92. interjú – Mérő Andrea

1. Szeretettel köszöntelek a Sétapálca riportsorozatban. Kérlek, mutatkozz be pár szóval!

1958-ban születtem Sztálin városban. Huszonnégy éves koromban két bőrönddel elindultam szerencsét próbálni Budapestre. Számtalan munkahely után (óvónő, eladó, laboráns) beláttam, hogy én és a valóság nem szimpatizálunk egymással. Menedékként visszavonultam az úgynevezett háztartásbeli státuszba.

2. Mióta foglalkozol írással, és mi késztetett rá, hogy hosszútávon tollat ragadj a kezedbe?

Három évvel ezelőtt bátyámnak támadt egy ötlete, úgy gondolta szemlélődő hajlamomból adódó gondolataimat hasznosítani kellene a világ javára is írás formájában. A felvetés nem tűnt idegennek, mivel már általános iskolában is megvillant ez a képességem, igaz évtizedekre a felszín alá süllyedt.

3. A vers vagy a próza áll hozzád közelebb?

Költői prózát kedvelem, a két műfaj jótékony hatással van egymásra. Egyvelegük létrehoz egy különös hangulatot, mégis megmarad a valóság talaján a próza józanságának köszönhetően.

4. A civil életben mivel foglalkozol?

Civilben a férjem galambjait gondozom. Rokonléleknek érzem magam velük, azt hiszem ők is így gondolják. Igaz más nyelven kommunikálunk, mégis jól megértjük egymást, mert lelki alkatunk hasonló.

5. Ki vagy kik a kedvenc íróid, költőid, a profi illetve az amatőr irodalomban?

Amatőrök közül Kun Aliz stílusa áll hozzám legközelebb, természetesen a prózái. Kiemelném a „Kávézó” című novelláját, van benne valami szigorú költőiség. Nem régiben fedeztem föl Arthur Z. Balogh „Az utolsó fázis” című novelláját. Figyelemre méltónak találtam könnyed lírai nyelvezetét, melankolikus, mégis bizakodó hangvételét.
A klasszikusok közül Nietzsche az első számú kedvenc. A vele való találkozás értette meg velem, mi is valójában a szellem. Egy olyan természeti jelenség, mikor a filozófia, próza, költészet, zene, tánc, festészet a szó segítségével szerves egésszé áll össze, amit inkább érzékelni lehet, mint megérteni. Ráadásul mindez olyan egyszerűen történik, mintha létrejöttéhez nem is lett volna szükség egy zseniális lángelme közreműködésére.

6. Meséld el, hogy dolgozol egy írásodon. Miként születik meg egy történet ötlete, és hogyan lesz belőle teljes sztori?

Az ihlet séta közben jön, a kivitelezés azonban kizáróan hajnali háromtól – ötig történik. Azután jön a tisztítási folyamat. Ez időnként olyan jól sikerül, hogy elfogy a novella, vagy annyira sivár lesz, hogy visszasírom a hordalékot. Néhanapján, a kezdeti lökés után egy gondolatom önmagát kibontja, olyankor elégedett vagyok a végeredménnyel, de ha nincs kedvem írni, mégis erőltetem, akkor alkalmazom a dilettantizmus védjegyének számító spekulációt, de legnagyobb bosszúságomra csak utólag veszem észre.

7. Hogyan találtál rá a Holnap Magazin oldalára?

A Holnap Magazint bátyám találta. Magam részéről elégedett vagyok a magazin nívójával, elősegíti a kezdő írók fejlődését, kritikus hozzáállásával.

8. A közeli és távoli jövőre nézve mik a terveid, milyen ötletekkel szeretnéd még meglepni olvasóidat?

Szeretném minél többször nyomtatásban viszont látni írásaimat. Olvasói szemszög jót tesz az objektivitásnak, ez elengedhetetlen a továbblépéshez.

9. A Sétapálca riportsorozat következő részében mely Holnap Magazinos tagról szeretnél olvasni?

Kun Alizról vagy Arthur Z. Baloghról szeretnék többet megtudni.

Mérő Andrea írásai ITT olvashatóak!