Nézem a filmet, és könnyek között pörögnek a képsorok, miközben szavak tömkelege tolong, hihetetlen káoszban a fejemben: Félelem, döbbenet, fájdalom, szomorúság, kegyetlenség, brutalitás… de a gyengédség, szeretet, szerelem szavak is. Kezén fogva jár a rossz és a jó a képkockákon. Hogy miről is van szó?
Sokan, sokszor beszéltek, írtak már a II. Világháború szörnyűségeiről. Van, aki azt mondja, hogy már túl sokszor is, de ez nem igaz! Az emberi kegyetlenségről nem lehet eleget beszélni, írni! Ahogyan a szeretetről és a szerelem erejéről sem.
Ma a XXI. században mindez ugyanígy jelen van, csak más formában. Talán túlzásnak tartja az olvasó, aki ezeket a sorokat tiszteli meg figyelmével, éppen ezért írom le mindezt most is.
Egy film teljes egészében nem adja vissza azt a szörnyűséget, és érthetetlen pusztítást, ami a valóság volt, de ha egy olyan író, rendező és színészek fognak össze, akikben a tehetség, érzelem és az emberi értékek nagyon a helyén vannak, akkor születnek olyan filmek, mint az Auschwitzi tetováló.
Nem egy Hollywoodi szuperprodukció, amiről most szeretnék néhány szót szólni. Nincsenek legyőzhetetlen bicepszű, különleges védőruhát viselő, szuperképességű hősök, akik szinte elpusztíthatatlanok. Nem dollármilliárdos csillogó díszletek között zajlanak az események, hanem egy ennél sokkal nyomasztóbb, valós helyszínen, Auschwitz-Birkenau tábori falai között.
Egy köztünk élő, hétköznapi kisember története, aki a történelem részévé vált azáltal, hogy túlélte ezt a kegyetlen valóságot és sok évvel később volt ereje és bátorsága ahhoz, hogy mindazt, amit látott, és ami vele történt, elmesélje egy írónőnek.
Kisebb-nagyobb híradásokból morzsákat már hallottunk minderről és készültek hasonló filmek, amelyeknek szintén volt valóságtartalma, mégsem tükrözte mindazt, ami ott történt.
Heather Morris új-zélandi írónő, aki Ausztráliában él, gondolt egy merészet. Személyesen kereste meg Lale Sokolov-ot, hosszú időn keresztül eljárt hozzá, figyelmesen hallgatta és megírta a regényét. Egy élet történetét, amelyen keresztül részesei lehetünk egy sötét világ fájdalmainak, egy borzalmas történelmi eseménynek, de bepillanthatunk az emberség szép pillanataiba is.
Hogy mi lehet szép egy haláltáborban? A kérdés jogos. A történetet viszont nem mesélem el, mert nem rontom el a néző kíváncsiságát. A film, ha belekezd bárki, viszi magával, és nem fogja abbahagyni a 6. rész végéig. De megnyugtatásul, aki nem szereti a végeláthatatlan és lezáratlan sorozatokat, azért nem kezd bele filmsorozatba, ez a történet a 6. részben véget ér! Nem lesz több évad, a történet kerek egész, és mély nyomot hagy minden nézőben, örökre. Csak remélni tudom, hogy minél többen megnézik, mert tanulnunk kellene belőle. Mindenkinek!
Ahogy a főszereplő mondja: „A múlt itt van velünk. A tábort elhagytuk, de követ minket, mint egy beteg kutya”.
A mai hétköznapok eseményeiben sajnos visszaköszönnek ezek az események. Darabokban, kisebb-nagyobb elemekben, nem ilyen mértékben, de az emberi érthetetlen viselkedés, a mai napig jelen van a világban, és sokan ma is azt élvezik, hogy másokat kihasználnak, kegyetlenkednek, megtévesztve embereket, egymás ellen uszítanak. Pedig mennyivel jó lenne egy tisztább, szebb, és jobb világban élni! Tudom, ez csak utópia, de talán egyszer felnő erre a szintre az emberiség… Egyszer… talán…
Az írónő a főszereplő igaz történetét írta meg, és meséli el nekünk, akik a filmet nézve, szinte a saját bőrünkön érezhetjük mindazt, amit becenevén „Láli” átélt. Ő volt az, akit egy társa a fogolytáborban kiválasztott maga mellé, hogy tetováljon azonosítószámokat fogolytársai karjára.
11 évig keresett kiadót Heather Morris, mire kiadták a könyvét és 2024-ben mutatták be a regényből készült 6 részes filmet.
A történet két szálon fut. Az egyik, az idősebb Lale és az írónő barátságát mutatja be, a másik, a visszaemlékezés történetét.
Mit is mondhatnék még?
Ütős, felemelő, elgondolkodtató, elborzasztó és szívet melengető történet egyben.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki nyitott arra, hogy őszintén szembenézzen az igazsággal, és talán ezáltal mindannyian tehetünk egy picit azért, hogy ez a világ jobb legyen, ha a film tanulságait másoknak is átadjuk.
Bakos József
A film részlete, trailere (feliratos, de a film szinkronizált):
A képen az írónő és Lale Sokolov
Adatlap a filmről:
Szereplők:
Anna Próchniak (Gita Furman)
Jonah Hauer-King (Fiatal Lale Sokolov)
Melanie Lynskey (Heather Morris)
Jonas Nay (Stefan Baretzki)
Harvey Keitel (Idős Lale)
Mili Eshet (Ivana)
Frederik von Lüttichau (Josef Houstek)
Avital Lvova (Marta)
Tamlyn Henderson (David Morris)
Levi Mattey (Franz Krauss)
Katie Bernstein (Goldie)
Adam Karst (Pepan)
Rendező: Tali Shalom-Ezer
Író: Heather Morris, Gabbie Asher, Evan Placey
Forgatókönyvíró: Jacquelin Perske
Zene: Kara Talve, Hans Zimmer
Kedves Erzsébet!
Köszönöm, hogy olvastad a filmajánlót. Ugyanezt gondolom én is amit írtál.
Sajnos az emberek egy része nem tanul ezekből a hibákból sem és a mai világ is tele van olyan eseményekkel, amelyeknek nem szabadna megtörténnie.
Bízom benne, hogy akik megnézik ezt a 6 részes filmet 50-50 percben, rádöbbennek az élet igazi fontosságára.
Szeretettel
Józsi
Kedves Józsi!
Köszönöm, hogy feltetted ezt az írást a weboldalra. Nagyon örültem, hogy ráakadtam, itt a sok érdekes olvasnivaló között. Néhány hónapja láttam ezt a filmet és mélyen egyetértek minden soroddal.
Azt gondolnánk, hogy már annyi filmet láttunk, annyi információt olvastunk a Holokausztról, hogy már nincs az az oldala, amit nem dolgoztak volna fel. Pedig van! Erről nem lehet eleget beszélni! Ez a filmsorozat is egy újabb szemszögből közelíti meg a témát. A főszereplő idős korában megszólal és mesélni kezd, pedig minden szó egy-egy újabb sebet tár fel benne. Én nagyon szeretem azokat a filmeket, ahol ugrálunk az időben, főként azt, ahogyan a rendező ezt megvalósítja. Így a film a szereplők teljes életét bemutatja. Mert az élet korántsem ért véget a táborból való megszabadulással. Feldolgozhatatlan traumák maradnak, ami a későbbieket is nagyban befolyásolja. Számomra ez a film egyszerre volt a szörnyűségek filmje, de a remény, mint az utolsó szálba való kapaszkodás filmje is. A sorozat nem takargatja a tábor brutalitását: kivégzések, éhezés, erőszak, sterilitás, mégis történetének lényege a szeretet és az emberség kibontakozása a legborzalmasabb körülmények között. A film egyes jelenetei számomra leírhatatlan élményt nyújtottak, maradandó érzelmi hatással. Nem tagadom, olykor könnyeztem, mert nehezen viselem, amikor az embert megalázzák, megsemmisítik, megfosztják emberi mivoltától. Nem szeretem nézni azokat a filmeket, amelyekben gyerekek, nők, állatok, vagy egyáltalán valaki ki van szolgáltatva a gonosznak. És ebben a filmben bőven vannak ilyen jelenetek. De egyszerűen nem lehet nem végignézni.