Párizsi aprók
7.,A Moulin Rouge szép lábú lányai.
Rendes ember, ha a jósorsa Párizsba veti és a Montmartre oldalán jár, elsőnek a Sacré Coeurhoz megy, aztán többnyire a Lepic utcán megy le róla. Így útba esnek a ma is meglévő szélmalmok, felül a Moulin de la Galette, Renoir egyik leghíresebb festményén megörökítve, középtájon a Café des 2 Moulins, csak a nevében viseli a hajdani építményeket, és alul a híres neves Vörös Malom, szintén igazi lapátkerekek, plusz neki a bejárata felett éjjel is forog egy neonból készült fényreklám.
Tíz évvel ezelőtt egy baloldali páholyba ültettek, ahol minden szép volt, csak a színpad közepét nem lehetett látni, és rémült tiltakozásunkra csak elnéző mosoly volt a válasz. Elkezdtük átrendezni a székeket, hogy a kilátást elfogó hatalmas kandeláber oldalán, legalább a páholysor szintjéről induló oldal-színpadokat láthassuk. Az ültető látva, hogy nyeretlen kétévesek vagyunk, hagyta, hogy dolgozzunk, aztán, amikor a zenekar belekezdett a nyitó számba, a lámpás torony sima gördüléssel elmászott előlünk és megállt a páholy oldalában.
Mondtuk, hogy ahá, így már más, kezdhetik!
A színpadra középen egy széles lépcső vezet le, valahonnan a fellegekből, ezen szalad le, szoknyáját felcsippentve két tucat szép lány. Továbbiak érkeznek mindkét oldalról, aztán az első emelet oldal páholyaiból is, végül megtelik velük a manézs, lehetnek tán harmincan is. Később majd felállnak mögöttük a harisnyanadrágos, cifra mellényes szépfiúk, de most a lányokon van a tekintet, a fehér fordos, magasra emelt szoknyákon, illetve a piros csipkés bugyogós tényleg szép lábakon, közben elsodor a zenekari árokból feldübörgő, lüktető, elemi erejű zene, ez a kánkán.
Akármilyen extra műsorszámokat állít be a Férie nevű show, a kánkán, mindent visz. Ez már a Férie II., az elsőt pont tíz éve láttam, de szerencsére csak a címe maradt változatlan, a tíz-tizenöt perces produkciókból mindössze néhány átdolgozott maradt, a többi mind vadonat új.
Keresem a régi szép lány arcokat, de tíz év, az a táncosoknál nagy idő, egyetlen ismerős sincs közöttük. Változatlanul gyönyörűségesek, kosztümre és alakra tökéletesen egyformák, kebelre is többé kevésbé, ami fontos, hisz a számok nagy többsége, a férfinép örömére fedetlen felsőtesttel adatik elő. A fejükön magas, koronás díszek, hátul kicsit lejjebb structollak, az arcokon bájos, egyforma mosoly, a koreográfiának megfelelően, van rajtuk néznivaló.
A kánkán, az más. Ott mindenki fel van öltözve, a fodros szoknyák alatt fekete harisnyakötő és hagyományos, csipkés bugyogó, ha úgy tetszik, semmi erotika, és mégis a viharos taps és újrázás tanúsítja, hogy ez az éjszakai műsor fénypontja. Van pedig egyéb látványosság bőven, lehet benne a padlóból kiemelkedő, szoba méretű üvegfalú medence, amiben komoly, nagy piton kígyók úszkálnak a kijáratot keresve, sőt, még egy erősen nekivetkőztetett lányt is közébük vetnek a gonosz kalózok, a kígyóknak eszük ágában sincs embert enni. Hiába provokálja őket a miniruhás búvárleány, esetenként a vjz alatt bírkózást kezdeményezve.
A táncos fiúk szaltóból spárgába érkeznek le, máskor lábaikat a fejük felett összekulcsolva kézen járnak, a hírneves énekesek számára külön színpad varázsolódik, van aki láthatatlan kötélen, magasan a nézőtér felett repülve vall szerelmet a szintén levegőben úszó kedvesének, az amerikai nézőknek pilóta egyenruhás táncosok udvarolnak, a színpad magasából leereszkedő lépcsőn közéjük érkező francia ruhás hölgynek, – a könnyebb megértés végett háttér a tüzijátékok fényében úszó Eiffel torony.
Másfél órán át tart a műsor, gondosan összeválogatva a világ minden tájáról érkező vendégeknek, és utána jön a kánkán. Hosszan és ujrázva, aztán szóló táncosokkal, külön a fiú és a lány sorokkal, majd megint mindenki egyszerre, attól függ, milyen hosszú és erős tapsot kapnak.
Két műsor megy naponta, egy pezsgős, és egy étlap szerint választható, vacsorás.
A pezsgős belépő elég drága, a másikról – nem is beszélve.
De a Crazy Horse vagy a Cabaret sem olcsóbb, sőt, a Crazy enyhén szólva is érzéki műsorában még takarékosabb kosztümöket használnak…-
Nem lehet kihagyni Michel Gyarmathy honfitársunkat, akinek köszönhetően, a Folies Bergere-t naggyá tette és akinek köszönhetően az 1971-80-as években sok magyar juthatott be az általa vezetett mulatóba, ingyen….
A sok mulató után, ha valaki mondjuk Operára vágyna, az nézze meg a káprázatos Operát a Palais Garnier-ben, az előcsarnokig mindenképpen. Benn, a nézőtér mennyezetét Chagall festette, műsorújsága a teljes évadra szól.
Nekünk, egyéb éjszakai helyekre pénz és idő híján nem tellett, – egy műsoros, zenés vacsora még belefért a Szajna egyik vacsorahajóján, de ezzel tényleg vége is lett a mulatságnak.
A mai jegyzet a Moulintól a Pigalle .ig tartó sétával ér véget, út közben az éjszakai élethez nélkülözhetetlen „felnőtt” boltok kirakatai előtt, – sétáló lányokat nem láttunk, talán már csak a múlt századi irodalomban léteznek, – pedig fényes kirakatok, becsalogatós reklám emberek és éjszakai klubok bejárata előtt mentünk végig, aztán a metróval, hazáig.
Mihala László