Párizsi aprók
5.,Venni kéne valamit.
Tegnap voltunk a művész piacon, nemrég vettünk macskás napszemüveget a Sacré Coeur alatt, most valami komoly helyet keresünk, ha már a divat fővárosában járunk.
Mint az itt lakóknak, már nekünk is Boul Mich a Szent Mihály útja, egy saroknyira van a 27-es busz, bérletesek vagyunk, csak bevillantuk az automatának, aki visszacsipog és ingyen várost nézünk.
Szajna Part, aztán át a Pont Neuf-hídon, Louvre, fel a Montmartre felé az Operáig. Ez az épület megérne egy külön vizitet, neve a Palais Garnier, a nézőtér mennyezetét Chagall festette, mi csak megkerüljük, a túloldalán van a Galeries Lafayette, a Haussmann boulváron.
Ennyi név talán elég lenne egyszerre, de Lafayette, a nagy francia forradalom hőse, az amerikai függetlenségi háború tábornoka, vagy báró Haussmann, III.Napóleon megbízásából a modern Párizs megálmodója, legalább egy gondolatnyi szünetet megérdemel.
Van tehát a három nagy, a LaFayette, a Printemps, a Le Bon Marché, és ráadásul egy extra negyedik, a lefelé hat emeletes Forum des Halles.
A Champs-Élysées márkaüzleteinek látogatását anyagi okokból mellőzzük.
Gyerekkorom egyik meghatározó emléke a Corvin áruház mozgólépcsője volt. Az ötvenes években láttam a csodát, csak rá kellett ugrani, – a gyakorlottak csak simán ráléptek, – és az egész felmászott az emeletre. Még a gumiból készült karfája is mozgott. Azóta eltelt több mint fél évszázad, és hozzászoktam, hogy ha egy lépcső nem mozog, akkor elromlott.
A mai napra kitűzött áruházakban nemcsak a lépcsők, de az ajtók is mozognak, érintés nélkül jön ki a víz a csapból, egyedül a bankkártyát kell érinteni, akár otthon, csak itt kicsivel drágábbak a dolgok.
Kezdjük az üvegkupolás, tetőteraszos óriásokkal, a LaFayette, mint egy több emeletes, színes üvegkupolával fedett színházterem, szintenként aranysárga, ragyogó páholysorokkal, méretére jellemző, hogy a világ legnagyobb parfümáruháza van a földszintjén. Tetején panoráma terasz.
A Printemps, tőle néhány saroknyira, szintén a Haussman boulváron van, kicsivel magasabb és a panorámája még szebb, az üvegkupolája is nagyobb, de a La Fayette belső tere a páholysoroknak köszönhetően magasabb. Nem tudnék köztük választani.
A Bon Marché a világ 2. legrégibb áruháza, 1876 óta van az Eiffel tervezte épületben, csak a fehér és arany szinekre emlékszem, kora ellenére ez látszott a legmodernebbnek.
Lehet, hogy itt fogyott el az energiám.
A csodaszép áruházra azért szavaztak a lábaim, mert neki hála, visszakerültünk a Montparnasse-ra, a tizes metróval csak három megállócska, aztán a Sorbonne-tól a Rue de la Harpe nevű utcán egy sarok, és hazaértünk.
Estére maradt a föld alatti Forum des Halles, amúgy is mesterséges fényei vannak, nem gond, hogy sötétben megyünk oda. Közel is van, négyes metró, ahogy szoktuk, a Les Halles megállótól alig száz méter, negyedóra alatt ott voltunk.
A földalatti vásárlóközpont további előnye, hogy lehetett benne telefontöltőt kapni, – igaz, a töltő a mínusz elsőn, a pénztára pedig a mínusz harmadikon volt, – de amíg zajlott a beszerzés, én forró szendvicset ehettem egy pohár könnyű fehér borral, fáradtság ellen..
A töltő hiánya napokig foglalkoztatott minket, de ettől kezdve, megszerettem.
Maga a Des Halles, a földszinten egy csalogató, szobros, medencés, zöld teraszos édenkert, alatta egy furcsa módon világos, öt szintes, mozgó lépcsős labirintussal, tágas belső terei vannak és kiválóan el lehet benne tévedni.
Minden szempontból rendhagyó, de levegős és barátságos, kérdésre mindenki megmutatja, merre indulj el, ha szabadulni szeretnél.
A földszinten egyik kedves szobrom áll, egy Picasso barátságos fejeire hasonlító, derűs, mosolygó fej, talapzatra állítva. Olyan négy, talán öt méter nagy. Talán azt sugallja, hogy a többi testrészét a föld alatti szinteken lehet megtekinteni,…