Szerző: Ruzsa Károly Zalavég helytörténet kutatója, Szipőcz Judit
Fotók: Ruzsa Károly
Életképek a mikosdi uradalomból
I.
Nem is gondolnánk, amikor a Mikosdi-kastély épületét megpillantjuk, hogy mennyi regénybe illő történet fűződik sorsához, amiről azt gondolnánk, hogy „ilyen csak a mesében létezik”!
Rendhagyó időutazásra indulunk 1860-tól egészen a XXI. századig bezárólag.
A XIX. század derekán nagyarányú építkezés kezdődött Zalavég szomszédságában. A helybéli határ és a közeli falvak: Tóti, Endréd, Botkaháza 4000 hold földjének ura, báró Mikos Ede János részére családi rezidenciát emeltek a festői dombhajlat tövében. Olasz építészek érkeztek, hogy a báró anyja által tervezett romantikus, kétemeletes kastély falait „szakavatott” kezek húzzák fel; az erkélyes bejárat elé kocsifelhajtó került, a tágas előcsarnok padlóját itáliai mozaikkal rakták ki, a háromkarú, szép lépcsőházban bordó plüss szőnyeg nyelte el a léptek zaját. A méltóságos urak kényelmét, szórakozását szolgálta a pálmaház, tenisz-és tekepálya, fürdőmedence, a halastavak, s a száz holdas, bástyával körülvont park is. A parkban pávák sétáltak, a tó vizén hattyúk úsztak, s a mesés gazdagságot tucatnyi hintó jelképezte. Saját áramfejlesztő-telepet is létesítettek Mikosdon, a főépület vízvezetékeit és központi fűtését Angliából hozatott anyagokból készítették.
A kastély építése kapcsán érdemes megemlítenünk, hogy Dr. Gerő László az 1920-as és 30-as években többször is járt a mikosdpusztai kastélyban. Visszaemlékezése szerint a kastély könyvtárában őrizték az épület szignáltban eredeti terveit, amelyeket a hagyomány szerint bécsi építész készített. A tervrajzok a második világháború után elpusztultak.
Amellett, hogy úri módon élt, az öreg báró folyton szaporította vagyonát. Midőn a mexikói trónörökös Yturbide Salvador herceg beleszeretett leányába, kit Velencében látott meg, a magyar főúrnak semmi sem volt kétmillió forint hozományt adni aranyban, meg egy márványpalotát venni nekik a Lagúnák városában. Ilyen nagyúr volt az öreg Mikos.
Báró Mikos Ede Jánost, a Fővárosi Lapok szerint mély családi szomorúság érte. Két fia, Mikos János és Mikos Gyula, itt hagyták a kényelmes szülői házat, s távol világrészbe mentek, hogy magukat saját erejükből tartsák fent, s így anyagi forrásokat kutassanak. Az idősebb fiú János, a festészetben és mérnöki rajzokban kitűnő tehetség, az ifjabbik fiú Gyula, pedig a föld-, történet-és természettanban tanárait is fölülmúlta. A szülők legközelebb Buenos-Airesből kaptak hírt a konzulság útján, hogy Gyula fiúk a sárgaláz áldozatául esett, egyes források szerint Limában halt meg. Az idősebbikről, Jánosról, nem kaptak semmi hírt. Ő-egyes híradások szerint-még 1868-ban Floridában farmerré vált, ahol narancsot termesztett, aligátorokra vadászott, és hogy egyedül ne legyen, magával vitte nővérének francia szolgálóját. Mikos Ede szíve vérzett két fia miatt, betegeskedni kezdett. 53 éves korában halt meg.
Jánost szélhámos és nagy költekező életmódja miatt apja már korábban kitagadta az örökségből. A birtokot a Mikos-lányok örökölték ugyan, Olga és Gizella, viszont ők nem értettek a gazdálkodáshoz, így bevették örökségükbe-a közben hazaérkezett- Mikos Jánost, aki annak rendje-módja szerint eltékozolt mindent. A kastélyt adósságai miatt kellett közvetítőkön keresztül eladni Ziereréknek. Később a főrendiházból is kizárták, mivel megszűnt a vagyoni alapja, ami a parlament főrendi házi tagsághoz szükséges volt.
A legendás hős Sobri Jóska, Pap József néven volt bejegyezve, mint mikosszéplaki kanász. Apja Pap Ferenc szintén a bárónál szolgált, mint disznópásztor. A néphit szerint Sobri nem halt meg. Egyesek szerint sikerült eljutnia Szlavóniába, ahol kocsmáros lett. Mikos János, mint afféle műkedvelő irodalmár, színdarabot írt egykori kanászáról. Az ő fantáziája egészen Amerikáig repítette a legendás betyárt. Sobri Jóska mellett Savanyú Jóska is környékbeli betyár volt, aki Izsákfán született és kalandozott a környéken is, ahol hatalmas erdők voltak még a XIX. században is.
A Széplaki-patak partján épült kastélyában Jókai Mór író és Than Mór festő is megfordult. Állítólag Jókai Mór Névtelen vár című regényét is részben ez a kastély és a vidék ihlette.
A mikosdi kúria 1891-ben gazdát cserélt. A birtokot Zierer Ernő bécsi bankár vette meg.
Zierer Ernő mintagazdasága
1891-ben egy bécsi bankár Zierer Ernő vette meg a híres kúriát. A zajos, gondtalan élet a régi maradt. A szalonok, a billiárdtermek, a pipa-szoba, a könyvtár és a vendégszobák különösen a téli hónapokban népesültek be, amikor a hagyományos vadászatra távoli vidékekről is érkeztek vendégek. A Csörgeti és az Alsófácános-erdőkben ropogtak ilyenkor a puskák és hullott az őz a szarvas.
Az uraságok gondtalan életéért a birtokon- Mikosdtótiban, Endréd-pusztán, Botkaházán– 140 cseléd dolgozott. A Zierer család építtette Zalavég- Újfalut, jól dolgozó béresei számára. Saját birtokából adott házhelyeket, az építkezésbe is beszállt. De sajnos szinte semmi irat nem maradt fenn azokból az időkből. Zalavégi látogatásunk alkalmával a falu lakói szeretettel fogadták érdeklődésünket, megerősítették hitünket a megbecsült cselédsorsban.
Tóti a középkorban itt lévő település volt, amelynek csodás módon máig fennmaradt a neve, pedig csak egy 14. századi oklevélben szerepel a neve. Itt voltak cselédházak, amelyekben nem csak cselédek, hanem főként béresek laktak, ők művelték a környező birtokot. Itt volt/van az intéző háza, (kiskastélynak nevezett, ma már csak egyedüli megmaradt romos épület), a magtárak és egyéb gazdasági épületek sajnos lebontásra kerültek. A majorban működött könyvtár, kultúrház, az intézői épületből később iskola lett, ezenkívül bolt és posta is szolgálta az itt élők kényelmét.
Endrédpusztán kastély is állt, hasonló uradalmi épületek voltak, mint Mikosdpusztán a kastélynál. Ez is egy középkori település volt. Itt is voltak cselédlakások, ahol a cselédek és a béresek laktak. Mikosdon és Endréden is megvoltak a szükséges kiszolgáló épületek, a sütéshez szükséges kemencék is rendelkezésre álltak.
Mezei vasút Endréd és Tóti között. Irta: Zierer Ernő földbirtokos.
- évben a mikosdi uradalom azon elhatározásra jutott, hogy két fő majorát, Endrédet és Tótit, a zalabéri vasútállomással egy ló üzemű mezei vasút segélyével összeköttetésbe hozza. Az uradalmat ezen elhatározásra az elszállítandó nagy tehermennyiség (800—1000 kocsirakomány), a rossz állapotban levő kocsiutak, végül a nagy távolságok indították.
Gazdasági Mérnök,1902. április 27, (Arcanum)
A terv csak jó 40 év múlva, a világháború közepén valósult meg, és sajnos nem sokáig működött.
Idősebb Badacsonyi Lajos megjárta a Mikos/Zierer birtok minden részét, született Botkaházán, lakott Endréden, Mikosdpusztán. Az uradalom lebontása után költözött be Zalavégre. Híres fafaragó, népi énekes volt. Vajda József jeles zalai népdalgyűjtő könyvet írt az élettörténetéről, Fekete föld termi a jó búzát, Badacsonyi Lajos élete és zenei kincse címmel. A Lajos bácsi a betyárokról is mindent tudott. A könyv hű képet ad Endréd major életéről, az ott élt emberekről is.
Fia ifj. Badacsonyi Lajos édesapja után így emlékezik Endrédre: „Endréd major a Mikosdi uradalomhoz tartozott. Utolsó tulajdonosa Zierer Ernő országosan ismert neves burgonya nemesítő volt. Az általa nemesített magas keményítőtartalmú burgonyát az Endrédi szeszgyárban dolgozták fel, és szállították a Mikosdpusztai vasútállomásra a szajki erdőn át épített lóvontatású kisvasúton. Mi idegen szóval pánvádli vasútnak hívtuk. A gazdaságban a kor színvonalának megfelelően gépesített modern mezőgazdálkodás folyt.
Botkaháza a Mikosszéplak-Bérbaltavár út mellett feküdt, ott kastély nem volt, csak gazdasági épületek, istállók, cselédlakások. Botkaháza is középkori település volt, hasonlóan a már említett Tótihoz, Széplakhoz és Endrédhez.
A mikosdi uradalomban a II. világháború idején fűrészüzem működött, ahol az épülő zalavégi reptérhez vágták az anyagot. Zsidó munkaszolgálatosok építették a repteret és dolgoztak a fűrészüzemben.
Ziererék továbbfejlesztették és kiépítették mikosdpusztai ipartelepüket, ahol malom-és fűrészüzemet, valamint szeszgyárat üzemeltettek. Ezek voltak a Mikosdpusztai lengyár elődjei.
Zierer Ernő burgonya-hengermalom tulajdonos Mikosdpusztán bérelt területeket, ahol burgonyatermelésre rendezkedett be. Területén a Széplaki-patak haladt keresztül, amelynek felhasználásával vasárnaponként permetező öntözést rendezett be. A vizet a gyári szivattyú emelte ki a patakból és juttatta el a burgonyaföldekre és a zöldségeskertekbe. A zalabéri malom tulajdonosa tiltakozott a vízhasználat ellen, azonban Zierer hajlandó volt kártérítést fizetni, hogy berendezését folyamatosan üzemeltesse. Az öntözőtelep egy évig működött. Zierer azonkívül még maga nemesítette búzát vetett, mely rövid alszáron 60-70 szemes termést adott. Ferenc bajor herceg, illetve dr. Maróthy László Sopron megyei főispán a legnagyobb érdeklődéssel nézte az „esőgép” működését.
Zierer Ernő Mikosdon 1898-ban szeszgyártás céljára alkalmas burgonyafajták nemesítésével kezdett el foglalkozni. Gazdaságában eredeti német, angol és holland fajtákkal nagyarányú összehasonlító fajtakísérleteket végeztek.
1912-ben a Molnárok Lapjában cégjegyzési hír olvasható: Zierer Ernő Ceralin-művei ( Mikosszéplak) tulajdonosa Zierer Ernő birtokos, mikosszéplaki lakos. A gyár burgonyalisztet állít elő.
Zierer Vilmos tulajdonát képező mikosdi uradalomban az acetylon világítás volt bevezetve. A fejlesztő kamra, mint mindenütt, itt is külön volt építve, mert annak kezelése óvatosságot igényelt. A távbeszélő korlátolt nappali szolgálatban lett bekötve Mikosdpusztán, 1913 decemberében. Zierer Ernő nagybirtokos idején.
A II. világháború után a nép első kezdeményezéseinek egyike volt, hogy az uradalmi földeket osszák szét. Az országos méretű földosztás során, Zalavégen is sokan földhöz jutottak a volt urak birtokaiból. A földesurakat a „kommunista” elveknek és az orosz irányításnak megfelelően mindenféle lehetséges módon üldözték. Ez egészen addig tartott, amíg arra nem kényszerültek, hogy mindent veszni hagyjanak, és külföldre meneküljenek. 1946-ban államosították Ziererék mikosdpusztai ipartelepét és a hozzá tartozó birtokok egy részét. Államosították a földesurak majorságait, kastélyait és földjeit is. Ziererék egykori birtokán megalakult az Állami Gazdaság. Ziererék Auschwitzba kerültek, a koncentrációs tábort Zierer Hubert túlélte, ő visszajött, próbálta visszavenni a vagyonát. Fellázított cselédei, béresei fizikailag is fenyegették, összetörték élete munkáját, a krumpli termesztési rendszer gépeit, eszközeit. Valamikor a 80-as évek végén halt meg az USA-ban.
Az államosítás után birtokmegosztás volt Zala és Vas megye között, mert egy birtoktest miatt nem volt hivatalos megyehatár. Végül Zala megye döntött, hogy ragaszkodik az ipartelephez, Vas megyének meg a kastély jutott. 1951-ben az egykori Zierer ipartelep helyén Lengyár épült. A főépületet a kéménnyel régi uradalmi épület formájában meghagyták. A további épületek úgy épültek hozzá.
1890-ben alakult meg a tűzoltóegylet Mikosszéplakon. A korabeli okirat szerint a környéken elsőként Széplakon alakult meg a tűzoltóegylet, amelynek első elnöke báró Mikos János földbirtokos volt. Ő anyagilag is támogatta az egyletet, az első eszközöket a tőle kapott pénzből vásárolták, majd 1906-ban kocsi fecskendőt is tudtak venni. Az egylet fennállásának 40. évfordulóján báró Mikos János utódja, Zierer Ernő bankár-földbirtokos díszes zászlót adományozott az egyletnek. Ennek nyelén még ma is olvasható az alapító tűzoltók és az 1929-ben működő önkéntes tűzoltók névsora. Vasárnap délelőtt 10 órától nagyszabású ünnepség kezdődik a falu klubházában, a helyi tűzoltóegység 100 évfordulójának alkalmából, 1990-ben. A centenáriumra vendégeket várnak az országos és a megyei tűzoltó parancsnokságtól, meghívták a környék polgármestereit és tűzoltóit is.
További információkat találunk Ruzsa Károly, a MiKosdi-kastélyt kedvelők, továbbá Zalavég község hivatalos Facebook oldalain.
Felhasznált irodalom:
Zalai Hírlap, 1958. november 6. 262. sz. Két világ a zalai kúriákon. Mikosdpusztán száznegyven cseléd verejtékezett. Ágoston László és Bánhidi Tibor riportsorozata. (Arcanum)
https://amultemlekei.hu/mikosd-zierer-kastely-mikosszeplak/#google_vignette
Ars Hungarica, 1980, 1.sz. Sisa József: Adalékok a magyarországi romantikus kastélyépítészethez (Arcanum)
Magyarország, 1917. május (24. évfolyam, 113-138. szám) 1917-05-17 / 126. szám Egy sírbolt története (Arcanum)
Nefelejts, 1871. augusztus 20. Mi Újság? (Arcanum)
Vas Népe, 1984. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)1984-08-05 / 183. szám Burkon László: Élet a kastélyokban (Arcanum)
Magyarország, 1993. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)1993-11-12 / 46. szám Nemhogy sírja, emléke sincsen Lápafőnél esett el Sobri Jóska (Arcanum)
Agrártörténeti Szemle 9. évfolyam 1967. 1-2. sz. Bálint Andor: Növénynemesítésünk egy évszázada (1864-1944) (Arcanum)
Vasi Szemle 1979. 2. sz. HAGYOMÁNYOK Dóka Klára: Régi öntözések Vas megyében (Arcanum)
Somogyi Újság, 1922. július 14. 157. sz. Esőgép (Arcanum)
Zalamegye, 1908. július 26. 30. sz. Hírek (Arcanum)
Címtárak, telefonkönyvek. A Magyar Szent Korona országai területén üzemben levő távbeszélő-hálózatok előfizetőinek betűrendes névsora 1913. deczember (1913, Budapest)4. A távbeszélő központok és ezek előfizetőinek névsora betűsorban (Arcanum)
Vas Népe, 1990. november (35. évfolyam, 256-281. szám) 1990-11-24 / 276. szám Ünnepség Mikosszéplakon 1890-ben alakult meg a tűzoltóegylet (Arcanum)
Ruzsa Károly: Zalavég története (Zalai Kismonográfiák 1. , Zalaegerszeg 1994) IV. fejezet. Az Új Véged/ A 20. század eseményei