Lipkáné Vakula Mária kiállítása Érden
A Szociális Gondozó Központ közösségi termében 2025.12.04-én Lipkáné Vakula Mária tárlatának megnyitója Ambrus Károly tárogató játékával indult.
Varga Virág az Idősotthon vezetője köszöntötte a népes közönséget, majd Vass Krisztina műsorvezető felkérte Szűcs Gábor Érd Megyei Jogú Város alpolgármesterét a kiállítás megnyitására.
Apostagi Zoltán költő saját verseit olvasta fel.
Ambrus Károly tárogató játéka és éneklése következett.
Apostagi Barnabás felolvasásában Pilinszky János műve hangzott el. A közönség vastapssal értékelte a színvonalas műsort.
Pódium beszélgetést Kiss Sándor vezette le, röviden kiemelte, hogy az alkotónak ez a második egyéni kiállítása, több közös tárlaton állított ki eddig. A mostani tárlat anyaga az utóbbi két év munkáiból állítódott össze. Tagja a Képzőművészek Érdi Közösségének és a Temesi Éva Irodalmi Kör antológiájában versei jelentek meg. Ezután Lipkáné Vakula Mária alkotó festményeiről beszélt, a színek, a természet folyamatosan változó szépségeiről, valamint az arcképekről melyek többségét család tagjairól készítette. A beszélgetés Édesanyámnak című versével zárult, melyet Kiss Sándor olvasott fel és hozzátette aki többet akarna megtudni az alkotóról, az érdeklődését kielégítheti a kitett önéletrajzzal melyben ez áll: Lipkáné Vakula Mária, Mélykúton születtet 1958-ban. Zenei általánosba járt, ahol Bundula József tanár úr figyelt fel rajzaira. Kiskunfélegyházán, biológia tagozaton végezte középiskolai tanulmányait, és ott Móczár Károly festőművész formálta rajztudását. Természettudományos érdeklődése az orvostudomány és a pszichológia felé terelte. Védőnői és perinatális szaktanácsadói képesítése van.1986-ban kötött házasságot. Férje Lipka Attila, és két gyermekük született: Adél és Aliz, és egy unokájuk van, Lara.
1988-tól él Érden. A pandémia alatt kezdet el festeni. Csontváry és Vasarely volt rá a legnagyobb hatással.
2023 novemberétől lett tagja a Képzőművészek Érdi Közösségének (KÉK).Első egyéni kiállítása Érden a Szociális Gondozó Központ közösségi termében volt. 2024 januárjában. Csoportos kiállításai voltak a Szepes Gyula Művelődési Házban, Érdparkváros Művelődési Házban, és a Százhalombatta Művelődési Házban.
Apostagi Zoltán verseiből olvasott, utána Varga Virág a Szociális Gondozó Központ Időseket Ellátó vezetője átvette Lipkáné Vakula Mária festmény adományát és köszönő beszédében kiemelte, hogy nagyon fontos az életben megtalálni azt, ami a nehézségekből, a szürkeségekből egy szebb egy harmonikusabb milliőbe tudja emelni a megfáradt lelket.
Lipkáné Vakula Mária festményei, versei révén nemcsak saját magát, hanem a kiállítások révén a közönségét is, saját eszközeivel egy járható, elfogadható útra próbálja vinni.
Varga Virág tagintézmény vezető megköszönte az alkotó adományát, a műsorban résztvevők szereplését, Szűcs Ágnes Idősügyi referens szervezői munkáját. Ambrus Károly tárogatós indította el a tárlat megnyitását és ő is fejezte be.
Feketegyarmati Sándor
