Moziba Magyar!

Szerencsére egyre több hazai produkció bújik meg hétről hétre a filmszínházak kínálatában. És bár ezek népszerűsége gyakran elmarad könnyebben emészthető amerikai társaikétól, be szeretném bizonyítani, hogy sokat veszítünk, ha nem szentelünk nekik nagyobb figyelmet. Mert igenis vannak jó magyar filmek!
Elsőként a Cannes-i díjazás miatt jelentősebb sajtófigyelemnek örvendő Delta című filmet mutatatom be a nagyérdeműnek.
Nem csak azért lehetünk büszkék egy filmre, mert díjnyertes, hanem önmagáért az alkotásáért is; mert kiemelkedik a szabványprodukciók sorából. Munduczó Kornél Deltájának megtekintése után joggal önthet el bennünket ez a jóleső érzés, melyet ezúttal a szakma is megerősített.
A Delta a 39. Magyar Filmszemlén három numinálását is díjra válthatta (Legjobb eredeti filmzene – Lajkó Félix, Gene Moskowitz-díj – Mundruczó Kornél, Arany Orsó-díj – Mundruczó Kornél). Mindezek tetejébe pedig meghívást kapott a 61. Cannes-i Filmfesztivál versenyfilmjei közé, mely az elmúlt húsz évben csupán csak Tarr Bélának sikerült A londoni férfival. És bár az Arany Pálmát nem mi kaptuk, a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) elismerését viszont igen, ami semmivel sem kevesebb, sőt!
Büszkék lehetünk rá már azért is, hogy egyáltalán elkészült, ugyanis nem kevés akadállyal kellett szembe nézniük a készítőknek – ahogy ismerete -; szinte teljesen újra kellett forgatni, mert az egyik főszereplő, a tehetséges színművész, Bertók Lajos tragikus hirtelenséggel elhunyt. Egy ilyen rendkívül sajnálatos esemény nem csak a produkcióra nyomja rá bélyegét, hanem az egész alkotócsapatra is. Ennek ellenére Munduczó stábja elkövetett mindent annak érdekébe, hogy a közönség mindebből alig vegyen észre valamit. A filmet jelentősen átalakították, és Bertók szerepét az elismert, fiatal hegedűművészre, Lajkó Félixre osztották. Amellett, hogy akaratlanul is ott lebeg a kérdés az egész produkció felett, hogy mi lett volna, ha… mégis ezt félretéve tekintsünk a Deltára, és lássuk meg, hogy miért olyan egyedülálló és értékes.
Mindenképpen büszkék lehetünk a készítőkre: a rendezőtől a színészeken át az operatőrig. Munduczó Kornél a Johannával és a Szép napokkal már bizonyított szerzői filmesként (rendező, forgatókönyvíró és korábban színész is), aki mesterének tartja például Jancsó Miklóst. Ám a magyar hagyományoktól igencsak eltérve egészen új színfoltként tűnik fel a filmes palettán.
Tóth Orsolyával találkozhattunk Kornél előzőleg említett két filmjében is. A rendező saját bevallása szerint szeret vele dolgozni (múzsájaként szokták emlegetni), és egy interjúban így fogalmazott: „Orsi fantasztikus csaj, ha nem ide születik, már nagyon komoly sztár lenne véleményem szerint.” (forrás: http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20080423-interju-mundruczo-kornel-filmrendezovel-a-delta-cannesi-filmfesztivalon-valo-szereplese.html)
Lajkó Félix nem színész, nem is kelti a filmben annak a látszatát, hogy az lenne. Kizárólag magát adja; olyan, mint, amilyennek egy művésznek lennie kell. Lebilincselő játékával pedig elvarázsol bennünket; a Delta zenéje az ő keze munkáját dicséri (a filmzenébe egyébként Lajkó Félix hivatalos honlapján bele is hallgathatunk: http://www.lajkofelix.hu).
Erdélyi Mátyás figyelemreméltó operatőr, aki kézjegyét jelentősen rajtahagyta a Deltán. Korábban közreműködője volt például Kenyeres Bálint külföldön nagy sikert aratott Before Dawn című rövidfilmjének is.
Mundoczó filmjének erőssége kétségtelenül a táj. A Duna-Delta vidéke gyönyörű, ugyanakkor a külvilágtól elzárt és öntörvényű, mint ahogyan az ott élők is. A természet annyira él és meghatározó, mintha beiktattak volna legalább még egy szereplőt; az tölti ki például azt az űrt, amelyet a dialógusok hiánya okozhatna a nézőben. És nem lehet nem beleszeretni a ködös, béka-zajos vízpartokba és a tekintélyt parancsoló fákba.
Egy, az élettől megfáradt férfi (Lajkó Félix) is abban a reményben tér vissza erre a vidékre, hogy itt megtalálja azt, ami elveszett. Ám egy zárt közösségnek nem lehet csak úgy, egyik napról a másikba részévé válni. Mihail a világnak ezen az elszigetelt felén is megpróbálja kialakítani a még annál is elzártabb, saját kis „béke szigetét”. Megérkezésekor anyja (Monori Lili) bemutatja neki a eddig soha sem látott húgát (Tóth Orsolya). Édesanyja közben újra férjhez ment egy olyan férfihez (Gáspár Sándor), aki nagyon is rossz szemmel nézi a férfi „betolakodását”. Később természetesen kibomlik előttünk, hogy ennek mi lehet a valódi oka, mint ahogyan arra is rájöhetünk, hogy miért viselkedik úgy az anya, ahogyan. A két testvér sok időt tölt egymással, külön, saját házuk építgetésével, miközben egyre inkább egymásra találnak. A közösség persze egy ilyen testvérszerelmet nem hagyhat szó nélkül és büntetlenül: kegyetlenül elfojtják azt. A végkifejlet tragikuma természetesen az első pillanattól kezdve ott lebeg a levegőben (kezdve azzal, hogy Mihail egy disznóvágás kellős közepén állít be, amikor épp lekaszabolják az állatot).
A film minden egyes képkockája roppant beszédes. Kiemelve például azt a jelenetet, amikor Lajkó Félix először megy be édesanyja kocsmájába a helyiek sokatmondó, méricskélő tekintetétől kísérve. Motívumai között pedig találkozhatunk temetéssel, erőszakkal vagy épp gondoskodással.
A filmnek van még egy szereplője, aki mellett nem lehet szó nélkül elmenni; a lány teknős és személyes sorstragédiája.
A Delta kapcsán vitathatatlanul művészfilmről beszélhetünk, ami sajnos bizonyos értelemben negatív jelzőnek számít. Ám, ha túllépünk a konvencionális felfogásokon, és nem ragadunk le olyan részleteknél például, hogy itt tulajdonképpen egy abnormális testvérszerelemről van szó, akkor észrevehetjük az alkotás valódi értékeit és szépségét.
Igen, magyar film, és igen, művész film, de mi legyünk rá büszkék és lebegjen szemünk előtt a Delta egyik legfontosabb üzenete: a tolerancia!

Delta
színes magyarul beszélő magyar-német filmdráma, 2007
rendező: Mundruczó Kornél
szereplők:
Lajkó Félix – Mihail)
Tóth Orsolya – Fauna
Monori Lili – Anya
Gáspár Sándor – Fauna nevelőapja

A cikk bizonyos adatainak forrása az [Origo]
2008. október 25.

Benke Boglárka