Színházi ajánló: Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz

Összes megtekintés: 122 

Színházi ajánló

3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ
Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz
színpadra alkalmazta: Tasnádi István

16 éven felülieknek

„Felszállok a kettes villamosra, és szokás szerint úgy helyezkedem, hogy a budai oldalban tudjak gyönyörködni.”* Szememmel látom is a sötétben kivilágítva talán még szebb várost, de gondolataim valahol nagyon messze járnak. Színházban voltam. Még mindig a hatása alatt vagyok. Szokták mondani, hogy bizonyos előadások után, a színésznek több idő kell, hogy „letegye” a szerepet. Szerintem, a nézőknél is létezik ez, egyes darabokat nem tudunk „elengedni”. Nem feltétlenül azért, mert jó rágondolni, hanem éppen azért, mert annyira megdöbbentő, amit láttunk.
Az ismertető szerint: „…az ötéves Eszter szokatlanul meghitt kapcsolatot alakít ki a nagyapjával. Úgy érzi, csak Tatusra számíthat, aki mindennél jobban szereti unokáját, s akiben Eszter mindenki másnál jobban megbízik. Eleinte észre sem veszi, hogy ezzel a bizalommal a nagyapja visszaél…”
Sejthető, hogy itt kemény dolgokról lesz szó, felkészülni rá mégsem lehet. Annyira mellbe vág és letaglóz az előadás.
Tasnádi István (rendező) mondta egy interjúban** Péterfy-Novák Éva írásairól: „Nem az irodalmiasságon van a hangsúly, hanem azon, hogy elmeséljen egy igazi, emberi történetet. Az Apád előtt ne vetkőzz áldozatokkal készített interjúk alapján íródott… Nem fikció…, hanem a brutális valóság.” Így még az sem lazíthat az előadás szorításán, hogy azt gondoljuk ez csak egy kitalált történet. Ráadásul, minden annyira naturalista módon kerül kimondásra, hogy egészen zavarba ejtő. Amikor erőszakos cselekményekről hall az ember, már akkor megdöbben, de ennyire részletes leírással előadva még inkább elborzasztó. Szokatlan ez a fajta szókimondás.
Péterfy-Novák Éva ezt írta facebook oldalán: „Olyan ez az előadás, amiért egész életemben hálás leszek azoknak, aki ennyire érzékenyen, finoman, pontosan bántak a szövegemmel. Hála az egész csapatnak!”

Egy felnőtt színésznő (Péterfy Bori) mesél kislányként, a megfogalmazás és a hanghordozás utal csak arra, hogy ezek egy ötéves gyermek szavai, mégsem tűnik furcsának.
Egy fiatal színész (Pataki Ferenc) mesél egy kisfiúról, apáról és nagyapáról, de ez is természetesnek hat.
Olyan hitelesen mutatják meg a történeteket, hogy a szavak alapján elképzelt képekben kislányt, kisfiút, idős embert látunk magunk előtt.
A család bemutatásáról szóló mondatok a végén, az egészet ismerve kapnak jelentőséget.
Érdekes, ahogyan Eszter többnyire előre néz, és nem fordul Tatus felé, még Tatus elsősorban a kislány felé mesél. Eszter néhány mondat idejére olykor az áldozat szerepét hátrahagyva, bántalmazó karaktert formál meg, egy másik ember helyébe lépve. Tatus viszont végig saját szerepét meséli.

Az is rendkívüli a darabban, hogy a bántalmazott kislány és a bántalmazó nagyapa történetét, gondolatait is megismerjük. Képet kapunk arról, hogy a bántalmazó maga is áldozat volt gyerekkorában. Így a felnőttben élő gyermeket sajnálom és szánom. De csak őt. Értem, hogyan, miért lett ilyen a felnőtt, de feloldozást nem tudok adni. Viszont egyértelműen nem csak őt tartom hibásnak, hanem a környezetét, az életét kísérő felnőtteket, a haragomat feléjük is osztom.
Mélységesen szomorú, hogy egy felnőtt nem tudja, hogyan kell szeretni, mert nem tanulhatta meg, mert nem látta. Nem tudja, milyen az igazi, tiszta szeretet. (Ilyenkor még inkább hálásak vagyunk, hogy nekünk volt esélyünk és lehetőségünk megtapasztalni és megtanulni.) Az is fájdalmas, hogy felnőttként érezte, ahogy szörnyeteg válik belőle, de nem tudott ellenállni a vágyainak, és rossz embertől kért segítséget, valakitől, aki maga is szörnyeteg.
Értem a nagymama örökös fáradtságát, még őt is szánom, de azt sem tudom megbocsátani. Ő az, aki tehetett volna valamit, közbeléphetett volna.

A történet-mesélés egy nappaliban történik (egyetlen helyszín), ahol középen a kanapé foglal helyet, amelyen, és amely körül a szereplők ülnek és állnak. A szoba falát uraló színes festményen két kéz nyúl egymás felé, egy férfié és egy nőé / egy idősé, és egy fiatalé, lehelet finom érintéssel érnek össze. Eszter egyszínű ruhában van, Tatus sötét nadrágja és öregesen barnás zakója mellett, az ing alatt látszó lukacsos trikó utal a korra (látvány: Antal-Fógel Adrienn).

A hangulat kezdettől fogva feszült, de az elején még néhány mozzanat mosolyt keltő. Az idő haladtával egyre fojtóbb lesz a közeg, és a feszültség annyira megnő, hogy egy ponton már szívesen időt kértem volna, hogy egy pillanatra felállva megtörjem azt a légkört, ami rátelepedett a színházteremre.
Amikor már azt gondoltam volna, hogy a történet végére értünk, még mindig tartogat többet az előadás. „Az apád előtt ne vetkőzz” (érzésem szerint legalább három felkiáltójelet tennék a végére, hogy hangosabban kiáltson) intelemről kiderül, még a darab elején, hogy Eszter édesanyja sulykolja ezt lányába, idővel a fölött tovább siklunk, hogy miért nem nagyapád előtt ne vetkőzz a mondat (a cím). Az eltérés feloldására is választ kapunk, ahogy a végére az apró mozaikokból rálátunk az egész család történetére.

„Párhuzamos történetek, melyek a mélyben összefüggnek. Sorsok, melyek alapvetően meghatározzák egymást.” A történet végére a sorsok, a női karakterek egybeolvadnak Eszterben, a néma elvonulásban ott hordozza magában a megváltoztathatatlant, mély szomorúságot hagyva hátra.
Az előadás végén a teljes sötétségben senki nem mozdul, nem csattan taps, csak a döbbenet van jelen, majd késleltetve halkan és lassan indul, majd erősödik vastapssá.
Ez a téma nagyon kemény színészi és emberi feladat lehetett, ámulva néztem és hallgattam Péterfy Bori és Pataki Ferenc előadását, megérdemelten jár nekik az elismerés.

Szeretek színházról írni, főleg az értékes előadásokról. Nem szokott gondot jelenteni, hogy összeszedjem, miért tetszett egy darab. Most azonban, sokáig kellett keresnem a szavakat. Egy ilyen témájú színházi este után, még ha igaz is, nem éreztem helyénvalónak az olyan jelzőket, mint „szép”, „jó”, „zseniális”. Mégis szükségét éreztem, hogy ajánljam ezt az előadást, mert kiemelkedő, és jelentős.
Tasnádi István mondja a már említett interjúban: „Annyira zavarba ejtő ennek a tükröződése, hogy a szeretet nevében milyen borzalmakat lehet elkövetni, hogy nem hagy minket nyugodni, és rágódunk rajta. És azt reméljük, hogy a néző is elgondolkodik előadás után.” Én ezt tettem, és szerintem még sokan mások is. Az is nagy hozadéka lehet ennek az érzékeny darabnak, ha akár csak egyel többször beszélnek a családon belüli erőszak megakadályozásának lehetőségéről, a gyermekvédelmi jelzőrendszer erősítéséről, esetleg néhányan csak egy kicsivel szentelnek még több figyelmet a környezetükben lévő gyerekekre, apró jeleikre, néma segélykiáltásukra, akár csak egy ember veszi magának a bátorságot, hogy ne fordítsa el a fejét, vagy merjen segítséget kérni.

Az előadás az Óbudai Kulturális Központ, a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.

Producer: Orlai Tibor

Ősbemutató: 2020. október 15.
Megtekintett előadás: 2020. október 14. Sajtóbemutató

Budapest, 2020. október 15.

Szalay Hajnalka

* Szalay Hajnalka: A kettes villamoson
** Bordás Katinka: Jurányi Latte

 

Szólj hozzá!