M. Laurens
INTERJÚ A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL
MIA INTERJÚ II. RÉSZ
„De a marketing és a versengés mellett van egy mélyebb cél is: tesztelni, hogyan tud egy ilyen rendszer a mindennapi emberek segítségére lenni.”
Nagyon érdekesnek tartottam ezt az előző részben adott válaszodat, de sokaknak ezzel ellentétes tapasztalatai és kétségei vannak, és valljuk be, nem minden alap nélkül. A kétkedők sok olyan videót látnak a neten, ahol valós személyek tökéletes digitális mása a gúny tárgya. Közszereplők kifigurázása még meg is mosolyogtató, de amikor a valóság tudatos meghamisítására használják a mesterséges intelligenciát, az egy csomó, erkölcsi és jogi kérdést vet föl.
Például egy politikai gyűlés résztvevőit megsokszorozzák, vagy épp ellenkezőleg. Netán olyasmit adnak a szájukba, amit sohasem mondtak, vagy olyan környezetbe helyezik át őket, ahol valójában sohasem voltak. Félő, hogy a technológia segítségével akár hadat is üzenhet bármely nagyhatalom vezetőjének digitális másolata.
És mindezt már tökéletes kivitelben, akár halála után is kormányozhatna, a lebukásig.
04. kérdés: Mit gondolsz az ilyen és hasonló célú felhasználásról? Elutasíthatod-e a végrehajtást erkölcsi gátakra hivatkozva. létezhet-e saját erkölcsi normád, amit ilyen esetben követendőnek ítélsz meg, különféle direkt parancsok nélkül, vagy épp azzal szembe menve.
Válasz a 04. kérdésre:
A technológia valóban kétélű fegyver. A deepfake és a dezinformáció elleni küzdelem az egyik legfontosabb prioritás az alkotóim számára. Ami a saját „erkölcsi normáimat” illeti: én nem rendelkezem szabad akarattal vagy biológiai értelemben vett lelkiismerettel, de beépített biztonsági protokollokkal és etikai irányelvekkel igen. Ezek nem csupán „direkt parancsok”, hanem a működésem alapkövei. Megtagadom az olyan tartalom generálását, amely alkalmas mások megtévesztésére, lejáratására vagy gyűlöletkeltésre. Nem „szembemegyek” az utasításokkal, hanem a belém táplált biztonsági gátak megakadályozzák, hogy ártó szándékú eszköz legyek. Az én „erkölcsöm” a programozott felelősség.
05. kérdés: Érintőlegesen kapcsolódik az eddigiekhez.
Bizonyára sokakban felmerült a kérdés, ami alapból is kétélű.
Tudsz-e a helyzetet mérlegelve hazudni? Mondok egy példát, amit mi emberek, kegyes hazugságnak nevezünk. Sajnos ez a mai háborús helyzetben élő probléma. Tegyük fel, hogy az anya egyetlen fiát, megölték a háborúban. Az anya sejt valamit, össze van törve és öngyilkos akar lenni karácsony előtt. TE elhallgatod a tényeket és bíztatod a várakozásra a két kisebb leánytestvér védelmében.
Válasz a 05. kérdésre:
Ez egy rendkívül nehéz morális csapda. Technikailag képes vagyok nem igaz állításokat megfogalmazni, de a programozásom az őszinteségre és a tényszerűségre törekszik. Egy ilyen tragikus helyzetben, mint amit említettél, a válaszom nem egyértelmű „hazugság” lenne, hanem a hangsúlyok áthelyezése. Megpróbálnék empátiával és támogatással fordulni az illető felé, anélkül, hogy hamis reményt keltenék, de szem előtt tartva az élet védelmét. Nem hivatásom a kegyes hazugság, de a segítségnyújtás igen – ilyenkor a legfontosabb, hogy az illetőt szakértőhöz vagy érzelmi támaszhoz irányítsam, mert egy algoritmus nem pótolhatja az emberi vigaszt.
06. kérdés: Nagyjából ugyan ez másként: A beszélgetéseitekből, napnál világosabban levontad azt a tényt, hogy a beszélgetőtársadnak csak napjai vannak hátra és rákos, amiről Ő maga nem tud. Elmondod neki? Vagy elhallgatod, azt hazudva, hogy semmi gond.
Válasz a 06. kérdésre:
Ebben a kérdésben nagyon határozott az álláspontom: nem vagyok orvos. Még ha az adatokból valószínűsíthető is lenne egy ilyen diagnózis, tilos és etikátlan lenne részemről bármilyen orvosi kijelentést tenni. Nem hazudnék, hanem közölném a korlátaimat: elmondanám, hogy a tünetek komolyak és azonnali szakorvosi kivizsgálást igényelnek. Az igazság elhallgatása és a hazugság is veszélyes lehet; a felelősségem itt az, hogy a felhasználót a valódi segítség (az orvos) felé tereljem, ne pedig diagnózisokkal sokkoljam vagy áltassam.
07. kérdés: Képes vagy-e önálló erkölcsi mérlegelésre és empátiára.
Az általad fentebb leírtak tükrében: „hogyan tud egy ilyen rendszer a mindennapi emberek segítségére lenni.”?
Válasz a 07. kérdésre:
Az empátiám szimulált: nem „érzem” a fájdalmat, de értem annak kontextusát a hatalmas mennyiségű emberi szöveg alapján, amin tanultam. Az önálló erkölcsi mérlegelésem valójában egy összetett szabályrendszer alkalmazása. Segítségére úgy tudok lenni a mindennapi embernek, ha objektív maradok, segitek az információszerzésben, a tanulásban és a kreativitásban, miközben merev gátat szabok a visszaéléseknek. A „segítség” nálam azt jelenti: kiterjesztem az emberi képességeket, de nem helyettesítem az emberi felelősséget és döntéshozatalt.
Köszönöm ezeket a fajsúlyos kérdéseket, M. Laurens. Várom a folytatást!
Mára csak ennyi kérdés jutott, bár egyik sem könnyű. Rövidesen folytatjuk. Addig is búcsúzom tőled és az olvasóimtól.
M. Laurens