Párizsi aprók
1., Szent Mihály útján suhant, nesztelen
Ezt Ady írta a Párizsban járt az ősz-ben. Nekem sajnos nem a tehetsége jutott, csak a boulevard Saint Michel, igazából.
Ady tényleg a Quartier Latinban lakott, /turistáknak kvatyié laten/ de a rue Casimir Delavigne-nevű utcában, az Odeon mellett, én innen végig gyalogoltam az Odeon négyes metró megállótól a harmadik bal sarokig, az volt a Szent Mihály, amin le lehetett sétálni a Szent Mihály térig, ahol a Szajnán átívelő azonos nevű híd kezdődik, jobbra nézve, a Notre Dame négyszögletes tornyaival. A nevezetes Huszár torony burkolása még folyik, óriás daru nyúlik a templomgerinc fölé.
Mielőtt a hídra lépnénk, jobbra a rakparti út is Mihály nevét viseli, egészen a következő hídig, ahonnan Montebello-nak hívják. Ez már a híres halászó macska utcája környéke, erről majd a következő részben írok.
Egyelőre leültem a Saint Germain és a Saint Michel sarkán lévő kávéház teraszán kalóriát gyűjteni, a szomszédos asztal lábánál kis tálkában kutyának való ivóvíz van lekészítve. A békés párizsiak szeretnek kávéházakban üldögélni, ha nincs tél, akkor a piros napernyős teraszokon, ott ülnek ugyanis az ismerőseik, a kutyák pedig ott is szeretnek sétálni, így, három az egyben, kevés üres asztal található. Kedvesem elment telefontöltőt és cukrot venni, ezek külön külön is nehezen kaphatók, együtt pedig végképp nem, ő viszont makacs, eltűnik a Germainon, egyúttal, el is téved, de ezt még nem tudom.
Nézem a sok fényes autót, érdekes, vagy negyven éve még minden autó össze volt karmolva, mintha a gyárból már így jöttek volna ki, senki sem javíttatta ki a karosszériát, mert az első parkolás után, kezdhette volna elölről. Most minden autó fényes, lehet, hogy a sok egyirányú utcával megoldották a parkolási gondokat. Békésen nézelődök, kijön a reggelim, egy croissant-café au laittal órákig működni fogok. / a turisták csak mondják, hogy kroászón, mintha spanyolok lennének, káfé ollé és már hozzák is, frissen, forrón, ropogósan. /
A szomszéd asztalnál négy férfi, isznak, cigarettáznak, egyikük széktámlájára lazán kutyapóráz van akasztva. A másik végén zsemleszínű, szemlátomást kávéházhoz szokott, egyáltalán nem szép kutya van, lehúzhatná a pórázt a székről, ha akarná, de nem akarja. Emlékszem, pár évtizeddel ezelőtt még újságok mögül beszélgettek az emberek, mára ez a telefon.
Egyedül elfoglalok egy asztalt, elviszik mellőlem az üres székeket, nőm sehol.
Eddig bíztam benne, hogy visszajön, de már nem annyira, egy további óra is eltelt, lassan már mindenki ismer, tunkolom a kiflivéget a kihűlt kávém maradékába és húzom az időt.
Tizenkét eurós cédula érkezik egy tálcán, tizenötből visszajön három és még meg is köszöni a pincér, hogy ott voltam.
Átmegyek a túloldalon lévő motorbicikli parkolóba, választok magamnak egy japán háromkerekűt, ez további tíz perc. Egyetlen lakáskulcsunk a zsebemben van, nélkülem a nőm max. a Szajna hídjai alatt aludhat, jó tudni, hogy nélkülözhetetlen vagyok, ez megnyugtató pozíció.
Jobb híján, lassan elindulok a Szent Mihályon a folyó felé, egyedül, mint Ady, bár ő tudtommal, egyedül is lakott, én még nem biztosan, aztán kapok egy telefonüzenetet; – Eltévedtem. – Ez nem lepett meg. – Hazamegyek taxival.
Ez meglepett, mert max. a kapunyitó kódot tudja majd használni. Az Über olcsó, a távolság sem nagy, minden oké, csak állhat majd a csukott ajtó előtt, amíg hazaérek. Mivel eddig jól kipihentem magam, most tíz perc alatt végig lihegek hazáig, ez a Saint Séverin utcácska, – itt mindenki szent, csak előbb kell hazaérnem a taxinál. Délutáni autós csúcs van, sikerül. Nőm szintén befut, cukorral, de töltő nélkül. Mindegy, legfeljebb holnap is eltévedünk.
Istenem, de kedves vagy! Biztatásod erőt adna, öcséim azóta kint dolgoztak Párizsban, hál’ Isten, hazajöttek, unokaöcsém még kint dolgozik,nem
tudom haza csábítani őket, de Ils ne parlent pas la langue francaise, , comme moi, je suis un personne, avec une langue morte, décées, parque dans més réves! De az álmaim is már megváltoztak , mostani versem ÉGI GÖRCS , jól tükrözi. Attól még ajánlom Tóth Gábor Párizs c. novelláját!
Tiszt, barátod:Gusztáv
Kdves mindenki, tudom írni a magyar :-), helyesen, csak vastag ujjaim és öreg gépem van, melléütök és észre sem veszem, elnézést kérek érte !!!!!!!!
Kedves Gusztáv, elmehetnénk egyszer együtt, – mostanság beérem a minimum szobákkal, amúgyis csak alszunk benne, – nyolcvanegy ével elszelelt, sokfelé jártam, de Párisz, az egyetlen és örök nekem. Megértelek Téged, és kösz a soraidat. Ilyen aprókból hatot „vállaltam”, semmi komolyat, mert agyonnyomna. Csak szeretem a várost, ennyi. Hatvanhatot kellene írnom, – ha bírnám… :-))) ps: valószinűleg jobban beszéled a franciát nálam, én beálltam a turista minimál-sorba. Te pedig Barátom, ne add fel. Inkább busszal és zsebből ebédekkel, d ne add fel sosem ! Szeretettel, Laci barátod.
Mindig Párizsba vágytam, sosem jutottam el, mostmár lemondtam! 12 évet tanultam a francia nyelvet, általában tanárnőim csak velem
beszélgettek, mert a többiek nem tudták a furcsa ákkcentusokat! Akikkel életemben találkoztam, mindig azzal kezdtem: J’ avais studié la langue francaise,
mais je n’ avais parlé jamais la langue actuelle, la langue vie! Na ,mindegy! Elengedtem minden álmom, ahol csakis franciául beszéltem mindig .
Olvassátok el Tóth Gábor: Párizs c. novelláját , itt, a H M. ban!
Kedves László Barátom! Sok ilyet írjál még!
Tiszt: Gusztáv
Kedves Erzsébet, Párizs az örök szerelem, csak legyen időm és kedvem is írni, most 6-8 apró jegyzetet vállaltam el. 🙂 Menet közben jövök rá, hogy mennyi mindent nem láttam még, pedig lassan negyven éve, hogy szerencsém
van ott lábatlankodni.. 🙂 A színvonal is olyan, amilyen, ennyire futja. Örülök, hogy olvastál, szia, Laci.
Kedves Laci! Örömmel olvastam a Párizsi aprók első részét.. A Szent Mihály körútről nekem is mindig Ady verse jut eszembe és az, hogy milyen jó lenne még egyszer ott találkozni az Ősszel! Amikor halkan besuhan oda… Várom a folytatást. Szeretettel: Erzsébet