Párizsi aprók 10.,Hazahozott egypercesek

Párizsi aprók
9.,Haza hozott egypercesek

— Idén az Air France 110%-ban teljesített, ingyen transzfert, ingyen vacsorát, reggelit, szállodát, minden földi jót igértek, csak helyet nem a gépen. A jegyek hónapokkal előre kifizetve, nem fapados járat, de úgy kell nekünk, itt a Május 1., és Május 8., szabad napok, 8.-a háború vége, nagy győzelmi parádé, úgy kell nekünk, miért nem 9.-én jöttünk ki. Beszállás helyett vizet, kávét és fülig mosolyt kapunk, megvolt a becsekk, csak nem tudják még, ki az a 16 utas, aki majd örülhet hogy inkább holnap utazik. Félórás izgalom után mégis lesz helyünk a gépen, nagy boldogság, hogy mások maradnak le, a kávét, vizet sem kérték vissza tőlünk….
— A vásárlásokról egy csóró veréb jut az eszembe, aki a LaFayette kupolája alatt repdesett, a kijáratot keresve. Gondolom, a tetőterasz nyitva hagyott ajtaján jöhetett be, a reggeli takarítás idején. Az első emeleti üzletsor mellvédjénél ültem, az egyik, még zárva tartó üzlet karosszékében, ingyen páholyban, erkély, első sor. Az apró madárka alig volt látható a hatalmas, színes üvegkupola magasában, aztán el is tűnt a szemem elől, csak reméltem, hogy talál egy apró kibúvót magának.
— Aztán itt van, a Défense negyed óriás diadalíve, két felhőkarcoló függőlegesen és egy harmadik fenn, a tetejükön fekszik keresztben, meg kellett támaszkodnom, hogy szédülés nélkül felnézhessek rá, tisztára mint Gulliver az órások földjén.
— Ugyanott, körbesétáltam a Le Pouce-t, vagy César-t, ez a szobrász neve, aki a saját hüvelykujját mintázta meg, tizenkét méter magas, plusz a talapzata, különös gondolatokat ébreszt, de a Défense extravagáns világába pont beleillik.
— A Concorde téren viszont hiába kerestem az óriáskereket, amit az olimpiai játékok miatt áthelyeztek és ha jól értettem, idén nyáron kerül vissza a helyére, így a kopasz téren álltam, egy divat fotós, hosszú lábú manekent fényszűrő ernyővel fotózott, a lány szép, de igen sovány volt.
— Huszonöt éve az ezredforduló szilveszterén, a III.Sándor hídról láttam, ahogy a hatvan méter magas kerék egy hatalmas órává változik, és közelít percmutatója az éjfélhez. Kalapomról, kabátomra csöpögött a pezsgő, amit a Champs Élysées erkélyeiről locsoltak az alattuk vonulókra, de az Eiffelig nem jutottunk el, szerencsénkre, mert így messzebbről nézhettük, ahogy a torony szinte felrobban az éjféli tüzijátékától anélkül, hogy a pezsgőfürdő után, petárdák is potyogjanak ránk az égből.
— Hazahoztam egy Louis nevű taxis névjegyét, aki a Fontainebleaui kastély után ingyért Barbizonba kanyarodott velünk, mert maga is festő lévén, kötelezőnek tartotta, hogy minden alkalommal ott kávézzon. Úgy megszeretett minket, hogy magánéletének titkaiba is beavatva, a házasságának felmelegítésére adott kissé zavart tanácsainktól elkönnyezte magát. Ebből is láttuk, hogy igazi művésszel van dolgunk.
— Ugyanígy hazajött velem a félszemű kalóz égetett cukorkáit áruló szaküzlet, csontokkal ellátott halálfejes, fekete tasakja, benne különlegesen ízesített gumicukrokkal és kandis édességekkel. Persze már üres, de az ijesztő zacskót nincs szívem kidobni, a belseje még az érkezés napján eltűnt valahogyan.
— További nagy emlékem a Saint Eustache, gótikus templom különleges orgonája, ami rejtélyes módon, pont a látogatásunk alatt szólalt meg, tovább növelve a véletlen csodát, hogy előtte egy Picassora hajazó négy -öt méter magas, barátságos emberfejbe botlottunk, aki a szobor talapzatból kiálló kezét a templom felé nyujtva, mintha meg akarta volna fogni az orgonamuzsikát.
— A Louvre üveg piramisa alatt lévő közösségi térből különböző mozgólépcsős bejáratok nyíltak, át lehet menni a Rue de Rivoli alatt is a túloldali metró és busz állomásokhoz, itt lenn a csúcs egy kerek korláttal övezett pihenő terasz féle volt, kényelmes kanapékkal, egyenruhás lány engedte ki be a leülni vágyókat. Amikor a pihenő megtelt, a lány lecsukta a korlátot, belebeszélt a nyakán lógó mikrofonba és az egész terasz elkezdett emelkedni, felfelé, mint egy nagy dugattyú, kb.négy méter magasra. Ott megállt egy neki épített hidacska előtt, ami a földszinten, a Tuileries parkba, a Concorde-ra nyílott. Egy egyszerű lift volt az Istenadta, csak ilyen, különlegesen megoldva.
— Piknik a vízparton, ezt is hazahoznám, a Duna is van olyan, mint a Szajna, sőt, csak nem él a partja, ahogy itt. Oda vissza hajókázva nézhettük a várost, a zöld füves partokon kis csoportokban, vagy csak kettesben üldögélnek, nincs szemét, a vízben az Olimpia idején úszóversenyek voltak.
-.Befejezésül: Ez a tíz jegyzet, bővülhetne akár ötvenig is, nem útikalauz és útleírás sem, de ebből lehet, ennyi is elég, csak írtam ami elém jött. Örülök, ha olvastátok őket.