Csenki Imre a zenetanár, a karnagy a, zeneszerző és népzenekutató emlékezete
„Rengeteg csoda volt életemben
Én ezeket predesztinációnak nevezem.
Erre a pályára voltam rendelve
Erre szült az édesanyám, erre nevelt a falum.”
/Csenki Imre/
Csenki Imre Kodály Zoltán tanítványa, és elkötetezett híve volt, élete végéig. Ahogy mesterének, neki is életcélja volt, hogy hazájában mindenkihez eljusson a letisztult,ősi népművészet és hogy Európa is megismerje a magyar nemzeti kultúra igazi értékeit.
Csenki Imre 1912. augusztus 7-én született Püspökladányban. Édesapja Csenki Imre, édesanyja Füzessy Vilma voltak. Édesapja református tanító volt, aki 50 évig gyakorolta ott hivatását,de nemcsak oktatott,de műkedvelő előadásokat szervezett , rendezett, kórust alapított és vezetett, haláláig tisztelet övezte, az iskolát, ahol tanított róla nevezték el. Fiát 6 éves korától zongorázni tanította, majd 7 éves korában beíratta a debreceni Zeneiskolába zongora szakra. Minden vágya és reménye, hogy zongoraművész váljon belőle,tanárai is tehetségesnek tartották. Tanárnője Bessenyeiné Fábry Vilma kérésére, aki egykor Bartók tanítvány volt, zongorajátékát Bartók Béla is meghallgatta,és tehetségesnek találta,de növendékének nem tudta felvállalni,mert éppen akkor 1933-ban indult,törökországi gyűjtőkörútjára.
Csenki Imre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Kodály Zoltán,Ádám Jenő,Bárdos Lajos, Vaszy Viktor,és Vásárhelyi Zoltán voltak a tanárai. Különösen nagy buzgalommal látogatta Kodály Tanár úr népzenei óráit. Öccsével, Sándorral a tragikusan fiatalon elhunyt cigányfolkór kutatóval cigány népdalokat gyűjtöttek. A Tanár Úr elismerte, és nagyra értékelte gyűjtőmunkájukat, sőt ő maga is megbízta őket cigány népdalok gyűjtésére Erdélyben. Élete nagy élménye volt, hogy főiskolás korában a Vaszy Viktor vezette főiskolai kórussal 1936-ban részt vehetett egy 40 napig tartó vendégszereplésen Amerikában. Ő is énekelt a kórusban, és másodkarnagyként vezényelhette is a kórust.36 városban léptek fel New Yorktól Chicagóig és a közönség mindenütt ünnepelte őket. Ők vitték el először Bartók és Kodály zenéjét Amerikába. A zongorázástól eltávolodott, átjelentkezett a Középiskolai Énektanárképzőbe, majd a Tanítóképző Intézet zenetanár szakát is elvégezte.1936-ban megházasodott, Sándor Magdát vette feleségül, aki haláláig hű társa volt. Házasságából 2 gyermek született a tragikusan korán elhunyt Imre, és Éva. Unokája Szilasi Alex a neves zongoraművész valósította meg ifjonti álmait.
A diploma megszerzése után 1937-ben a Mezőtúri Református Gimnáziumban kapott ének és zenetanári állást. Mezőtúron diákkórust szervezett, és olyan sikeresen vezetett, hogy rádiószereplésre is meghívták a kórust. Velük készült első lemezfelvétele is 1939-ben. Csenki Imre karnagyként találta meg azt a területet, ahol művészi tehetségét kibontakoztathatta. Megtalálta a legtökéletesebb hangszert, az emberi hangot, és a közös éneklés csodáját, a kórust. 1940-ben visszatért Debrecenbe az Alma Materbe a Református Kollégium Tanítóképzőjébe. 1940-ben megalapította és 1945-ig vezette az Egyetemi Énekkart. E kórussal elért sikerei ösztönözték arra, hogy létrehozza és megalapítsa a Református Kollégium vegyeskarát 1946-ban. Az akkori iskolarendszer nem alkalmazta a koedukációt, így az ifjúsági vegyeskar létrehozása úttörő gondolat volt. Felismerte, hogy az emberi hangszín teljes spektruma csak férfiak és nők közös éneklésében szólaltatható meg. A kórus felvállalta Bartók és Kodály műveinek megismertetését, népszerűsítését, de klasszikus egyházi műveket, madrigálokat, a szomszéd népek dalait, és más magyar szerzők műveit is műsorra tűzték.
E kórust 1 -2 év alatt már Csenki Kórusként emlegette a helyi zeneszerető közösség, és a szakma. Vezette még a kollégiumi Csokonai kórust, és a MÁV Filharmonikus Zenekart is. A debreceni évek nemcsak hazai sikereket hoztak számára, de felfigyeltek munkásságára külföldön is, vendégszereplésekre kaptak meghívást. Különösen sikeres volt a svájci turné, amely adminisztratív okok miatt nehezen indult, de végül a kórus diadalútja lett. 1950 döntő fordulat volt életében. Felkérték, hogy alapítsa meg a Magyar Népi Együttes Énekkarát, és legyen a művészeti vezetője. A felkérés előzménye volt, hogy megszervezte a Nékosz Zenei Kollégiumát, melyet hamar megszüntettek, de tehetségét elismerték, és ezen a területen kívánták kamatoztatni. A hivatalos kulturális vezetés az együttest szovjet példára szerette volna létrehozni, de Csenki Imre sajátos magyar utat választott. A kórus szívós munkával mintegy 600 műből álló repertoárt állított össze Palesztrinától Mozartig, Bartóktól Kodályig, és a siker nem váratott magára. A hazai és külföldi sikerek követték egymást. 1951-ben nagy sikert arattak a Világifjúsági Találkozón Berlinben, 1952-ben vendégszerepeltek a Szovjetunióban, Belgiumban, Prágában, és Pekingbe is eljutottak. Sikerei elismeréséül Csenki Imre 1952-ben Kossuth Díjat kapott, 1955-ben megkapta a Munka Érdemrend Arany fokozatát.
1957-ben azonban az Aczél nevével fémjelzett kultúrpolitika félreállította. Csenki Imre a hivatalos állásponttal eltérően ítélte meg a kórus feladatát, és műsorpolitikáját. Bartók és Kodály a népművészetben a közösség erejét a tiszta és erőteljes formavilágot ragadta meg, így tudták a népművészetet a modern törekvésekkel is ötvözni, ez meg is hozta a sikert számukra, de az új elvárás az volt, hogy a népi hangzás legyen kedélyes, szórakoztató, tükrözze a szocialista fejlődés optimizmusát. Bár az énekkar állományában maradt 1972-ben történt nyugdíjazásáig, de a kórust nem vezethette. Két évig a Ganz Mávag Acélhang elnevezésű férfikarát vezette, szép sikerrel, és 1964-től 1966-ig a Magyar Rádió Énekkarának karigazgatója volt.
Miután karnagyi feladatai csökkentek, egyre inkább a zeneszerzés felé fordult, bár a hivatalos zenekritika nem eléggé méltányolta az autodidakta zeneszerzőt. A zenei önkifejezés miatt volt számára mindig is fontos a zeneszerzés, mely egyben lehetőséget is adott neki jelenlétre a zenei életben. 1973-ban mutatták be két részes operáját, a Cigányokat. A Klarinét rapszódia, a Cigányszvit, a Fekete Fáklya című ciklus, A ballada, a Divertimentó orientale, a Variációk colinda témára, a Sámánok éneke című kantáta mind-mind a tehetségét dicsérik. Jó lenne őket hallani ismét a koncertpódiumon. Csenki Imre 1998. július 15-én hunyt el. Életének és munkásságának nagy része még feltáratlan, nem szabadna átadni a feledésnek.
A cikkben felhasznált irodalom:
Gajdics József: Örömet intő kéz, 1992
Csenki Imre Emlékkönyv./Kodály Intézet Kecskemét/
Dr.Pánti Irén