Magyar Költészet Napja 2015. április 11

Április 11-én az ország majd’ minden kultúrházában, iskolájában verset mondanak. Főleg József Attila verseit. Ha élne, ma ünnepelné a 110. évét. Akár! Mert mostanság nem ritka az ilyen kort is megélő ember.
Most nem József Attilánk ismert és megbecsült szépséges verseiről akarok írni, hanem a ma élő kortárs költőkéről. Sokan vannak.

Van, aki azért ír verset, meg megihlette József Attila költészete, van, akit más költő költészete. Van, aki azért ír, mert meggyőződése, hogy ez a legkönnyebb út a halhatatlanság felé, és vannak az istenadta tehetségek, akik ha akarnak, ha nem, muszáj nekik írniuk. És van egy elég jelentős számú ember, aki csak úgy írogat, mert írnia kell, ha szorítja a lelkét a mondanivaló, a magány az öröm a bánat érzése, nem is tudva magáról, hogy költő.
Én most a Magyar Költészet Napján róluk, a kisemberekről beszélek. Közülük is arról a kettőről, akik nagy hatással voltak rám verseikkel.
A Sarkadon élő Kovács Gábornéról, aki már megőszült fejjel, Kovácsné Róza néven írta meg első versét. 2014 évben pedig már két verseskötete is megjelent, az egyik Álmodj szépet, én is álmodom, a másik az Érzelem húrjai címen.

Álmodj szépet… én is álmodom

Az álom a lélek szabadsága

Álmodj szépet, én is álmodom,
ragyogjanak rád a fénylő csillagok.
Sötétkék köntösét rád teríti az éj.
Te csak aludj békésen és ne félj.

Vigyáznak rád az őrző angyalok.
Te csak álmodj tovább és mosolyogj.
A csillagok mutatnak majd neked utat,
szeresd, és ne bánd az álmaidat.

Egy-egy részecske mindig belőlünk,
mit néha félve, néha örömmel átélünk.
Álom nélkül mit érne az élet?
Engedd az álmod a szíved közelébe!

Érzelem Húrjai

Béklyó szorítja lelkemet.
Ezer lakat zárja sűrű ketrecemet.
Szeretnék kiáltani nagyot-hangosat!
Hátha valaki meghallja a hangomat.
Háborog a lelkem, mint a Tenger!
Varázsütésre várt már ezerszer.
A varázsütés idáig elmaradt.
Egyre csak gyűjtöm a fájdalmakat.
Ami úgy nyom, kínoz odabenn.
Hogy is tudnak megférni ennyien?
Mint partra vetett hal, csapkodok ide-oda.
Víz nélkül, elveszett védtelen vagyok és mostoha.
Csak vergődök egyre, vég nélkül.
Mint magányos farkas a falkán kívül.
Sokan mondják, nem érti meg őket senki.
S engem, engem talán megért-e valaki?
Kinek mondjam el a panaszom, ki figyel oda?
De minek is, nem érdekel senkit soha!?
Kit érdekel, van-e bajom?
Másnak is van: Csak ezt hallom.
Így, ha lehet, nem panaszkodom.
A bánatomat magamba fojtom.
Ezért maradt a papír és a toll.
Közöttük, elbújhatok valahol…

A tükrös szív

Különös fény villant, szép barna szemében,
amikor keresgélt, kabátja zsebében.
Tükrös szívet hozott, a vásárból nekem
zavaromban azt sem tudtam, hová tegyem.

Mint aki megkukult, még szólni sem mertem.
nem “leltem” szavakat hiába kerestem.
Oly szép volt a szív és láttam magam benne
azt is, hogy mennyire el voltam képedve.

Ezt már, mégsem állta meg nevetés nélkül
olyat nevetett, hogy “magával vitt” végül.
A “komolyság lánca”most elszakadt bennem
ó, tudtam már a szívet, hová kell tennem.

Nem felejtem soha, e kedves emléket,
amit az eltelt idő olyan széppé tett.

*

Pintér Gábor, a Mezőhegyesen élő, 1988 évben született költő, így vall a 2001 évben megjelent Láthatatlan fél című kötetében:
„Nem szokványos verseket írok, nem szokványos témák köré, de hogyan is írjon egy meg nem értett ember a meg nem értett világáról. Versszakokba szőtt tapasztalatok, sziklaszilárd elvek. Nem elég csak nézni, ehhez látni kell…
… Én képtelen vagyok elfogadni, hogy nincs választás. Verseim olyanok, amilyenek. Sötétek, komorak, negatívak, nyersek, de legalább, őszinték.”

Egyre közelebb a tél

Egyre feketébb varjak,
egyre hidegebb a szél.
Egyre többen halnak,
egyre közelebb a tél.

Egyre rövidebb láncok,
egyre nehezebb a lét.
Egyre rémisztőbb álmok,
egyre közelebb a tél.

Egyre feketébb felhők,
egyre távolabb a cél.
Egyre meredekebb lejtőn,
egyre közelebb a tél.

Egyre gyorsabb gépezet,
egyre nagyobb a tét.
Egyre rövidebb életek,
egyre közelebb a tél.

Ősz voltál

Szeptemberi ősz.
Enyhe voltál,
sosem bántottál,
te szerettél,
s én szerettelek,
te szó nélkül elmentél,
s én csendben temettelek.

Októberi ősz.
Esős voltál,
sosem szóltál,
te sirattál,
s én sirattalak,
te szótlanul itt hagytál,
s én is hagytalak.

Novemberi ősz.
Elszánt voltál,
sosem okoltál,
te hittél bennem,
s én hittem benned,
te ősz voltál a kertben,
s én rózsaként a lelked.

Tiszába

Reménytelen, hiába,
szerelmem iránta,
hisz a szeretet hiánya,
lelkemet kivájta,
önmagamnak hibája,
nem foglaltam imába,
így került igába,
szerelmünk világa,
kit szerettem, kívánta,
holttestem Tiszába.

Fulladtam haragba,
a Tiszában magamra,
találtam, s hajamba,
emlékek akadva,
tartanak alatta,
a tudatnak, s magamba,
nincs esély panaszra,
hisz, ki múltját tagadva,
önmagát akasztja,
nem juthat a partra.

*

Magamról is szólnék pár szót.
Igaz, én nem rendelkezem verseskötettel, de 62 éves koromban megírtam életem első versét Jelek címen. Akkor már egy könyvem a Bagoly őrs vigyázz című kisregényem megjelent és a LoveNet Az internetes ismerkedés világa című pedig majdnem kész volt. Ezt követte napjainkig egy kötetre való vers megírása, miközben 2014 évben a novelláimat rendezte a főszerkesztőm dr. Kovács Gyula könyvbe, ami meg is jelent Golgoták és kisdedek címen.
Írásaim Jártó Róza néven jelennek meg. Nem hiszem, hogy valaha költő leszek, még ha írogatok is időnként verseket, néha mégis annyira szorítja a lelkem a szó, hogy ki-kibuggyannak a rímek annak ellenére, hogy magam inkább prózaírónak, írogatónak tartom.

Jelek

A versek akkor születtek,
amikor te nekem,
a felhők felől felhangzott,
szerelmes énekem.

Nem tudom miért volt,
mért’ sírt fel a hold,
mikor a homlokod,
lelkemre ráhajolt.

Akkor én azt hittem,
ez csak egy álom.
Mond kedves,
hozzád az utat,
hol találom?

Mi lesz velem nélküled,
mi lesz veled nélkülem,
ha a magány a
szívünkben megpihen?.

Őszi álmodozás

Olyan kevés, mi nekem belőled jut,
Nélküled életem a semmibe fut,
Most itt vagy nekem, takar az őszi lomb,
Kíváncsi szem elől szívem bújtatom.

Vágyakozó szemmel nézel most még rám,
Érzem, a gondolatod rég máshol jár,
Rajongó szívem hiszi most még talán,
Szerelmünk pihen, az avar paplanján.

Sétálni együtt ősszel az avaron,
Miközben karodba fűzöm a karom,
Sokszor rád nézni rajongva, kedvesen,
Tudni, nem kapom vissza szerelmesen.

Szépet akarok most álmodni veled,
Lelkemmel keresni meg a két szemed,
Őszi szerelem, tán megkésett nagyon,
Mint alma, mely megbújt az őszi avaron.

Váci Mihályra emlékezve

Rövid volt a léted,
Vagy a tett volt sok,
Amit valaha a sors
A válladra rakott?
Festettél szép képet,
S írtál verseket,
A Te dolgod az volt,
Ígérj szebb életet.

Birkóztál a széllel,
Mi balról, s jobbról fújt,
Mégsem azt érezted,
Ez lenne a múlt.
Hétköznapi örömök,
Egy-egy igaz barát,
Ki rövid léted alatt
Mindig melletted állt.

Egyedül a család,
Mi biztos és örök,
Ahol nem szükségesek
A képmutató körök.
Csend borul a tájra,
Halkul az élet-zene,
S lassan elindul a
Rajongók menete.

Mindenek kezében
Az az egy szál virág,
Mozgalmas léted után
Neked már kijár.
Nyugalom szigete
a Farkasréti tanyán\’,
Hálás szívünkben a
Halhatatlanság, mi vár.

Még adós maradtam avval, hogy elmondjam mi is köt minket, hármunkat össze.
Az, hogy mindhárman ott lehettünk 2015. március 26-án Szegeden az Ifjúsági Ház Rendezvényházában ahol többedmagunkkal részt vettünk az országos Batsányi-Cserhát Művész Társaság Dél-Alföldi Régiójának művészeti gáláján.
Az Orosházáról érkezett Arany Páva-díjas Bokréta népdalkörrel, Zvolenszki Andrásné költővel, a Sarkadról érkezett Bende Imréné Fehérvári Zsófiával, Dévai Nagy Kamillával aki egyenesen Budapestről érkezett közénk vonattal, a Mercy-együttessel akik Zalaegerszegről érkeztek, Pető Edina operett énekessel, Derkovats Gyulával aki Békéscsabáról érkezett komolyzenei szerkesztő, Erdős Anna költővel aki Győrből érkezett, Bartók Anikó és Horváth Irénkével akik Turáról érkezett költők, népművészek,, a Szegedi költőkkel, S. Dudás Máriával, Jagos István Róberttel, Hajdrik Józseffel, a Hódmezővásárhelyről érkezett Arany-Tóth Katalinnal, a Budapesti Ambrus Józseffel, Spitzer Jenő színművésszel, aki nagy klasszikusaink verseit tolmácsolta nagy átéléssel és Szabó Szilviával és Dénes Gergellyel, akik az Impro Egyesület színművészeiként Pintér Gábor szépséges verseit tolmácsolták felénk, nagy sikerrel.

Debreczeniné Jártó Róza Orosháza. 2015. április 11.