolatban ott állok várom a vonatot. Nagyon is összetetten viszonyulok a festményhez, s nem valamilyen felületi stíluseszközökkel, mint ahogy jónéhányan vélik. Hóvári Zoltán festészete mindenekelőtt arra ad számomra lehetőséget, hogy emlékezzem a múlt és a jelen közötti összefüggésekre. Hóvári Zoltán Érd festője, de csendben van, hallgatag, nagyvonalú rajztudással foglalja össze a táj vagy figurákat, mozgalmas, színes, derűs pikturája meghódítja az embereket. Az „érdisége”, a város örökkévalóságban vetített képének a megőrzése, illetve megteremtése tekintetében különösen kiemelhető, és példája kíván kiemelést. A festői táj és tárgy szépségét mindig a tájhoz, a tárgyhoz, a motívumhoz mérő stílusának éppen a gerinces művészemberi tartás és a mesterségbeli tudás tisztessége, becsületessége adja meg. Életöröm, életigazság, a teljesen ki nem mondott érzelmek nosztalgikus titokzatosságának az örömével, a rejtés és rejtőzés művészi izgalmával szembesülünk alkotásain. Igaz közel a főváros, de ő érdi, s éppen ezért vidéki, vidékiségénél fogva naivabb, líraibb mintha már a vérébe szívódott, idegeiben és agysejtjeiben vibrálna művészete. Hóvári Zoltán szerény, szinte idegesítő mennyire nem értékeli azt a nem mindennapi képességét, tehetségét amely benne van. Éli hétköznapi életét, ami nem baj, de nem tudtam rábeszélni, hogy kiállítsam csodálatos, szemet lelket magával ragadó festményeit. Csuka Zoltán arcképét személyesen kaptam tőle, de nem tudtam meggyőzni, hogy legyen egyéni kiállítása, sőt az utóbbi időkben csoportos kiállításokra sem add alkotásaiból. Ő nem pepecsel százszor megfestett témákon, hanem lendületesen fest, a naturalizmus részletkereső s szinte a természet hűbéri csábító lehetőségein túl ő a nagy, óriási nemes egyszerűségre, a valóságban millió részre fölaprózott formák egyetlen, tiszta összefoglalható lényegére törekszik.
Az érdi Hóvári Zoltán műveit nézve, úgy érzem, olyan szellemet-lelket megmozgató hatással van rám, ami boldoggá tesz , olyan hatást teremt, ami megválthatja mind az alkotói, mind a közönséget a kiürülés, a céltalanság, a magány, a kiszolgáltatottság, a közöny birodalmából. Tény én tisztelem Hóvári Zoltán munkásságát, lehetséges elfogult is vagyok vele szemben, az ő művészete nemcsak az érdi, nemcsak a magyarországi, hanem a nemzetközi áramlatok sodrában is, nemcsak megállná, hanem még ki is emelkedne, ehhez az kellene, hogy a művész művészetét megmutatná közönségének. A művész és a közönség egymásra találása Érd kulturális értékét is a fény felé emelné.
Feketegyarmati Sándor
Önarckép
Érd-Felső
Érd-Ófalu
Csuka Zoltán