/egy anyuka levele a lányához, az esküvő előtt/
Az interneten, az esküvős portálokon és a csevegő fórumokon, rengeteget lehet olvasni az esküvői pánikról. Amik ott le vannak írva, hogy pánikol az ifjú pár az időjárás, az elfelejtett dolgok, a vendégek meg a többi esküvői részlet miatt, arra ott adnak mindenféle tanácsot, azt ott el lehet olvasni.
Én azt szeretném elmondani neked kislányom, hogy van olyan, a körülményektől független, belülről jövő esküvői pánik is, amire jobb, ha felkészülsz.
Erről az emberek nem szívesen beszélnek, mert ha sikeresen leküzdötték, és összeházasodtak, akkor kicsit – vagy nagyon – szégyellik az esküvő előtt kiprovokált veszekedést /attól függ, hogy milyen messzire mentek benne/. Ha meg győzött az esküvői pánik és lemondták az esküvőt, akkor meg azért.
Mivel én mind a kétszer, mielőtt férjhez mentem, átéltem ezt az érzést, most mesélek róla neked, hogy tudd mi vár rád.
Amikor már minden meg van tervezve, elrendezve és a meghívók kiküldve, akkor pár nappal az esküvő előtt az emberre rátör egy érzés, ami teljesen a hatalmába igyekszik keríteni.
Rendszerint úgy kezdődik, hogy a vőlegény mond valami kis apróságot, butaságot /bármivel kapcsolatban, nem feltétlenül az esküvővel, vagy veled kapcsolatban/, valami olyat, amit máskor fel sem vennél. De akkor benned valami olyan őrült reakciót vált ki, hogy egy óriási nagy veszekedést provokálsz ki. A másik hiába szabadkozik, hiába von vissza mindent, még azt is, amit nem mondott, de még csak nem is gondolt, nem tud az ember leállni. Addig mondja a magáét, amíg végül eljut oda, hogy nem is akarja az esküvőt, legyen vége ennek az egésznek, mondják le, és a másikat látni sem akarja soha az életben.
Ha sikerül ezt jól előadnia, és a másikat vérig sérteni, nagyon megbántani, akkor valóban elmarad az esküvő.
Ha sikerül kicsit visszafognia magát, akkor van egy nagyon vacak napjuk, aztán kibékülnek és összeházasodnak végül. Igyekeznek elfelejteni az egészet.
Néha filmekben látni, hogy a menyasszony bezárkózik valahová, és nem enged be senkit, őrületbe kergetve vele az összegyűlt násznépet. Na körülbelül ennyit szoktak ebből megmutatni, azt is vicces formában.
A valóságban azonban nem olyan vicces, mert az ember komolyan felkapja a vizet, komolyan sértegeti a másikat, és komolyan úgy érzi, hogy vele SEMMIKÉPPEN nem akar összeházasodni.
Mivel én mind a két esküvőm előtt átéltem ezt, úgy gondolom mások is átélik, csak nem publikus!
Másodszor azonban már rájöttem, hogy ja ez már volt, és jobban kezeltem a dolgot. Remélem a papa nem is emlékszik az egészre. Mikor a második esküvőm előtt is elkapott ez az érzés, igyekeztem visszafogni magam, és minél messzebbre menni tőle, mert már tapasztalatból tudtam, hogy el fog múlni ez az oktalan harag a másik iránt magától egy idő után, és kár megbántani vele.
Hogy mitől jön az emberre ez az esküvői pánik, azon lehet filozofálni. Például hogy fél attól, hogy hogyan tudnak majd együtt élni és elbizonytalanodik, hogy jó-e ez az egész.
Igazából nem tudom mi az oka, de az, hogy ezen túl kell esni, az biztos. A Laci nevű unokatestvéremnek tényleg elmaradt a hét világra szóló falusi lakodalma és az esküvője. Szerintem e miatt. Gondolom, jól felkapta a vizet, és amikor a jövendőbelije azt mondta, az esküvő előtt egy nappal, hogy nem akar esküvőt, akkor ő tényleg lefújta. Komolyan vette a menyasszonya esküvői pánikban mondott szavait, hogy nem akarja látni sem, és szakított vele.
Gondoltam megosztom veled ez irányú tapasztalataimat, hogy tudd, min kell majd átesned.
Ne gondold azt, amikor rád tör az esküvői pánik, hogy csak most, csak te érzel így! Minden menyasszony átesik ezen az esküvő előtt, csak nem beszélnek róla.
Írta: T. Pandur Judit
Kedves olvasó!
Ha a régi cikkek között olvasgatsz, és hozzászólást írsz a cikkemhez, kérlek írj egy privát üzenetben egy sort, hogy hozzászólást írtál, /és melyik írásomhoz/mert lehetetlen mindig megnézni minden feltett írásomat, hogy érkezett-e hozzászólás.
A rendszer pedig nem jelzi az érkező hozzászólásokat!
Köszönettel:
Judit
Kedves Zsuzsa!
Ti már nemcsak a korall lakodalmon vagytok túl /35 éves évforduló/, hanem mindjárt eljön a rubinlakodalom is /40 éves évforduló/! Valóban profi előadó lennél a témából.
Sokszor az az érzésem, hogy a mai házasságkötéseknél már természetes, hogy "ha nem sikerül, akkor elválunk…" Pedig saját tapasztalatomból tudom, hogy a válás még egy haláleset traumájánál is rosszabb. Amikor elválunk, nemcsak a másiktól válunk el, hanem elveszítjük az életünk egy darabját. Azt a darabot, amit vele éltünk, a megismerkedésünktől a válásunkig. A halálesetnél fel lehet idézni az elvesztett családtagot, és a hozzá fűződő emlékeket. Egy válás után ezt nem lehet megtenni. Sem a családunkkal, sem a következő társunkkal nem lehet beszélni erről az elveszett időszakról.
Olyan mintha kitöröltünk volna éveket az életünkből.
Köszönöm, hogy elolvastad, és a hozzászólásodat is.
Judit
Kedves Judit!
El tudom képzelni, hogy van ilyen, bár én nem emlékszem rá, hogy a mi esetünkben volt-e ilyen? 20 és 23 évesen úgy éreztük, megértünk a házasságra, de az igazi összecsiszolódás csak utána kezdődött. Voltak kicsi megsértődések, félreértések, és akaratlanul történő megbántások miatt, de még mindig együtt vagyunk, szerencsére. Engem csak akkor szokott elfogni a pánik, amikor valamin összevesztünk, hogy nehogy végleges hibát kövessünk el, s a kibékülés mindig nagyon jólesett.
Most, hogy már lassan megöregszünk, egyre inkább megismertük egymás érzéseit, szokásait, s a jó asszony még a férje gondolatait is kitalálja, így, remélem még megmaradunk egymásnak egy ideig.
Ettől függetlenül nem volt rossz, hogy közölted ezeket a jótanácsokat, hiszen tanulni lehet belőle. Jól meg kell gondolnunk, mikor, mit mondunk ki, mert hátra rosszul járunk!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
🙂
Kedves Juditka.
A mostani folytatásosban van felrakva. A légszomj.
Kedves Timóca!
Jót nevettem azon, hogy az egész kapcsolatod egy esküvői pánik 🙂 Szerintem inkább arról van szó nálad is, amiről a Papírlakodalom című cikkem utolsó előtti bekezdésében írtam… 🙂
A hozzászólásodról jutott eszembe, hogy a kislányom megmutatta az esküvői pánikos levelemet a vőlegényének. Előbb jót derültek rajta, amikor elolvasták, aztán pár nap múlva a vőlegénye kezdte az esküvői pánik jeleit produkálni. A kislányom figyelmeztette, hogy ez így nincsen rendben, mert a menyasszonynak kell pánikolni, nem neki! Jót nevettek a dolgon és elmúlt a pánik.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Judit
Kedves Gyöngyi!
Ez az esküvői pánik egy "titkos esküvői pánik", ami egy "jogos" veszekedés álarca alatt tör ránk. Már én sem tudnám megmondani, hogy milyen "jogos" sérelem apropóján veszekedtem esküvő előtt az első férjemmel, majd később a második esküvőm előtt a második férjemmel. Mint ahogyan én nem emlékszem rá, mások sem emlékeznek arra, hogy miért volt ilyen veszekedés, ha végül megkötik a házasságot. Ha pedig "sikeres" volt a veszekedés, és nem kötnek házasságot, akkor sem az esküvői pánik lesz az oka, hanem a "sérelem" amit végletekeig vittek a veszkedés során. Ki emlékszik pld. egy film, egy cipő, egy mozdulat, egy eltérő vélemény miatti összeütközésre, ha az elsimult. Ha pedig orkán erjűvé dagadva elsöpörte az esküvőt, akkor sem a kiváltó okra, hanem a végletekre emlékszünk, ahová eljutottunk a veszekedésben.
Ha azt írom, hogy néhány menyasszonyon vesz erőt az esküvői pánik, akkor aki olvassa, természetesen azt gondolja, hogy ő kivétel lesz…
Érdeklődve várom a beigért írásodat. 🙂
Judit
Kedves Juditka.
Élvezettel olvastam ezt a tapasztalattal teli okos és tanulságos levelet. Nagy örömmel vettem észre, hogy rám utána tört rám a pánik. Miért van mindíg forítva minden az én életemben nem tudom? De meg fogom írni az esküvőm napját.Márcsak tanulságnak és szórakozásként olvasva, mert velem mindíg történik valami és nem kevés dolog, ha nagy dolgokba vágom a fejszémet.
Nagyon tetszett és gratulálok. Megyek a következőhöz. Szeretettel Gyöngyi.
Kedves Viola!
Sokáig gondolkodtam, hogy feltegyem-e ezt a levelet, amit a kislányomnak írtam, amikor tavaly férjhez ment. Végül az erősített meg benne, hogy érdemes lenne nyilvánosságra hozni, hogy a lányom visszajelezte, hogy bizony őt is elővette a "vesszünk össze, de iziben" szindróma. Talán a nagyon jól sikerült esküvőhöz és az igazán boldog nászúthoz az is hozzájárult, hogy – a levelem alapján – sikerült legyőznie azt, hogy megsemmisítő csapást mérjen a leendő férjre. 🙂
Ha tudjuk mi vár ránk, fel tudunk készülni…
Mivel az írásaimat gyakran látom visszaköszönni egyéb internetes oldalakon is, arra gondoltam, hogy hátha másoknak is segíthet.
Judit
Kedves Judit!
Örülhet a Lányod, hogy ilyen Édesanyja van. Gondolom, értékeli is.
Sok boldogságot kívánok Mindnyájatoknak: Viola