Párizsi aprók 3. Quasimodo a harangkötélen

Párizsi aprók 3.
Quasimodo a harangkötélen

Párizs sok gyönyörűséges temploma közül alighanem a két legszebb a Cité szigeten van. Ez a nagyobbik sziget a Szajnán, ide indulunk gyalog otthonról, mindössze egy kilométeres gyaloglásra, de hát az ember Párizsban bámészkodik, megáll és főleg leül, amikor csak teheti. Szemben szomszédunk, a Saint Séverin templom, kimegyünk előtte a Szent Mihály térre, útközben két kis kávéház, még hűvös van, így egyenlőre üres teraszokkal, odabenn az ablakok mögött főleg franciák ülnek, irígyen bebámulunk, a térig eljutunk a levegőben szállongó reggeli kávé illatban aztán feladjuk, és beülünk a Départ Saint Michel üvegezett teraszára. Előtte metró és busz megálló, alap járatunk a 21-es is itt áll meg, amivel a Louvre és a Concorde felé lehet átmenni, előtte a környék helyi lakosai, akiknek nincs ideje úri passziókra, csak benéznek ránk, mi meg kifelé.
Ha már itt tartunk, jobb tisztázni, hogy az említettek a Szajna túloldalán vannak, ez itt a Montparnasse, két magas pontja a part közelben álló Eiffel és fenn a hegyoldalban a hajdani vasútállomás helyén álló Tour Montparnasse, egy borzasztóan csúnya, de 210 méter magas irodaház, a tetején kilátóval, amíg a La Défense negyed csodálatos tornyai meg nem épültek, ez volt Franciaország legmagasabb felhőkarcolója.
A másik oldal tetején viszont Párizs egyik legszebb épülete, a Sacré Coeur fehér kupolája, onnan egyből lesétálhatunk a Moulin Rouge, vagy a Place Pigallhoz, aztán a Louvre, és sok minden még, itt csak mint tájékozódási pontokat említettem őket.
A reggelink hosszú kávé croissanttal, mártogatunk.
A Départ egy elég flancos kávéház, a neve azt jelenti, hogy a Boulevard Saint Michel kezdete, még a teraszon is vörös szőnyeg van, elegáns pincérek nyakkendővel és finom kávéillat, nem is túl olcsó de majd filléresen, sétálva fogunk ebédelni, most egyszer él az ember.
Említettem Quasimodót, Victor Hugo híres regényének a párizsi Notre Dame-nak süket és púpos harangozóját, számtalan film is készült ezügyben, szerintem a legjobb az 1956-os, Gina Lollobrigidával és Anthony Quinnel a neten könnyedén megnézhető, még ma is jó mozi és jó könyv persze.
Megállunk a Szajna parton, ha az előző részben említett halászó macska felé ballagnánk el, akkor a Petit Pont nevű hídon át, egyből Notre Dame két tornyos bejárata elé jutnánk. Ez praktikus, de kimaradna a Sainte Chapelle, szubjektív véleményem szerint a szépek között is a legszebb. Ezért nem a kis hídon megyünk át, hanem a Szent Mihály út folytatásaként a Pont Saint Michel hídon át, a Bd. du Palais -n tovább egyenesen, jobbról egy újabb kis kávézó és balról ott a szépséges templom.
Persze a hídról már megbámulhattuk a Notre Dame tornyait, ami verhetlen látvány. A nagy tűzvész során a gerincére épített, fából készült huszár torony megolvadt ólomburkolata forró patakként ömlött le az épületbe, gyakorlatilag az egész templom lángolt, még most is dolgoznak rajta kívülről, egy óriás daru nyúlik a torony fölé.
Csak mondom, mindkét templomról többszáz profi kép látható a neten, érdemes megnézni őket. Hogy ki, mit érez, áhítatot, csodálatot, vagy egyszerűen csak a történelem súlyát, személyes ügy.
Tényszerűen a Notre Dame-ot 1130-tól 1350-ig építették, hatezer személyt képes befogadni, itt koronázták I.Napóleon francia császárt, itt volt a 2019-es nagy tűzvész, és a templom előtti térről számítják a francia 0 kilométert.
Az újjáépítést követően nemrég nyitották meg, emlékszem, tavaly még magas, fehér kerítés vette körül az épületet, erre vetítették élő egyenesben a templom belsőben folyó munkákat.
Most a huszár kivételével, minden kész, a templom látogatható, bemegyünk.
Az imádkozni kivánók külön templomrészben ülhetnek le, – itt viszonylagos csend és nulla fotó van, egyébként tömeg, kinn is benn is, hosszú sorokban.
Nagyobb, mint kedves épületem a Saint Chapelle, itt tényleg a történelem van a levegőben.
Az imént meglátogatott Chapelle pedig egy lehetetlen álom, valószinűtlenül szép. Légiesen karcsú, csodálatos épületét IX.Lajos emeltette, 1248-ban, itt őrizték a Szent Kereszt egy darabját, és a Töviskoronát.
A Notre Dame-i üldögélős áhítat után, mehetnénk tovább a Pont Saint-Louis kis hídon a Szent Lajos szigetre, de mai programunk a Quartier Latinban lesz, így, haza a kedves kis Petit Pont hídon át, a halászó macska sikátora elött, hazáig.
Holnap be kell jutnunk a Musée d’Orsay-ba, mára belefér, hogy a 87-es busszal végig kocsikázzunk előtte, leszállunk az Eiffel előtt, de csak felnézünk rá alulról, már jártunk rajta, így marad a vissza busz, a Mars mező mellett, majdnem hazáig.
Felmetrózhatnánk még a Montparnasse toronyhoz, Párizs esti fényeket nézni, de sok lenne mára, holnap amúgy is délelőtt kell a mellette lévő téren kiállító amatőr festők szabadtéri tárlatára menni, lefelé aztán az Invalidusok, de a lábnak is van határa. Vacsora a szomszédban, egy kicsi, indiai valamiben, átmenet egy KFC és egy gyorsbüfé között, a tulaj Dradzsilingből települt át, gyerekei már itt járnak iskolába, saját motoros futárral házhoz szállítást is vállal, ő maga, friss, illatos és rettenetesen csípős csirkeszárnyakat ránt ki nekünk, személyesen.
Örömében, hogy megtudja, Kőrösi Csoma Sándor ott van eltemetve, kapunk két doboz ürítőt is ajándékba.
Később, elalvás Bilagittal.