Csuka Zoltán mai napig „kisebbségi” maradt
Nem vagyok irodalomtörténész, személyesen sem ismertem Csuka Zoltánt.
Aradon gimnazista koromban, Ficzay Dénes tanáromnak köszönhetően a Genius-Új Genius 1924-1925 antológia könyv bemutatóján ott voltam és tanáromnak köszönhettem, azt is, hogy Franyó Zoltán, Kovács János és Seidner Imre is dedikálták 1976. január 20-án délután a Ioan Slavici könyvesboltban a könyvet. Az antológia 55. oldalán Csuka Zoltán: Hites sorok a gyermekhez című verse olvasható, ez volt az első alkalom, hogy találkozhattam versével. Az 1980-as évek közepén Érden jártam és Tiéd a táj, Érdi antológia a kezembe került és ekkor tudtam meg, hogy Érden élt Csuka Zoltán, de 1984-ben elhunyt. 1988-tól egyre többet tudtam meg Csuka Zoltánról, minél jobban megismertem munkásságát, életét, egyre jobban azt éreztem, és most is úgy érzem, hogy életében sem és születésének 124. évfordulóján sem, nem a megfelelő helyen van.
Czine Mihály irodalomtörténész írta 1977-ben Csuka Zoltánról a következőket:” Ötször-hatszor is felfedezték; még mindig keveset tudunk róla. A költő, a szerkesztő, a szervező, aki szinte a semmiből hívta elő a jugoszláviai magyar irodalmat, aki annyi értéket segített napfényre – maga máig a poétanép ismeretlenebbjei között maradt.”
Az Érden élt Urbán László irodalomtörténész Az ismeretlen Csuka Zoltán című könyvében azon írásait, adta közre, melyek eddig kötetben nem jelentek meg.
- augusztus 30. a Keleti Újság: Beszélgetés Csuka Zoltánnal, aki Budapesten is „kisebbségi” maradt címmel jelent meg írás melyet Urbán László irodalomtörténész beválogatott könyvébe. Idézet az újságcikkből: „Magyarországon lakik, de mégis jellegzetesen kisebbségi ember Csuka Zoltán, Aki néhány napot Erdélyben töltött, de már vissza is tért állandó tartózkodási helyére, Budapestre. Talán különösnek tűnik föl, hogy kisebbséginek mondjuk Csukát, annak ellenére, hogy Budapesten lakik, ott is akarja megvalósítani célkitűzéseit. De ebben az esetben mégsem paradoxon, amit mondunk. Elsősorban azért kisebbségi Csuka Zoltán, mert a jugoszláviai Bácskában élt még pár évvel ezelőtt, ott tűnt fel, mint író és a jugoszláviai magyar közművelődési törekvések egyik lelkes indítója, de hiába költözött Budapestre, a kisebbségi sors oda is nyomon követte. Nemcsak azért, mert az idegennek, még ha magyar is, nehéz gyökeret verni a magyar fővárosban, hanem mert a kisebbségi ügy szolgálatát választotta életcéljául. Pár évvel ezelőtt megalakította a „Láthatár” című kisebbségpolitikai folyóiratot és az eléje tornyosuló rengeteg akadály sem tudta a derűlátást kiölni a szívéből. Meggyőződésévé vérévé vált, hogy a kisebbségek helyzetének előbb-utóbb meg kell javulnia, ezért harcolt, mint jugoszláv állampolgár és ez a fő vezéreszméje ma is, mint magyar állampolgárnak. Erdélybe azért jött le, hogy szorosabb összeköttetést teremtsen a kisebbségi kérdés itteni szakembereivel, külön-külön megmagyarázza minden érdeklődőnek, mit is akar a „Láthatár”. Folyamatosan úgy van írva, hogy Budapesten él, ez talán azért, mert valóban a fővárosban kellett minden hivatalos ügyet intéznie, de valójában a 19 km-re fekvő Érden élt. Urbán László a 2011-ben megjelent könyvében az utószóban a következőket írja Csuka Zoltánról: Köztudomás szerint kiváló költő, műfordító, szerkesztő és irodalomszervező volt. Több, mint ezer verset írt (18 kötet), több mint 100 kötetnyi(!) műfordítása jelent meg (jónéhány több kiadást is megért): Ivo Andric, Miroslav Krleza,Njegos, Kovacic, Manojlovic- a szerb, horvát, szlovén, macedon irodalom klasszikusait tolmácsolta.” Rengeteg lap szerkesztője, jugoszláv irodalmi és zenei esteket szervez. Belgrádban magyar könyvkiállítást rendez. Csuka Zoltán nagyon sokat tett a magyar kultúra meg- és elismertetéséért a szomszéd országokban is, híven teljesítette önként vállalt feladatát. Csuka Zoltán: A szentendrei rebellis című könyvében, mely 1969-ben jelent meg Budapesten a Gondolat kiadó gondozásában a bevezetőben a következőket írja:” Ez a szerény könyv, Jakov Ignjatovic életének és munkásságának első magyar nyelvű ismertetője, csupán azt szeretné elérni, hogy a magyar olvasók figyelmét felhívja egy olyan szerb íróra és hazafira, aki érdemtelenül ismeretlen a magyarok előtt. Szerény koszorúnak szánjuk ezt a könyvet arra a sírra, amely ott húzódik meg az újvidéki „Uspensko groblje” sírjainak labirintusában.” Ugyancsak ő írja a következőket:” Hány író küzdött és küzd még ma is a megnemértéssel és félreértéssel egy életen át, hogy még halálában se szabaduljon meg tőle, és ismerősen is ismeretlen maradjon,”
Emlékezem Csuka Zoltánra születésének 124. évfordulóján. Zichyfalván született 1901. 09.22-én és Érden hunyt el 1984.03.23-án.
Harmat Béla írja róla:” Csuka alapvetően szociálisan érzékeny, pacifista emlékművet hagyott maga után. Börtönből szabadulását követően a közvetlen politikában többé már nem vett részt, a politikai hatalomhoz lojális volt. Visszafogott tekintélytisztelettel különbséget tett az eszme és a rendszer, valamint az emberiség sorsa és az egyes ember cselekedete között. Az ellentmondásokat nehezen dolgozta föl, elsősorban idealisztikus világlátása miatt. Reformátusságával (legfőképp az érdligeti gyülekezetben) kereste a találkozást az ő Istenével, s bizony sokszor vitába is keveredett vele.”
Urbán László irodalomtörténész sorai Csuka Zoltánról:” Halála előtt két évvel találkoztam vele utoljára. A jugoszláv helyzetről beszélgettünk. Én kérdeztem, ő vitte a szót. Szomorú volt:
- Sok ártatlan vér fog még itt folyni nemsokára.
Elcsodálkoztam:
- De hiszen Zoli bácsi optimista volt mindig.
- Hja, fiam, kevesen vannak a hídverők, többen a hídégetők.
Bevallom, nem hittem neki. Úgy éreztem, mindössze egy öregember világfájdalmáról van szó. Csak néhány év kellett hozzá, hogy bebizonyosodjon igaza, Annál is inkább, mivel bekövetkezett az a tragédia, hogy barikád két oldalán kényszersorozott magyarok lőttek magyarokra. Idegen érdekekért.
Csuka Zoltán azért írt, fordított, szervezett, hogy ez ne következhessék be. Nem őrajta múlott, hogy mégsem az ő akarata szerint változott a világ.”
Emlékezem Csuka Zoltánra születésének 124. évfordulóján, emlékezem mert egész életének munkássága az együttműködésről, a jó szomszédsáról, egymás iránti tiszteletről szólt.
Feketegyarmati Sándor