JÓZSEF ATTILA, AZ IFJÚ TITÁN

JÓZSEF ATTILA, AZ IFJÚ TITÁN

„Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!”

( József Attila: Születésnapomra, részlet)

József Attila tizennégy éves korában árva lett, nem félig – teljesen, és az is akart maradni.

Nyughatatlan, megalkuvásokra képtelen énje még nálam is elfogadásra került, annak ellenére, hogy rácsodálkoztam olykor, hogy ha volt rá lehetősége, hisz akár Budapesten, akár Bécsben, de még Párizsban is elkezdett egyetemi tanulmányait be is fejezhette volna, akkor miért is nem lett tanár, amivé akart lenni. Ezért iratkozott be a Szegedi egyetemre, hogy álmait valóra váltva megmutassa a világnak, hogy egy „szappanfőző” apa és egy „sikáló” anya árvája is bármi lehet, ha nagyon akarja. Akár magyar-francia-filozófia szakos tanár is. Annál is inkább, hisz nem volt sima az útja még az érettségi megszerzéséhez sem. Többször nekifutott a vizsgáknak, de sokszor rá is tört a kétely, hogy egy árva, amilyen ő, vajon tényleg elérhet valamit is az életben? Curriculum Vitae/ Önéletrajzában írta, hogy ő nem csodagyerek volt, hanem árva. És ez a tudat végig kísérte egész életútját.
Azt, hogy mégis leérettségizett, a Makói barátoknak köszönheti, hisz lakást adtak neki, mikor nem volt hol laknia, ételt adtak, mikor nem volt mit ennie, s biztatták a verselésre mikor ráébredtek, hogy micsoda tehetség József Attila. Igaz, ő nem annak tartotta magát, csupán árvának.
És ez a tudat vezérelte egész életútját. Tizenhét évesen annyira vágyott a szeretetre, hogy bárkihez odacsapódott volna, aki egy kis érdeklődést mutat irányában.
Mégis Makói tartózkodása alatt vált férfivá, vált költővé annak ellenére, hogy abban a korban szinte minden jelentős költő ellentmondásokban bővelkedő életúttal rendelkezett. Pedig nem ők, hanem a világ volt ellentmondásokkal teli. Túl voltak az I. világháborún, a nagy világégésen, az ezt követő és a költőkre oly jellemző önmegvalósítás lehetőségén úgy, hogy számukra nem mutatott a jövő lehetőséget, csak bizonytalanságot. Forrongott a világ, feléledt a nacionalizmus és a nácizmus, a fasizmus és a kommunizmus élet-halál harcát vívta a létért.
A nélkülözésektől sem mentes rövid élettel a háta mögött a korán árvaságra jutó, tizenhét éves József Attila, egyedül állva a világban tán még a többieknél is sebezhetőbb, kiszolgáltatottabb volt, védtelenebb a világgal szemben.
A mindig egymaga vívott életharcában képtelen volt az alkalmazkodásra, megkapaszkodásra a közösség adta védelemben. Hamar, nagyon hamar meg kellett élnie a felnőtté válást. Minden este úgy hajtotta álomra a fejét az akkor tizenhét éves ifjú, hogy nem tudta, hogy másnap lesz-e, aki egy tányér levest adjon néki, és ha eljön az este lesz-e, ahol álomra hajthatja a fejét. A tehetséges ifjú költő első verses kötete Szépség koldusa címen jelent meg 1922-ban. A verseit a Nyugat rendszeresen publikálta, Juhász Gyula segítségével, aki nem csak tanára volt a Makói gimnáziumi években, de barátja is.
Ekkor írta meg a Szeged alatt című versét:
„Rokon hang zendül vissza rá szivemben. /– Mért is kell búmat rímbe önteni?
Lelkemen most halk remegés fut át: /Szeretném szépen felköszönteni
Magányos, árva, bús Juhász Gyulát.”
(Szeged alatt, részlet, 1922. aug. 14.)

József Attila alig töltötte be a tizennyolcadik évét, amikor 1923. április 29-én megírta a Lázadó Krisztus című versét:

LÁZADÓ KRISZTUS

„ – Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság! /Ne légy más, mint az Igazságos Úr.
Több kalászt adj, de azért el ne vedd a /Rózsát.
Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba, /Gyere ki, nézd meg – szolgád mit csinál?
Ronggyá nem mosná élet-subád ember /Átka.
S Neked könnyű vón a tövist letörni. /Tanulhatnál még tőlem is, Uram –
Én töröm s nem lesz vacsorám, csak – föld: egy /Ölnyi.
A telked azért mégis tisztitom csak. /És már egy nagy sajgó gerinc vagyok –
Sokat görnyedtem, ne kivánd, hogy eztán /Rontsak.
Azért ameddig csak birom, csinálom, /Bár kezemen csalánmart hólyag ül.
S ha vihar jönne, mint a korhadó fa, /Állom.
De add kölcsönbe legalább subádat: /Téged nem ér el átok és eső,
Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors a /Lábad.
Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé – /Testemnek ágyam is hideg, a Föld
S aranyszavad átváltozott rossz, kongó /Érccé.
S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te /Nagy passziódban; és a lelkem is
Részed lesz nemsokára s a legszebb fényt /Hintve:
A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten. /Bizony mondom, még nincsen is szemed,
Most nem látsz. Lennél immár igazságos, /Isten!”
Fáradt baromként reszket lelke, teste, /Félmunkát végző társak röhögik
S feszül, mert tudja – reá korábban jön /Este.
Nagy, roskadt lelke igéket emel még /S kilógatja fakult, sápadt szivét,
Mint akasztott ember szederjes, szürke /Nyelvét.

1923. április 29.

Ezekért a sorokért perbe is fogták, Krisztus-gyalázásért. Évekkel később felmentették, de akkor már nem volt olyan költő, olyan kritikus a honban, aki nem ismerte nevét.
A szegedi költők maguk közé hívták József Attilát, aki kinézetre inkább volt gyermek, mint ifjú. Ő is ott volt az ünneplők között Szegeden, amikor Babits Mihályt ünnepelték abból az alkalomból, hogy huszonöt éve jelent meg az első verse.
Ennek bizonyítéka a múzeum lépcsőjén, 1923. május 13-án készült fotó:

/Juhász Gyula jubileumi köszöntése. A képen balról jobbra: Eidus Bentián (a második sorban), Nagyfalusi Andor, Ligeti Jenő, Pór Tibor (későbbi nevén Sarló Sándor), Szalay József, Magyar László (az oszlop előtt), Landesberg Jenő, Kosztolányi Dezső, Miklós Jenő, Szabó Lőrinc (Kosztolányi mellett), Juhász Gyula, Babits Mihály, József Attila, Rapaportné Étsy Emilia, Babits Mihályné, Móra Ferenc, Erdős Árpád (Móra Ferenc mögött), Tölgyes Gyula, Vér György és Fest Guidó. ( József Attila jobb szél, felfelé a 3.)
A fotó a Somogyi-könyvtár helyismereti gyűjteményében található. Babits Mihály 25. jubileuma alkalmából készült 1923. május 13-án.

1924. szeptember 19-én már, mint a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem magyar- francia-filozófia szakos hallgatója tehette le az egyetemi esküjét.
A család is megnyugodott, hisz a József nővérek, Jolán és Etel is érezték, hogy az ő Attila öccsük élete révbe jutott. Egyetemista lett a gyermek, akire oly nagyon büszkék voltak. Makai Ödön, a sógor, aki a gyámságot vállalta az árván maradt Etel és Attila mellett, újra küldte az apanázst, hisz azt vállalta, hogy amíg tanul Attila, gyámi szemét le nem veszi róla és segíti a tanulás évei alatt.
1925 kora tavaszán amint megérkezett a pénz a tandíjra, a havi ellátásra Attila az egyetemi cimborákkal elindult és megünnepelte a 20. születésnapját, aminek a fedezete a gyámja, Makai Ödön, egyetemi költségekre elküldött pénze volt.
Három napig tartott ki a pénz, három napig a barátság…, aztán minden elcsendesedett Attila körül. Akkor írta meg a megrázóan igaz, húsz éves ifjúi hévvel virtuskodó versét, aminek a Tiszta szívvel címet adta.

TISZTA SZÍVVEL

Nincsen apám, se anyám, /se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm, /se csókom, se szeretőm.
Harmadnapja nem eszek, /se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom, /húsz esztendőm eladom.
Hogyha nem kell senkinek, /hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök, /ha kell, embert is ölök.
Elfognak és felkötnek, /áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem /gyönyörűszép szívemen.

1925. március

A vers megírásának előzményei, hogy napokig nem ment be az egyetemre, hogy napokig szabados életet élt, mulatozva, dorbézolva. Majd, hogy meg is jelentette a verset József Attila a Szeged című lapban, ellentétes érzelmeket váltott ki azokban, akiknek a véleményére a költő sokat adott.
Babits Mihály érzékeny, költői lélekkel értette meg a sorokat és a verset beválogatta az akkor megjelenő antológiába.
Ugyanakkor a nagytiszteletű Horger Antal, a szegedi egyetem professzora kijelentette, hogy ilyen felfogással, sosem lesz középiskolai tanár József Attila.
Makai Ödön pedig, mikor tudomására jutott a gyámoltja ilyetén viselkedése, megvonta tőle az anyagi támogatását.
A költő pedig egy nemzedék hitvallásának nevezte a költeményt, mely az ifjúságuk a világgal való totális szembeállítását fejezi ki, nagy művészi erővel. egy nemzedék hitvallásának nevezte a József Attila Szegedi Egyetemi polgár státusza ezzel meg is szűnt.

Az ősz már a Bécsi egyetemen találta. Nem találva más anyagi megoldást, újságot árult a Rathaus Keller bejáratánál és takarítást vállalt a Bécsi Magyar Akadémia épületében, majd ingyenes ebédet kapott és tanítványokat vállalt. Ősszel a bécsi egyetemen hallgatott előadásokat. Ismeretséget kötött Németh Andorral, Kassák Lajossal, Hatvany Lajossal, Lukács Györggyel, akik megismertették a kommunista mozgalommal.
A költő hitte, hogy ez a mozgalom róla szól, hogy köztük megtalálta azt az érzést, amit eddig hiányolt, és hogy neki köztük a helye. Költőnk itt sem bírta a kötöttségeket, a pénztelenséget.
Pár hét múlva Hatvanba utazott ahol a szállása a Hatvany Kastély volt. Itt megint rámosolygott a szerencse, mert a ház asszonya Hirsch Albertné ellátta útiköltséggel, így elmehetett Párizsba, hogy a Sorbonnera beiratkozva, ott folytassa a tanulmányait.
Ám egyetemi felkészülés helyett a nyarat egy dél franciaországi tengerparton töltötte boldog semmittevésben, egy halászfaluban. Mást nem is tehetve, visszaköltözött Pestre, ahol megint csak egyetemi polgár lett és két szemesztert végig hallgatott.
Talán Horger Antal fenyegetése jutott eszében, de a vizsgák előtt otthagyta most már végleg a tanári végzettséget biztosító egyetemet.

József Attila tett ugyan egy kísérletet, hogy elismert polgár legyen és elszegődött a Külkereskedelmi Intézethez, magyar-francia levelezőnek, de ekkor meg beteg lett. Oly nagymértékben tört erre az érzékeny lelkű ifjú emberre az idegesség, hogy neuraszténia gravisszal diagnosztázva az OTI előbb szanatóriumba, majd táppénzes állományba utalta. Ez a betegség alapból igazolta a zseni státuszát, hisz az eddigi életét végig kísérték a súlyos, kedélyi csapások, hosszan tartó anyagi gondok, huzamos időn át folytatott szellemi túlcsigázás, a kicsapongó életmód. Ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy beteggé tegyék a költőt.
Innentől nem vállal József Attila állandó lekötéssel járó munkát. Megpróbál a verseiből megélni, több-kevesebb sikerrel. Minden érdekli, a politikai is.
Sajátos gondolataiért szakít vele a kommunista mozgalom és ő is megtagadja a közéjük való tartozást. Mégis rosszul esik József Attilának mikor a Sarló és Kalapács című moszkvai folyóiratban megjelent az A Magyar Proletárirodalom Platformtervezete című írás, amely azt állította róla, hogy a fasizmus táborában keresi a kiutat.

Számtalan újságban hozták le verseit, írtak róla hol kritikusan, hol elismerően. De ez nem volt elég. Tudták, hogy zseni, mégis engedték a szemük előtt tönkremenni. Könnyű ugyanis zseninek tartani egy költőt versei alapján, „egy valóságos kávéház asztalánál azonban az idegeinkre mentek ezek a jellemvonások”, írták róla a barátai halála után… . Így aztán „azzal a diszkréten leereszkedő elnézéssel kezeltük, ami az érzékenyeket jóval biztosabban tönkreteszi, mint a patkányméreg. Barátai voltunk, és bőségesen hozzásegítettük, hogy a vonat alá kerüljön, most aztán mind nekrológot írunk róla.” írják róla a Koestler lapjai.

1937. december 3-án, a balatonszárszói állomáson elindult egy tehervonat…

SZÜLETÉSNAPOMRA

Harminckét éves lettem én – /meglepetés e költemény
csecse /becse:
ajándék, mellyel meglepem /e kávéházi szegleten
magam /magam.
Harminckét évem elszelelt /s még havi kétszáz sose telt.
Az ám, /Hazám!
Lehettem volna oktató, /nem ily töltőtoll koptató
szegény /legény.
De nem lettem, mert Szegeden /eltanácsolt az egyetem
fura /ura.
Intelme gyorsan, nyersen ért /a „Nincsen apám” versemért,
a hont /kivont
szablyával óvta ellenem. /Ideidézi szellemem
hevét /s nevét:
„Ön, amig szóból értek én, /nem lesz tanár e féltekén” –
gagyog /s ragyog.
Ha örül Horger Antal úr, /hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély /e kéj –
Én egész népemet fogom /nem középiskolás fokon
taní- /tani!
1937. április 11.

Jártó Róza. 2017. július 29

Forrás:
NLCÉFÉ Neményi Márton cikke 2017.04.11
Hegedűs Géza: Literatúra József Attila élete és munkássága
József Attila: Curriculum Vitae 1937
Új Magyar Irodalmi Lexikon 2. (1994) Tamás Attila szócikke alapján
Wikipédia: József Attila
József Jolán: A város peremén ( 1975. 5. kiadás)
József Attila Emlékkönyv. ( 1957. szerk. Szabolcsi Miklós)

Jártó Róza