9., Komolytalan apróságok
– Költözés van, de hiába kerestem hazai madarakat, sem hattyút, sem gólyát nem láttam, lehet, hogy ők csak most kezdenek csomagolni, ahogy én is, helyet fogunk cserélni. Kicsit restellem, hogy sokkal gyorsabban fogok repülni náluk, és nem fogok leszállni útközben – ők bármikor leszállhatnak, ami azért nem semmi. A jövő hét végén újra otthon leszek, remélem, rendesen fűtenek, mert itt még mindig harminc fokok vannak, és a jót könnyű megszokni.
– Este egyiptomi műsor volt, egy sovány és egy kövérkés nő, ezüst bikiniben, balkáni hastáncot adott elő amerikai slágerzenékre, német turistáknak, a diszket keverő srác éles hangú török síppal tolta alá az élőt. Hogy legyen valami görög is, a pincér úzót hozott, benne volt az árban. Az első sor közepén idős arab úr pihent, ahogy nézem, lehet, hogy az övé az étterem. A társaságát élvező hölgy nemzetisége ismeretlen.
– Kinézek, éppen telihold, hajladozó pálmák – úgy látszik, holnap is szél lesz -, a nagy medence alulról lámpákkal van kivilágítva, de hiába, sötétben már nem engednek úszni, a víz felszínén hosszú kék csövek kígyóznak, ezekből csendesen szörcsögve, vízszívó porszívókba mennek a széltől belesodort falevelek. A víztakarító ember egy gazdátlanná vált, magányos úszószemüveget szed ki a víz alól, kis prémium neki a szorgalmas munkáért.
– A pasa hazamegy. Elsőnek jön a takarítófiú, ő kevéske pénzt kap, a pincérek többet, a bárpultos, portások, kellő tisztelettel. Közben, ahogy dagad a pasa pénzosztó tekintélye, úgy vékonyodik az erre szánt pénzköteg. Aztán eljön a pillanat, amikor a leggazdagabbként bánnak vele, de a taxi előtt a zsebébe nyúlva már csak egy leszakadt nadrággombot talál. Ezt nyújtja át a boynak, kellő méltósággal. Végül is, az utolsó gombját adta oda.
– Este a napernyők összecsukva, az ágyakat naplementés irányból visszaállítják napfelkeltés irányba, a kagyló alakú, kétszemélyes heverőféléket békén hagyják, ezekben érzelmes párok nézik a holdat, felettük lomb susog, vigyázni kell, hová néz az ember, ha nem akar illetlen lenni.
– Kis nyelvlecke, a strandfiú figyelmességből idehoz egy második matracot, mondom, naam, naam, mert már van, erre kissé tanácstalanul, megint hoz egyet. Látja, hogy a vendég szeret puhán feküdni. A további naamokhoz már kézjeleket is csatolok, míg kiderül, hogy a naam az igen, és ő hozhat egy negyediket is, csak túl magas lesz és le fogok esni róla. Ha nemet mondanék, mondjak neki egy lat. Még jobb, ha kettőt mondok belőle, így, hogy lala. Ez a nemnem. Jó tudni.
– A sétáltatásra szerződött tevés kettős mára átöltözött, a gazda tiszta kefiját tekert a fejére, az eddig szürkét viselő tevéje most sárgát vett föl, lehet, mert péntek van, itt az az állami vasárnap. Egy fehér nő narancskarikákat hoz neki, szemlátomást már ismerik egymást, az állat puha ajkaival óvatosan, egyenként elveszi őket, utána egy megdöntött műanyag palackból fél liter vizet iszik. Biztosan tudott volna többet is.
– Tutajozik a bogár. Nem tudom, meddig tart még ki a szerencséje, de egyelőre bírja az úszást. Borsószem nagyságú, nem vízre termett, egy hal már lerántotta a víz alá, de kiköpte, talán keménynek találhatta. A korallmezőt körbevevő fehér bóják egyikéhez evickélek, ujjamon kitartva őt a víz fölé a lélegzetvétel miatt, arra átmászatom. Kapaszkodik, mert hullámzás van, de mintha elkezdené a szárnyait nyitogatni. Ha ki tud repülni a partig, megmentettem egy életet, Buddha elégedett lesz velem.
– Három főnök figyel az árnyékból egy tízéves forma gyereket. Az egyiknek ceruza van a füle mögött, nyilván ő a másik kettőnek is a főnöke. A gyerek pozíciója egyértelmű, ő négykézláb kalapálja a javítani való kőburkolatot. Kezében egy kerekre kopott bronzkalapács, azzal püföl. A ceruzás főnök telefonál. Telefonja valószínűleg évezredekkel fiatalabb, mint a gyerek kéziszerszáma.
– Reggel a mellettem lévő asztalnál esemény történik. Egy nálam öregebb úr villájáról lecsúszik a tükörtojás. Tempósan indult, szépen körül vagdosva, ahogy az enyém is ki szokott nézni, formásan, hogy egyből beférjen az ember nagyra tátott szájába. A sárgás tojásközép viszont még a száj előtt életre kelt és leugrott a villáról. Kicsit csúszkált esés közben, asztalszegélyen, nadrágon, aztán letottyant a márványpadlóra. A hátára esett, így megőrizte szinte költői szépségét. Ott megpihenve Dali ecsetjére való látványt nyújtott.
– Hazahoznék egy szép, kicsi, fehér kagylót. Babszem méretű, ezért biztosan nem szólnak a vámnál. A baj csak az, hogy nem üres, és nincs időm megvárni, amíg a benne lakó remeterák kihízza a lakását és nagyobb kagylóba költözik. Nem tudom, egy ilyen, cseresznyekukac méretű rákocska mikorra tervezi a lakáscserét, egyáltalán, van-e ilyenkor valami adminisztráció, vagy csak úgy kimászik, bemászik. Nálunk, embereknél azért ez elég időigényes szokott lenni.
– Hogyan fogyasszunk ingyen mojitót. Mondom a pincérnek, hogy hozzon egy cuba librét. Kihozza, de a másik jobb lenne, mondom, figyu, cseréld ki inkább egy mojitóra. Szót fogad, mert jólnevelt, kihozza, leteszi, megiszom, összeszedem a cuccom, hogy mennék. Erre eltáncolja nekem, hogy nem tetszettem fizetni, én meg, hogy mért fizettem volna, amikor csak a cuba libréért cseréltem. Erre ő, hogy oké, de azt se fizettem ki. Elmagyaráztam neki, hogy nem ittam meg, emlékezhetne, hogy visszaadtam. Szerintem még mindig gondolkodik a dolgon.
– Hazafelé a reptéren, a női szakasz elmegy különleges kölniket venni a maradékból, és vattával kitömött tevéket ajándéknak. Ez nagyon jó a gépen, a nyakad mögé teszed és aludhatsz vele, otthon meg oda lehet adni akárkinek. Fogom a bőrönd fülét, hogy ki ne vegyék a kezemből, mert akkor rögtön buktál egy tizest, az alap baksison felül, a tekerésért. Mi vittünk otthonról étkezési fóliát és azzal körbecsavartuk a bőröndöket, itt erre van egy gép. Lehet, hogy spórolnak az anyaggal, de már a feladásnál kezd lejönni a neylonfátyol, otthon pedig, amikor kijönnek a csomagok, úgy néznek ki, mint egy leharcolt menyasszony, akinek már tánc közben megvolt a nászéjszakája.