Nyaralós őrületek és kis mesék
10/3., Papagáj a tengerben
Korallzátonyok a víz alatt, bójákkal körbekerítve, az oda beúszást és az ott lakó halak macerálását tiltó táblákkal.
Az egyik tábla tetején halászcsér ül, de ő nem ismeri a betűket, valószínűleg a szokatlan halbőséget figyeli. A közelében ugyanis egy tömegben örvénylenek a Vörös mindenféle halai, azt hiszik, manna potyog nekik az égből, kapkodják is vadul a gyorsan pelyhekre szétolvadó kiflivégeket.
Kinn a parton, átlag tiz méterenként van ugyan egy udvarias felszólító hirdetmény, hogy ne etesd a halakat, mert árt nekik, az etető illető pedig jól meg lesz büntetve érte, de aki odáig jut, hogy a cifra úszógatyája zsebeibe az étteremben lopott kiflivégeket dug, az nem egy folyton olvasó fajta.
Amikor aztán elfogynak a kiflijei, a haletető családfőhöz tartozó család egyéb mulatság után néz és az összes vízi holmijával, ugráló gyerekestől elindul a csér megszokott vadászó táblája felé, aki ezért sértődött vijjogással átröppen a szomszéd póznára. A család vízi költözködését az asszony vezeti, aki eddig szobainasként tartotta a família összes, tengeri művelethez szükséges dolgait, de most ő is búvárkodna egyet a sekélyben, igazából csak a szemüveget tartva víz alá, mert a sótól kifakulhat a frissen festett hajfestéke.
Mindegy, addig valamire csak rá kell akasztani a kalapot, kis matracot, úszólábakat és a felfújható mentőövet dagály esetére, így ezek most a halászó madár táblájára kerülnek. A feleslegessé vált napszemcsi lábait ráköti a kalap zsinórjára, csak a gumiszemüvegre lesz szükség, és a légzőpipára.
Az etetős családfő átveszi a saját szemüvegét, pipástól, utóbbit még nem dugja a szájába, hogy beszélni tudjon, mert a közelben pancsolók erősen érdeklődnek, hogy miért van mindíg az a sok hal körülötte. Szerencséjére a cápafigyelő őrszem túl messze van ahhoz, hogy ilyen apróságokat is észrevegyen, inkább a sekélyben randalírozó gyerekekre fütyörészik, mint hivatalos személy.
Időközben volt kifli, nincs kifli, a bizonyítékot eltüntették a halak, az etetésükkel gyanúsítható családapa csak értetlenül integet mielőtt a méteres vízből mélyebbre gázolna, és jobb híján a bermuda nadrágra fogja a szokatlan halforgalmat, azzal, hogy nyilván izgatóak lehetnek nekik a papagájos színei. Visszaint a családnak, majd elégedetten ráharapva a csutorára, beloccsan a halai közé. Lényegtelen, hogy a tárgybani gatyán csak madarak vannak, mert azok is trópusiak, a tengerben pedig van olyan hal is, amit direkt papagájhalnak hívnak.
És természetesen dehogy etetett, mert tudja, hogy tilos, nézzék meg, egy darab ázott kifli sincs a vízben.
Az asszony, igazi női logikával, hess, hess, – integet a további etetésre váró halaknak, – nem értem, mondja, az előbb még nem volt itt egy sem. Biztosan tetszik nekik a víz alatt ritkán látható sok színes toll az ura gatyáján, attól van ez a forgalom körülötte. Ha pedig nekik is kéne egy ilyen, papagájmintás gatyó, vehetnek maguknak a bazárban, ott, ahol a vízhatlan úszómellények lógnak, mert nem hazai a cucc, hanem originál távolkeleti, rá volt írva a zacskójára is.
Később, pici kajakjában, mellettük lapátol el a fütyörészős cápaőr, hatóságilag kiparancsolva a védett korallmezőbe bele búvárkodókat, de rájuk ügyet sem vet.
A part mentén, bokáig tengerben, vízitorna zajlik, kubai zeneszóra.
Rövidesen ebédhez terítenek a hotelekben, a halra vadászó csér és a Vörös sokat tapasztalt egyéb élőlényei, megkönnyebbülten felsóhajtanak.
