MEGJELENT: Filó Margit: Még találkozunk c. regénye!
Oldalszám: 200 oldal
A szerző elérhetősége a Holnap Magazin oldalán:
https://holnapmagazin.hu/profile/filo%20margo
A nyomtatott kötet megrendelhető a szerzőnél!
Ha felismerünk egy lelket, akiben felfedezzük, hogy ő az életünk fontos része, nem biztos, hogy úgy alakul a sorsunk, hogy ez be is teljesül.
Mert bár összehozott vele az élet, de ha a jelenben nem azt valósítja meg amit megírtak nekünk, még nem biztos, hogy egy következő fejezetben nem találhatjuk szembe magunkat azzal, akit egykor el kellett engednünk.
S ebben az a csodálatos, hogy meg lehet, még ebben az életben újra találkozhatunk, de már egy másik ember személyében.
A lélek nem felejt, csak új testet ölt. Johnny, a sivatagban ébred férfiként, női múltjának árnyékaival. Szerelem, veszteség, és újjászületés kíséri útját – míg a lélek tovább száll egy új életbe.
Második rész: Gréta hétköznapinak tűnő élete hordozza ugyanennek a léleknek a keresését: házasság, gyerek, betegség, tiltott szerelem.
Két történet, egy belső utazás – testeken és lelkeken át.
Ebben a kötetben a múlt és a jelen mutatkozik meg. Így a kedves olvasó most két regényemet tartja a kezében.
Ha pedig a harmadik részt, a jövőt is szívesen elolvasná, akkor ajánlom figyelmébe A Változás című regényemet, a trilógia befejező részét is, ami nálam rendelhető, a filomargit33@gmail.com e-mail címen.
Filó Margit