HOVÁ TART EZ A VILÁG?
Utazzunk egy kicsit az időben!
Képzeljük el, amikor még postakocsival juttatták el egymáshoz az emberek a levelet, mennyit kellett várni arra, hogy például a szerelmes kap-e valamilyen reagálást a remélt féltől. Vagy ha kap is, abban mi lesz a válasz. Azt gondolom, hogy volt az egy, de lehet, hogy kettő hét is.
Most a mai világunkban a hiper-szuper technika, olyan lehetőségeket tár elénk, amire nem lehet hivatkozni, mondván, hogy túl sokat kellett várni a válaszra/ rád.
Régen illett a feltett kérdésre válaszolni, az invitálást elfogadni és a nyomós okot közölni, ha egy felkérésnek valamiért nem tudtak eleget tenni. A földeket művelő paraszt lehetett olyan helyzetben, hogy a reggeltől-estig tartó kemény munka miatt nem lehetett ideje?, ereje?, vagy lehetősége arra, hogy holmi kérdéseket megválaszoljon, esetleg levelet írjon valakinek. Na de az akkor volt és dolgos időkről beszélünk. Tehát ők nem TAPLÓK voltak, hanem földműves parasztok, akik becsületesen éltek.
Ezért nem is illik a paraszt szó a ma burjánzó TAPLÓRA.
Ritka faja vagyunk annak, akit anyáink még tisztességre neveltek és ha nem is rágta a szánkba, hogy a másikat illik annyival megtisztelni, hogy legalább válaszolunk a hozzánk szegezett kérdésekre, de megőriztük ama méltóságunkat, hogy annyit azért közlünk, akár postakocsi fordultával, akár bepötyögve eszközünkre, hogy: bocs, de már nem vagy érdekes…, vagy: van másik…, esetleg: bocs, de már tárgytalan…,
Sokat emlegetik mostanában a sérült lelkeket, akik mintha csak szaporodnának az idő múlásával. Azért azon el kellene gondolkodni a mai felvilágosultaknak, hogy ők maguk mennyivel járulnak hozzá a JELENBEN ezzel a TAPLÓ magatartással. Hiszen mindenkinek van lelke, talán még önérzete is akad, és igen méltatlannak tudja érezni magát még egy válasz erejére is, amennyiben a túloldalom lebzselő TAPLÓ arra sem veszi a fáradtságot, hogy válaszoljon neki.
És amikor arról van szó, hogy akitől a választ várjuk, az egy szívünkhöz még közel is álló „kedves”, rokon, barát, ilyen-olyan családtag, akkor még megalázóbb tud lenni ez a TAPLÓ magatartás.
Kívánom minden TAPLÓNAK, tanulja meg, de minél hamarabb, hogy a sors egy igazságosztó, és ahogy ő viselkedik a másikkal, nemsokára vele is ugyan azt fogják tenni.
Ez az élet körforgása…
Tisztelettel:
F.M
A Taplók védelmében!
Az első megállapítások elismerése mellett meg kell említenem, hogy a világ átalakulása rányomta bélyegét az emberi kapcsolatok szabályaira is.
Abban a világban, ahol szó szerint mindenki azonnal elérhető, megnövekedhet a nekünk címzett üzenetek száma, akár oly mértékben is, hogy azok megválaszolása felemésztené az aznapra jutott teljes szabadidőnket. Egy népszerű tapló nap nap után szembesülhet ezzel az energiát és figyelmet felemésztő jelenséggel, így ha a régi világ szabályrendszere és etikettje szerint járna el, idejét az üzenetek udvarias megválaszolására kellene fordítsa, háttérbe szorítva saját (és családja) életét.
A taplók (egy része) nem tartja az üzenetküldőket, email írókat érdektelennek, nincs benne vágy, hogy megszabaduljon az illetőktől, egyszerűen életének ritmusa és sűrűsége háttérbe szorítja a kívülről érkező ingerre adott válasz sürgető mivoltát.
Az ember csak a saját ritmusában élhet, s ha valakinek megadatott a lassú folyású élet kiváltsága, egész máshogy érzékeli, ha arra az egyetlen üzenetre, amit a címzettnek elküldött nem érkezik (megfelelő?) időben válasz, mint az, akit napi viharok sokasága tépáz, és figyelme szerteágazó.
Én nem örülök ennek. Személy szerint vágyom a száz évvel ezelőtti, de méginkább az ipari forradalmat megelőző időkbe. Azonban nem várható el, hogy a technikai fejlődés ránk erőltetett vívmányai mellett is ragaszkodjunk olyan (szép) szokásokhoz, amik nem kompatibilisek a jelenünkkel.
Biztos vagyok benne, hogy léteznek született taplók. Kiszűrésüket nem a hallgatásuk kellene megalapozza, hanem a hozzánk fűződő élő viszonyuk. Sokat segíthet az is, ha önmagunkat nem tekintjük ebben a történetben főszereplőnek. A mi életünkben ezt a szerepet mi játszuk, de mások életében nem választhatunk kedvünk szerint a fontos szerepek között. Az én módszerem, hogy elengedem az üzenetet, és ha jön válasz, örülök, ha nem, elfogadom, hogy jelenleg nincs rám kapacitása az illetőnek.
A záró mondattal teljesen egyetértek. Az (ál)taplók ezzel tökéletesen tisztában vannak, és ahogy ők nem tudnak lépést tartani a beáramló üzenetek, felkérések, emailek sokaságával, úgy nagyon is tisztában vannak azzal, hogy mások is járhatnak hozzájuk hasonló cipőben, így ha az ő üzeneteikre, kéréseikre nem érkezik válasz, elnézően veszik azt tudomásul, harag és neheztelés nélkül a szívükben.
A tapló jelenség egyfajta kellemetlen alkalmazkodási forma és válasz rohanó világunk információs kavalkádjára.